Felsőmagyarországi Hirlap, 1909. január-június (12. évfolyam, 1-52. szám)
1909-04-28 / 34. szám
34. szám. 3 ) FELSOMAGYARORSZAGI HÍRLAP sikert elérni. Az előadás kritikán aluli volt, aminek főleg az általános szerepnemtudás volt az oka. Várady Márton jutalomjátéka. A „Cornevillei harangok“ előadása végre lehetővé tette, hogy egy félig • meddig élvezetes estében is legyen részünk, mert hogy teljes sikere legyen az előadásnak azt sem a kar, sem a zenekar nem engedi, lóvén mindkettő kritikán aluli. Várady Márton vezette sikerre a darabot. Hanry márki szerepében — mint azt már előre is jeleztük — kiválót nyújtott. Csodálatosan szép baritonja az eddigieknél is szebben csendült ezen az estén ás a közönség valósággal ünnepelte Váradyt. Zugó tapsorkán kisérte minden egyes számát és felvonás végeken se vége, se hossza nem volt az ünnepléseknek. Egy primadonnát nem ünnepelnek úgy, ahogy a közönség Váradyt ünnepelte ez estén. Megemlékezésül pedig két pálmaágra kötött kövérre bélelt pénzeslevelet nyújtott át neki a közönség. Vá- radyn kívül sikerei voltak meg ez estén Tábory Fridának, Szőreghwek és Szalókyn&k. HÍREK. Lapunk legközelebbi száma a május elsejei munkaszünet miatt április 30-án, pénteken este jelenik meg. — Felkérjük lapunk előfizetőit, hogy a lakásváltozásokat kiadóhivatalunkban idejekorán bejelenteni szi veskedjenek, nehogy a lap szétküldésében fennakadás történjék. — Iskolalátogatás. Scher erGyuia miniszteri iskolalátogató f. hó 26, 27 és 28 án meglátogatta a helybeli két polgári leányiskolát és a polg. fiúiskolát és a tapasztaltak felett valamennyi tanintézetnél elüsmeré- sét fejezte ki. — Elnökválasztás a nöegyletben. A sátoraljaújhelyi izr. nőegylet í. hó 25*ón tartotta elnökválasztó gyűlését a „Magyar Király“ szálló nagytermében. A gyűlés elnökül Zinner Henriknét, alelnökül Rosenthal Sándor drnét választotta meg, mig a lelépett elnöknő örökös tiszteletbeli elnöke lett az egyesületnek. A választás után a nőegyesület tagjai az újonnan megválasztott alelnök- nőnek szerenádot adtak, akihálásan köszönte meg azt a lelkes ünneplést, melyben őt a tagok szeretető részesíti. — E helyütt említjük meg, hogy Rosenthal Sándor drné alelnöknővé történt megválasztása alkalmából 200 koronát juttatott a nőegyesület pénztárnokához a szegények közt való szétosztás céljá ból. — Emlékünnepély Kazinczy Ferencz emlékére. Méltó módon fogja megünnepelni a Zemplén vármegyei Ka- zinczy-kör Kazinczy Ferencz 150 éves születése napját. A sátoraljaújhelyi főgymnasium tornatermében egy nagyszabású diszgyülést fog f. május hóban tartani, melyen az emlékbeszédet Négyessy László a m. kir. tudományos akadémia tagja fogja mondani. A diszgyülésre, melyen a sátoraljaújhelyi és sárospataki főgyra- nasiumok ifjúsága is részt vesz, meghívják a tud. akadémiát, a Kisfaludy és Petőfi társaságokat és a szomszéd vármegyék közművelődési egyesületeit. A diszgy ülésen lesz kihirdetve a Kazinczy-kör által az újhelyi és pataki főgyinnasiumok ifjúsága részére kitűzött pályázat eredménye és egyúttal felolvastatnak a pályanyertes dolgozatok is. Diszgyülés után kirándulás lesz Széphalomra, a Kazinczy sírjához és ezért már most ezúton is felkéri a kör vezetősége a fogattulajdonosokat, hogy fogataikat ez alkalomra átengedni szíveskedjenek. — Egy