Felsőmagyarországi Hirlap, 1909. január-június (12. évfolyam, 1-52. szám)

1909-03-13 / 21. szám

21. szám. (2) FELSŐMAGYARORSZÁGI HÍRLAP Szombat, márezius 13. A telepítés. A képviselőház asztalára rég nem tettek le olyan fontos tör­vényjavaslatot, mint amilyen Da­rányi Ignác földmivelésügyi mi­niszternek a telepitésről és egyéb birtokpolitikai intézkedésekről szóló javaslata. Az európai mü­veit államok ugyan már rég meg­valósították azokat az intézkedé­seket, melyeket most a földmi­velésügyi miniszter nálunk is meg akar honosítani, de habár egy kissé elkésve is jött ez a javas lat, mégis a maga általánosságá­ban melegen üdvözöljük azt, mert hivatva van eddigi birtok- politikának egészen uj, magyar nemzeti érdekeket szolgáló irányt adni. Ismeretes minden bajaink és szenvedéseink között az a nagy veszedelem, mely nemzetünket a középosztály elpusztulásával érte ; ismeretes, hogy ez a veszedelem íenyegeti már kis gazdáinkat is és hogy e nagymérvű kivándor­lás igazi oka eddigi birtokpoliti­kánk bűne és következménye volt. A iöldmivelésügyi miniszter törvényjavaslata, ha egyszerre nem is orvosolja meg ezeket az égető sebeinket, de hivatva van legalább arra, hogy enyhületet adjon és jobb boldogabb jövő elérésére reményt nyújtson. A törvényjavaslat 14 fejezetben tár­gyalja azokat az intézkedéseket, amelyek a telepitésről s az in­gatlan feldarabolásáról szólnak. Maga a javaslat a mellé fűzött indokolással együtt vaskos kötet, melynek csak egyszeri átolvasása is időt igényel, de mindazonáltal elmondjuk arról véleményünket annyiban, amennyiben azt egy rövidke cikk keretében megte­hetjük. A telepítésről már az 1894. V. t. c. is rendelkezik, de ez a törvénycikk rendkívül szűk ke­retben mozog s legfőbb hibája az, hogy nem gondoskodik azok­ról az eszközökről, amelyekkel a telepek állandóságát és a tele­pítés sikerét biztosítani lehetne. A Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter javaslata éppen ezért nemcsak a telepítésről szól álta­lában, hanem gondoskodik a köz­érdekű ingatlan feldarabolásának támogatásáról és megakadályozza a kizsákmányoló, üzérkedő szel­lem e téren való beavatkozását. Elősegíti a haszonbérleti alapon való telepítést és megveti alap­ját a járadéktelkek alakításának. Nálunk ez az utóbbi birtokpoli­tikai eljárás még teljesen isme­retlen és valódi értéke csak majd a gyakoriati életben fog kitűnni. Mindezekből látszik, hogy a ja­vaslat általános nagy nemzeti ér­deket szolgál. Különös érdeme, hogy nemcsak gazdálkodó és munkástelep helyek, hanem úgy­nevezett középbirtokos telephe­lyek létesítéséről is gondoskodik és pedig akképpen, hogy az 1800 kataszteri holdnál nagyobb telepen 1800 kataszteri holdanként 1—1 középbirtokos telep helyet, 500 kataszteri holdat létesít ab­ból a célból, hogy az ilyen te­lepesekből legalább részben visz- szaállitsa a régi középosztályt, melynek hivatása a közélet által kivánt vezetése és irányítása a kisebb telelepeseknek. Nagy gon­dot fordít a törvényjavaslat a kivándorlottak visszatelepítésére és ebből a célból azoknak, kiket a honvágy hoz vissza hazánkba, különös előnyöket is biztosit. A szociális bajokat is orvosolni akarja a javaslat azáltal, hogy a nagy birtokokat olyan haszonbér­leti alapon akarja értékesíteni, mely alapon a nagybirtokok ha­szonélvezetében a kisgazdák is részesülhetnek. A javaslatnak azonban nagy élőnyei mellett vannak hiányai is és mi most inkább ezekre aka­runk rámutatni abból a célból, hogy a javaslat törvénynyé való emelésénél ezekre a hiányokra a figyelmet felhívjuk. Nagy hátránya a javaslatnak és ez nemzeti szempontból igen fontos, hogy midőn kötött bir­tok pl. hitbizomány felosztásáról, vagy