Felsőmagyarországi Hirlap, 1903. július-december (6. évfolyam, 52-100. szám)
1903-08-15 / 65. szám
Hatodik év 65. szám. Sátoraljaújhely, 1903. Szombat, augusztus 15. POLITIKAI ÚJSÁG. Megjelen minden szerdán és szombaton este. Kéziratokat vi3aza nem adunk. Szerkesztőség: Vekerle-tér 502. Felelős szerkesztő: Dr. Búza Barna Előfizetési ár: egész évre 10 korona, félévre 5 korona, negyedévre 2 korona 50 fillér. — Egyes szám ára I 0 fillér. Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál. Wekerle-lér 502. Hirdetéseket a legjutányosabb árban közlünk. Egy érdekes levél. Vettük s egész terjedelmében közöljük a következő nagyon érdekes, tanulságos és jellemző levelet : Tekintetes Szerkesztő ur! A »Felsőmagyarországi Hirlap« folyó évi augusztus hó 8-iki száma hozzám is megküldetett, hihetőleg azért, hogy tudomást szerezzek azon közleményről, mely becses lapjában megjelent ezen czim alatt »Tempora mutantur. < Tekintetes Szerkesztő ur remélem, sőt tisztesség-érzetétől el is várom, hogy ha becses lapjában helyt adott a személyemet érintő közleménynek, helyt fog adni az én nyilatkozatomnak, vagyis ezen levelemnek. Tény az, hogy az abaujszántói független érzelmű polgárok nevében Kossuth Ferenczhez intézett táviratot én, a voltzemplénmegyei most már nyugalmazott tanfelügyelő is alái'tam. De kérdem Tekintetes Szerkesztő úrtól, van-e a magyar hazának olyan igaz fia, bármelyik politikai párthoz tartozzék, aki alá nem Írhatta volna ezen táviratot a jelenlegi körülmények között?! Nincs, nem lehet ma Magyarországon komolyan gondolkozó hazafi, aki Kossuth Ferencz békepolitikájának hive ne volna, annak a politikának, melynek czélja törvényes és békés utón fokról-fokra megszerezni a magyar nemzet jogait, a magyar állam függetlenségét ? Lássa Tekintetes Szerkesztő ur! Mi az iránt a Kossuth Ferencz 'iránt fejeztük ki mély tiszteletünket és hálánkat, aki a magyar nemzet jövője biztonságáért elfogadta a magyar nemzet felé nyújtott békeolajágat azért, hogy ezáltal a törvénytelen állapotból kivezethesse e sokat szenvedett hazát; de a mint tapasztalta, hogy a békeolajágat hozó egyén titkos és törvénytelen eszközökkel akarja a nemzetet megillető jogokat elrabolni, oda állt újra a küzdők sorába, még pedig az igaz hazafiság lángpallosával s kijelentette, hogy küzdeni fog tovább a nemzet jogaiért törvényes eszközökkel, küzdeni fog tovább azon egyén megbuktatásáért, kinek kormánya alatt a magyar törvényhozó testületben Judas okát kerestek, akikkel aztán lassanként készitgette volna a magyar állam, a magyar nemzet függetlenségének ravatalát. Tekintetes Szerkesztő ur! Tény az, hogy az idők s körülmények, sőt az embere« is megváltoztak, mióta én nyugalomba vonultam de ezen csodálkozni nem lehet; mert hiszen csak Tek. Szerkesztő ur is be fogja látni, hogy Gróf Khuen Héderváry miniszterelnök működése különbözik elődeitől, de legyen meggyőződve Tek Szerkesztő ur, hogy én magam s politikai hitvallásom még sem változott úgy, mint sok más ember és ezek politikai hitvallása. Mert hiszen hány ember szegődik a függetlenség zászlója alá nem azért/ hogy a nemzet jövőjéért küzdjön, még kevésbé, hogy azért áldozatot hozzon, hanem, hogy ezen szent eszmékért hevlilő embertársait saját czéljai elővitólére kizsákmányolhassa. Az ilyen ftigetlenségi, de komolyan számba nem vehető egyének köréből kerülnék aztán ki az olyan nagynak