üdvös intézkedés. Mintegy hónappal ezelőtt panaszoltuk el lapunkban azt a tarthatatlan, a kereskedőkre és iparosokra oly káros állapotot, hogy az este 7 óra után feladott levelek csak másnap továb- bittatnak Kassa és Budapest felé. — A póstaigazgatóság belátva panaszunk jogos voltát, rendeletileg utasította a sátoraljaújhelyi póstahiva- talt a panaszok megszüntetésére és erről lapunkat a következő átirattal értesítette : A „Felsőmagyarországi Hirlap“ tekintetes szerkesztőségének Saujhely. A „Felsőmagyarországi Hírlap“ f. évi március hó 13-án megjelent számában „a póstaigazgatóság figyelmébe“ ciraii cikkre vo- uatkozólag értesítem, hogy f. május hó 1-től kezdve este 8 órakor a Kazinczy utca 44, a Wekerle-tér 2, a Főutca 1, a Széchényi-tér 2 és a pt. hivatal előtti levélszekrények kiüríttetése iránt intézkedtem, e levélszekrényekből a levelek Budapest és Kassa felé még az nap este továbbítva lesznek. Kassa, 1909. április hó 23-án. Pál Imre, p. t. igazgató. — Örömmel vesszük a póstaigazgatóság eme üdvös intézkedését, mert ezáltal sok jogos kívánság nyer kielégítést. Az újhelyi kereskedelem és iparra nagy előny, nyel lesz ez intézkedés és azért hisszük, hogy megnyugvással és örömmel fogják ezt fogadni. — A Kazinczy kör csütörtöki estélyére újból is felhívjuk a közönség figyelmét. Czakó Endre iparművész titkár ur vetített képes előadása már magában elégséges, hogy oda vonza s megtöltse a vármegyeház termét, azonkívül a Nogrády festménye is ez alkalommal fog ki- sorsoltatni, a mennyiben a vételár a sorsjegyekből befolyik s ez tulajdonkép a téli szezon utolsó estélye leend a körnek. — Vívó tanfolyam Sátoraljaújhelyben. A sátoraljaújhelyi athletikai club vezetősége értésér adja ez utón is tagjainak, hogy Magvassy Lajos vivómester a club tagjait kedvezményes díjazás mellett fogja oktatni. A vivótanfolyam május 1-én kezdődik és 2 hónapig tart. Bővebb felvilágosítást Matyi Béla, a klub titkára ad. — Egy kis helyreigazítás. Saját közleményemet lapunkban nem szók tam olvasni; igy lapunk e hó 24-én megjelent 33 számában sem olvastam az általam irt köny vösmertetést sem, de a véletlen rá vezette szememet a 4 ik lap 4 ik hasábjának 15 ik sorára. Itt ugyanis ezt olvassuk : „A Bessenyey családnál . . inegem Üthető lett volna az Újhelyi pálosok kolostorának főnöke és a hon raeg- védője az ostromló kurucok ellen". — Hát én — a vén kuruc csak nem írhattam olyant, hogy a hont az Újhelyi pálosok védték meg a kurucok ellen ! En azt Írtam, hogy a ház meg- védője volt az a pálos főnök, mert a szegény bujdosó kurucok — talán élelmi szerek és egy kis jó bor kedvéért ostrom alá vették a kolostort, de azt a pálos barátok Bessenyey főnökükkel élükön — vitézül megvédelmezték. — Fölvétel a sárospataki áll. tanítóképző intézetbe. A sárospataki áll. tanitó-képző intézet I. osztályába az 1909—10 iskolai évre, pályázat ut ján 35 növendéket veszünk föl. Es pedig: 1) Teljes ingyenes helyre 5, 2) Féldijas helyre (Havi 13 K befizetéssel) 14, 3) Teljesdijat fizető helyre (Köztartásra havi 26 K; lakásra havi 3 K ; összesen havi 29 K befizetéssel) 8, 8) Segélynélkül bejáró helyre 8 növendéket. A kedvezményeket a közép- vagy polgári iskola négy osztályát legalább jó sikerrel végzett s kifogástalan ma gaviseletü, 14—18 éves növendékek