helyesebben szólva betele­pítéséről van szó, nem intézke­dik arról, hogy ezeknek a kötött birtokoknak a tulajdonosai azért az összegért, amely a telepítés folytán hozzájuk befolyik, az ál­lam által és pedig a földmive­lésügyi kormány által kijelölendő helyen ezért az összegért hasonló értékű, vagy terjedelmű birtokot vásároljanak. Mert ily módon le­hetne megközelíteni azt az ideát, amit a törvény is kontemptál, hogy a kötött birtokok, hitbizo- mányok stb. az erdőségekre kon­centrálódjanak és ne foglalják el a búzatermő síkságokat. Már Beksics Gusztáv ismeretes tanulmányában megemlékezett arról, hogyan lehetne a földmű­velésre alkalmas kötött birtoko­kat erdőbirtokokra áthelyezni és most itt lenne az alkalom ezt az eszmét sokkal szélesebb kör­ben megvalósítani, A kötött bir­tokok ilyen értelemben való fel- használása kettős célt szolgálna. Először termékeny, művelésre al­kalmas földhöz juttatná a föld­éhes népet s egyszerre orvosolná a szociális bajokat, másfelől pe- dig éppen azokon a vidékeken, ahol túlnyomóan laknak idegen nemzetiségek, a most nagyobb részt magyar vidékeken szolgáló gazdasági tisztviselők által a ma­gyar kultúrának is megbízható munkás férfiakat telepíthetne le. Ezenkívül egy ilyen irányú intéz­kedés a telepítésre újabb és újabb forrásokat nyitna,, megaka­dályozná azt, hogy a kötött bir­toknak jövedelme ismét lekötve lehessen a tulajdonos kezében. Azt óhajtanok tehát, hogy a kötött birtok dacára annak, hogy megtartaná kötött jellegét, forgó birtokká váljon és a „holt kéz“ megelevenedjék. A IV. fejezet 116. §-a arról szól, hogy: „a földmivelésügyi miniszter a korlátolt forgalmú ingatlanok közül a községi, városi, törvényhatósági, egyházi személyi, egyházi területi, köz-, és magánalapitványi, hitbizomá­nyi ingatlanokon a tulajdonos­nak kérelmére haszonbérleti ala­pon nyugvó telepítést engedé­lyezhet. Mi ezt a §-t nemzeti szem­pontból igen veszedelmesnek tartjuk, mert ugyanezt a célt, mit ez a javaslat elérni óhajt megakadályozhatja a kötött bir­tok tulajdonosa, ha a telepítést éppen ezzel a céllal ellenkező okokból kérelmezi. Azt óhajta­nék tehát, hogy a kötött birto­kokat nemcsak a tulajdonos ké­relmére, hanem minden esetben, mikor a kötött birtok tulajdono­sának a nemzetellenes munkáját tapasztalja a kormány, jogosítva legyen elrendelni a telepítést. Ilyen eljárás mellett a nemzeti­ségi vidékeken magyar telepit- vényeket lehetne létesíteni, mig most e javaslat mellett arról kevésbbé lehetne szó. Ha tehát a földmivelésügyi miniszter most elérkezettnek látja az időt arra, hogy egy nagy, mélyreható birtokpolitikának alap­jait lerakja, ezeket az alapokat úgy kell megvetni, hogy azokon a magyar állameszme erős osz­lopait feltétlenül fel lehessen építeni. €lsőrcndü uriőivat és kalapiizlet -ms* Szenes Cipót Sátoraljaújhely, főtér a megyeházával szemben. Habig, Borsalinó és Pichler kalapok, férfi és fiú fehérnemüek, turista ingek, legújabb nyakkendők, utibőröndök, bőráruk, keztyük, sétabotok, esernyők, utitakarók stb. Uridivat különlegességek nagy vá­lasztékban. ^ „Goodyear Welt“ amerikai czipő. Kizárólag jó áruk ! Olcsó árak ! Cichtmann-féle czipők, kitűnő minőség, csinos forma­A villamoson. Irta: Szebenyei József. A villamos megállónál álltunk. Csak ketten : ő meg én. A cipőm orra egy kicsit kifeslett és rettene­tesen kényelmetlenül éreztem ma­gamat. Egyébként elég tisztes volt rajtam a ruha, ha nem is valami különös vasalt elegancia tükröződött róla. Ahogy úgy profilban megnéz­tem, igen csinos volt. Erezhette a tekintetemet, mert mindjárt felém fordult, rám meresztette két csudá­latosán kék szemét és szokatlanul hosszan nézett a szemembe. így szemben nagyon szép