mutatkozó, de álhazafiak, kik egy Kossuth Ferenczet is meggyanúsítanak, a ki pedig az igaz hazafi eszményképe gyanánt állhat előttünk. Tekintetes Szerkesztő úr! Egyet kijelenthetek előtte, és ha már provokáltattam az Ön »Lapja« által, önérzettel jelenthetem ki: »En oly családi körben neveked- tem, hol a bölcsőm felett elhangzott dalokból és imából hazaszeretet meríthettem; oly intézetben és oly tanárok vezetése alatt éltem át gyermek és ifjú korom nagy részét, a hol és a kiktől a szabadság szeretet és az önzetlen hazafiui érzelem forrásához vezettetik az ifjúi élet.- ebből a for rásból merítette az én lelkem is a szabadság- és hazaszeretet érzelmeit s ezeket az érzelmeket nevelte lelkemben hazánk nagy fiai életének és működésének tanulmányozása. — Az igy szerzett s táplált hazafiui szeretet és kötelességérzet vezetett engemet egész életemen keresztül politikai hitvallásom gyakorlatában, s ak kor is, midőn Zemplénmegye működő kir. tanfelügyelője voltam ; s legyen meggyőződve Tek. Szerkesztő ur, hogy mint szolgálatban levő tanfelügyelő is aláirtam volna azon táviratot; mert leborulok azon férfiú nagysága előtt, ki szívesen elfogadja a feléje nyújtott béke olajágát, hogy megmenthesse a nemzetet oly zavaroktól, melyek sírját áshatnák meg a sokat szenvedett magyar hazának, de egyszersmind minden törekvése oda irányul, hogy a magyar állam szabadsága és függetlensége lassanként diadalra juthasson. A becses lapjában közölt távirat felett tehát csak az álmél- kodhatik, ki sem múltamat, sem jelenemet, sem munkásságomat nem ismeri. — A ki engemet ismer, az nem fog telette gondolkozni, mert én az vagyok most, az leszek jövőben is, a ki voltam. Legyen meggyőződve Tek. Szerkesztő ur, hogy a kormánypártnak tanfelügyelő koromban is csak azon dolgokban voltam buzgó apostola, melyeket hazánk s nemzetünk függetlenségével, szabadságával és békéjével összeegyez- tethetőknek tartottam S hogy Dókus Ernő jelenlegi képviselő választására még 1901. évben is elmentem Sátoraljaújhelybe, ezt azért tettem, mert Dókus Ernőt gyermekségétől fogva ismerem, ezenfelül annyi tisztességérzetet, annyi hazafiságot ismertem fel benne, hogy teljes meggyőződéssel voltam felőle, hogy ő a kormánypárton is minden erejét _T A R C A_. Charybdis kisasszony. A Felsőmagyarországi Hirlap eredeti tárczája. Kedd délelőtt volt, esős, lucskos őszi idő. A fellegek úgy kergetődztek az égen, mintha el akarnák előlem fogni azt az egyetlenegy sugárt is, mely az én bús szivemet felvidámitással kecsegtette. Tudniillik az én őseim már Tuhü- tum óta állandóan pillanatnyi pénzzavarban szenvedtek. S én nem akarok a dicső ősökhöz méltatlan lenni, azért mindenben követem őket. Hogy véletlenül az adósságcsinálásban is előttem lebeg szent emlékök, azt épenséggel nem lehet számlám terhére Írni. A számláról jut eszembe, hogy életem viruló szakában, 25 éves koromban személyi hitelem kiapadt. Scylla úr, az én kedves hitelezőm, váltómra ezt irta: — „Uram, jegyezze meg magárfák, hogy váltójára ezentul egy fél per- czentet sem adok !