nyerhetik el. A összes növendékek tandíjmentesek. Az egy koronás bé- lyeggel ellátott folyanmodványok a nagyméltóságu vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz címezve, f. évi május 31-ig alulírott hivatalához küldendők. Később érkező, vagy kellően föl nem szerelt kérvények figyelembe nem vehetők. A folyamodványhoz melléklendők : 1. születési bizonyítvány; 2. iskolai bizonyítvány a megelőző iskolai évről s ha a tanuló még iskolába jár, félévi értesítő; 3. tiszti orvosi bizonyítvány arról, hogy folyamodó a tanítói pályára alkalmas; 4. hiteles községi bizonyítvány a szülők és a fo- lyamodó vagyoni állapotáról, a csa ládfő polgári állásának, évi jövedelmének, keresetképtelen kiskorú gyermekei számának, nevének és életkorának feltüntetésével ; 5. ameny- nyiben folyamodó már nem jár iskolába : erkölcsi bizonyítvány. A folyamodás eredményéről a tanulók hozzátartozói legkésőbb augusztus hó elején értesittetnek ; ezért a folyamodó pontos címét, ahova az értesítést várja (vármegye, utolsó posta, esetleg utca és házszám megjelölésével) Írja a folyamodvány külső lapjára. A fölvétel csak akkor lesz végérvényes, ha a fölvett növendék zenei hallása s egészségi állapota ellen szeptember hó első napjaiban foganatosított fölül vizsgálat alkalmával kifogás föl nem merül. Hodossy Béla, igazgató. — Tűz. Folyó hó 25-én, a színházi előadás tartama alatt a Molnár Ist- ván-utczában, szemben a rendőrkapitányság épületével tűz ütött ki. A tűz hire gyorsan elterjedt a színházban és némi félelmen kívül szerencsére semmiféle komolyabb bajt nem okozott. A színházban jelen volt közönség példás magaviseletét tanúsított: a legnagyobb csendben és rendben, tolongás nélkül vonult ki a színházból és sietett a tűz színhelyére, a hol Zinner Henrik-féle udvarban egy rozoga, zsindelytetős, földszintes épület állott lángokban. Ettől tüzet fogott a szomszédos, Róth József-féle háznak hátulsó földszintes épülete és fáskamarái. A tűzoltóság Friss Heiman parancsnokkal a színházból a tűzhöz sietett és rövid idő alatt lokalizálta a tüzet. Még két szomszédnak volt a tűz miatt csekélyebb kára. Az épületek biztosítva voltak. A tűz keletkezésének okát nem tudják. — Öngyilkossági kísérlet. Paulik Róza helybeli kenyérsütő leány szerelmi viszonyt folytatott egy péksegéddel, aki vele egy műhelyben dolgozott. A leány az utóbbi időben kissé elidegenedett szerelme párjától és tegnap ki is jelentette, hogy a viszonynak véget akar vetni és a közös háztartást fenntartani többé nem kivánja. E miatt a péksegód a leányt szemrehányásokkal illette és kijelentette, hogy ha kedvese megmarad továbbra is elhatározása mellett, — véget vet mindkettőjük életének. A folytonos üldözés és szemrehányás a leányt annyira elkeserítette, hogy megragadta a keze ügyébe eső rozsdás kést és azzal mellbe szúrta magát. Paulik Rózát súlyos sérülésével az „Erzsébet“ közkórházba szállították. — Veszedelmes mulatság. A minap véres mulatságnak volt a színhelye a tállyai Taitmai-féle vendéglő. A kuglizóban összeszólalkoztak a vendégek, miből csakhamar verekedés keletkezett. A csatározásnak az volt az eredménye, hogy Szendrey Ferenc és atyja kövei és kugligolyóval betört fejjel hagyták el a kug- lizót. A fiút súlyos sérüléssel hozták az itteni közkórházba. — Szerencsétlenség