volt. Tizen­hat éves lehetett. Volt benne valami a nagy városi gyereklányok me­részségéből, abból a mindent tudó, mindent értő öntudatos tekintetből. Nézett a szemembe, aztán tetőtől talpig végig nézett rajtam, le a ci­pőmig és én úgy éreztem, mintha egy szempillantásig megállt volna a tekintete a fölfeslett cipőn. Vég­telen szégyenérzet fogott el. ő igen elegáns volt, a gazdag leányok elegáns ruhája volt rajta. Az arcán meg ott ült a tudat, hogy ő szép ruhát hord. Amig a villamos meg nem érke­zett, nem mertem ránézni. Bántott a dolog szörnyen és elhatároztam, hogy bátor leszek. A kocsiban szem közt ültem vele. Ahogy elhelyez­kedtünk megiut találkoztak a sze­meink. Megint hosszan nézett rám, hidegen lesújtóan, valami durva közöny volt a nézésében és már szinte remegtem a dühtől. A kalauz bejött kérni jegyet. Előbb hozzá fordult, aztán állt énelém. Büszke méltósággal mondtam: . . . Szabadjegy. Mikor a kalauz kiment, megint összenéztünk. Ugyanaz a hideg kö­zönyös tekintet. Es hosszan, sze. mérmetlenül hosszan nézett rám, egyben mintegy raemnto lenézett megint a cipőmre azzal a raitsem mondó, de rémes tekintettel. Ez a nyomorult. Meglett embert igy megszégyiteni. Vártam mig le­szállt. A lánchidnál felállt, végigné­zett rajtam és indult kifelé. En utána. A hid közepén elébe kerül­tem. Visszafordultam és most már dacosan néztem az arcába. Mintha sose látott volna, a szemembe né­zet hoszan, érdeklődő kutatással, de hideg, merev, rettenetes tekintettel. Tovább nem állhattam : — Ne nézzen úgy rám! Nem bántottam én magát. Mórt néz rám olyan bitang, gyilkos szemekkel? ^W———————M——— A leány meghökkent, de csakha­mar megszólalt: — Nekem ilyen a nézésem, nem tehetek róla. — Hát nem haragszik rám? — Nem ! — Akkor jól van, isten áldja meg. Atértii.nk a hídon, indutlam visszafelé. O ment tovább, mintha mi sem történt volna. Másnap pontban délután két óra­kor megint ott álltunk a vi'lamos megállónál. A Lánchidnál leszállt, megint biccentett és ezzel vége volt. Harmadnap nagyon esett az eső. A kapy, alatt álltam, nem volt esernyőm. 0 esernyővel jött. Intett, hogy álljak az esernyő alá. A sze­membe nézett, úgy mint régen, hi­degen, fagyosan. — Miért haragszik rám ? kérdezte. — Félek magától, rettenetes hi­deg szemei vannak. — Nézze, nagyon szeretnék ma­gával beszélgetni. Kisérjenel Budára. — Nagyon szívesen. Mit akar ve­lem beszélni, azt se tudja ki va gyök. — Nem baj, nem is vagyok rá kiváncsi. Van a maga nézésében valami rettenetes, valami erőszakos, tudja valami, ami félelmet is, meg bizalmat is kelt. En magát már hó­napok óta látom, de maga nem vett észre, csak akkor . . . Azért néztem olyan sokáig magára, hisz nekem már régi ismerősöm volt akkor . . — Rendben vau. Mit akar velem beszólni ? — Semmi különöset, csak beszélni akarok magával. Nekem kedvem van hozzá. Tudja néha szeretnék meghalni, de gyáva vagyok és kel­lene valaki, aki buzdítson rá. Maga úgyis gyűlöl engem, éppen jó volna erre a szerepre. — En bizony éppen erre születem. Annyira utálom az életet, hogy min­denkinek csak azt tanácsolnám, hogy ölje meg magát mielőtt belekóstolt volna az életbe. — Ugye, ugye ? En is azt mon­dom. Közben átértünk a Lánchídon. — Nekem az angol kisasszonyhoz kellene mennem, de ha maga akarja, hát nem megyek. Eljönne velem sé­tálni ki a hegyek közé? — El. Maga nagyon fiatal és ro­mantikus hajlamú természetesen. De ennek igy kell lenni és ez igy is van jól. Tizenhét éves ugye ? Szép kifejlődött lány. Nem járt soha társaságba ugye? Nem volt soha fiatal ember ismerőse. Természetes Vigyáztak rá. Most aztán meg akar halni. Ez is természetes. — A papám miniszteri hivatalnok,

Next

/
Oldalképek
Tartalom