“ Ez az értesítés felforralta a véremet. Feltámadt bennem a becsületlovag, bősz dühömben fejembe vágtam kalapomat és rohantam Scylla úrhoz. Repültem, mint a szél előre, de a lábamra tapadó sárgöröngyök figyelmeztettek — a muhra. A keserű múltra és a még keserűbb váltókra. És elgondoltam, hogy ha én mostan úgy véletlenül meggazdagodnék, akkor sem lehetnék boldog. Scyllánál épen 34 ezer forint adósságom volt. Csak egy menthetne meg: Charybdis. Barátaim mind olyan véleménynyel voltak Charybdysszel szemben, hogy a legkevósbbé sem jöhetett abban a bizonyos rózsabokorban a világra. Én lenéztem véleményüket A vakokon kívül csak azok nem látnak, akik nem néznek. Oh, az én szememben istennő volt az édes, bájos, elbűvölő Charybdis, Scylla ór leánya. Hányszor próbáltam én körülkerülni Scyllát, hogy Charybdis karjai közzé essem, de az átkozott közmondás mindig megcsalt. Imádtam őt, epedtem a bájos tündérért, s hogy láthassam, minél többször hordtam papájához váltóimat. De elég legyen a múltból. Tizenegy óra lehetett, mikor Scylla ór pazarul berendezett lakásához értem. A lépcsőház remek szőnyegén hagyva sáros talpam mopogrammját, bejelentettem magam. Scylla ór bizonyára félreértette nevemet, hogy fogadott Egészen más történt, mikor meglátott. Piros lett, mint a pipacs. Nem, mint a hamisithatatlanszegedi paprika Reszketett a dühtől, úgy reszketett, j hogy én is reszketni kezdtem. Rám- fönnedt: —•Hallja maga, ez mégis csak ko- miszság! — Te-te-tessék ? — hebegtem én. — Nem megírtam, hogy semmit sem kap, — kiabálta, — semmit, egy ezred százalékot sem! Takarodjék, szemtelen! Hanem erre én is dühbe gurultam. Nem az impertinens modorért, nem a „takarodjék szemtelen“ kifejezésért, hanem személyi hitelem ily óriási megsértéséért. Egy ezred percentet sem ad! Kihúztam magamat és a legszemtelenebb striczit lopva meg arczvo- násaiban, üvöltöttem: — Mit mondott az ór? Én szemtelen? mit mondott az ór, takarodjam? és mit mondott az ór, egyez red percentet sem ad? Tudja meg, ez lovagi személyem megsértése, ez gázolás a becsületben, ez vért kíván !! Közben-közben iszonyatosan hado- náztam kezemmel. A vér szóra Scylla ór összerezzent. Halálsápadt lett és czurukkolt. Észrevéve gyengeségét, mindjobban „felháborodtam“: — Igen vért, vért, piros vért !! — Talán egri bikavért mél- tóztatik érteni ? — hebegte Scylla ór. . . . Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó és belépett Charybdis. Bizonyosan sokan voltak már önök közül olyan czirkuszban, hol egy gyönge nő egy szavával megfékezi a puszták tomboló oroszlánját. Én voltam a puszták tomboló oroszlánja, Charybdis a gyönge nő, és a szó, mely egyszerre lehűté haragomat : a bikavér, a valódi egri bikavér. Természetesen azt válaszoltam hát Scylla úr jóakaró kérdezősködésére a helyzethez illő fölénynyel: — Igen, egri bikavért értettem ! Scylla úr mosolyogva folytatta : — Ha meg nem veti meghívásomat, villásreggelizzék velünk. Közbe akartam vágni: Bocsánat, én még nem is reggeliztem, de hát a renomé — a renomé! Elfogadtam a meghívást. S ez a villásreggeli volt jövendőbeli boldogságom megalapítója. Dúsan terített asztalhoz ültünk. Isteni rochefort, imperial, mágnássajt, fölséges calvil-alma, pikáns izü olasz nospolya, pompás sonka, mely után oly jól ízlik a bikavér, a valódi egri bikavér nedűje. És az a Charybdis is oly szép ábrándosán tudta forgatni a szemeit! Szembe ült velem és folytonosan kinálgatott. Nem tudtam ellentállni szeme bűvös sugarának és gyomrom vigasztalhatatlan üregébe küldtem a pompás falatokat. — Oh D i g e s z t a úr, úgy örülök, hogy egyszer már vendégünk ke. Fényképészeti czikkek! Műkedvelők részére Lővy Adolf könyv- és papirkereskedésében. Lapunk 6 olclíil.