a szőlőben. Máj o r o s András és S z i n a i András napszámosfiuk együtt kapálták a szőlőt a sárospataki „Száva“ hegyen. Kapálás közben Szinai egy kétágú kapával véletlenségbŐl Ma joros jobb karjába sújtott és azt súlyosan megsérelmezte. A megsé rült fiút ápolás végett a helybeli „Erzsébet“ közkórházba hozták. — Fontos előny, hogy a Triesti általános biztositó társulat (AssicuSzerda április 28. razioni Generali) oly vegyes biztosítások érvényét, melyeknek esedékessége alkalmával a biztositott 60 évesnél idősebb nem lesz, 50000 korona biztosított összeg erejéig, különösebb veszéllyel nem járó foglalkozásoknál, külön pótdij felszámi- tásn nélkül rokkantság esetére is kiterjeszti, a mennyiben a biztosítottat a teljes rokkantság tartamára a díjfizetés alól felmenti. Triesti általános biztositó társulat Assicurazi- oni Generáli főügynöksége Sátoraljaújhely Molnár István utca 6. — A „Nyugat“8-ik száma. Irodalmi folyóirataink e legjelentékenyebbjének, az Ignotus, Fenyő Miksa és Osvát Ernő szerkesztésében megjelenő Nyugat-nak most érkezett 8 ik számában a következő nagybecsű szépirodalmi és kritikai közleményeket találjuk : Peterdi István, Juhász Gyula, Füst Milán, Ady Endre, Reic- hard Piroska és Ignotus: Versek; Lengyel Géza: Sarosék (Novella). Ignotus: Uj művészet. Szilási Vilmos :^Péterffy Jenőről II. Karinthy Frigyes: Géniusz (Novella). Lackó Géza: A collegium Don Quijotéja. A „Figyelő“ kritikai rovattartalma : Levél a Nyugat szerkesztőségéhez (Karinthy Frigyes); En is Shaw Caesarjáról (Babits Mihály); Pierre Loti: Philae halála (Nagy Zoltán); Hock János az Urániában (Laczkó Géza); Kun József: Kék hegyek (Babits Mihály) ; Az „ideái“ (Karinthy Frigyes). — Á Nyugat előfizetési ára egy évre 20 korona, egy szám ára egy korona. A kiadóhivatal cime VII. Akácfa utca 5. Május 1-től V. Dorottya utca 14. NYÍLT-TÉR, Ügyvédi iroda áthelyezés. Dr. Csizy Béla ügyvédi irodáját folyó évi április 23-ától Kazinczy- utcza 36. szám alá (Pataky Miklós féle ház) helyezte át. A szerkesztésért felelős: A SZERKESZTŐSÉG. Kiadótulajdonos: LANDESMANN MIKSA, 252/1 — 1909.'szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881 évi LX. t-c. 102. §-a értelmében ezzenel közhírré teszi, hogy a sátoraljaújhelyi kir. törvényszéknek 1909. évi Sp. 3162. számú végzése következtében Dr. Alföldi Dávid ügyvéd által képviselt Lichtmann Sámuel javára 268 korona 95 fillér és jár. erejéig 1909. márczius hó 20 án foganatosított kielégítési végrehajtás utján felülfoglalt és 1500 koronára becsült következő ingósá- u. m. lovak és ökrök stb. nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a királyhelmeczi kir. járásbíróság 909. évi V. 107/2. zátnu végzése folytán 68 korona 95 fill, tőkekövetelésennek esedékes kamatai és eddig összesen 49 kor. 25 fill, biróilag már megállapított költség, erejéig Kiscigándon leendő megtartására 1909. május 8. napjának délelőtti 10 órája határidőül kítii- zetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 188L évi LX. t. c. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfog- ialtatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1908. évi XLI t. c. 20. §-a értelmében ezok javára is elrendeltetik. Kelt Királyhelmecz, 1909. évi ápr. 20. napján. Udvarhelyi Béla, kir. jbir végrehajtó,