Felsőmagyarországi Hirlap, 1903. július-december (6. évfolyam, 52-100. szám)
1903-12-19 / 99. szám
Hatodik év 99. szám. Sátoraljaújhely, 1903. Szombat, deczember 19. ww w POLITIKAI ÚJSÁG. Megjelen minden szerdán és szombaton este. Kéziratokat vissza nem adunk. Szerkesztőség: Vekerle-tér 502. Felelős szerkesztő: Dr. Búza Barna Előfizetési ár: egész évre 10 korona, félévre 5 korona, negyedévre 2 korona 50 fillér. — Egyes szám ára 10 fillér Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál. Wekerle-lér 502. Hirdetéseket a legjutányosabb árkán közlünk. Meghívás. A zemplénvármegyei függetlenségi párt 1Q03. évi dec. 21-én délelőtt 8 órakor a sátoraljaújhelyi függetlenségi kör helyiségében rendkívüli közgyűlést tart, amelyre a párt tagjait tisztelettel meghívom. A gyűlés tárgya a politikai helyzet megbeszélése. Hazafias tisztelettel: Pekáry Gyula, elnök. Válasz. Sütő Kálmán ref. lelkész úr lapunk múlt számában a Magyar bzót védelmezi ugyan, de amellett nagyon tanulságosan fejti ki az ő mostani politikai felfogását. Miután pedig ennek és a Magyar Szó védelmerek kapcsán az én politikai gondolkozásomra is hivatkozik, bár ez mostanában épen nem volt szándékom, a magam igazolására röviden elmondom az álláspontomat. Az idén vívott gyönyörű nemzeti küzdelmet rajongó lelkesedéssel kisértem és helyeseltem. Lelkesedtem érte, mikor a nemzet jogtalan kizsarolásának elhz ritása volt a törekvése, s még jobban lelkesedtem, mikor a magyar nyelvnek a hadseregben való érvényesítését tűzte ki célul. Helyeseltem az obstrukció .teles eszközét, mert kivételes körülmények között kivételes eszközökre van szükség, a mi körülményeink pedig kétségbeejtően kivételesek s abnormálisak. Vagy van-é még egy olyan ország az egész világon, amelynek országgyűlési töb- sége a nemzeti nyelv érvényesülése ellen foglalna állást ? Ilyen abnormális fokára a sülyedésnek csak a magyar parlamenti többség jútott, s azért evvel a több- séggel szemben minden harczi eszköz meg van engedve, épp úgy, mintha pl. egy szolgalelkü többség kész volna kimondani az országnak idegen uralom alá hajtását, evvel szemben a kisebbségnek nem csak joga, de feltétlen kötelessége volna minden lehetséges eszközzel a végletekig harcolni. Az első leszerelés rosszul esett nekem, mert hittem, hogy a harc folytatása még több ereeményre vezetne. De az akkori főcél: a katonai javaslatok visszaverése mégis el volt érve. S láttam polgártársaim köz t mindenfelé az el- kedvetlenedést, a csüggedést a leszerelés miatt. Én pedig a mai viszonyok közt a nemzet egyik legnagyobb érdekének azt tartom, hogy a függetlenségi párt ősén lennmaradjon s fejlődjék, mert a kormánypárti szolgalelkü ség okozta nemzeti romlást csak ez akadályozhatja meg. Az volt tehát a legfőbb törekvésem, hogy :,t nálunk is együtt maradjon s ne veszítse el a kedvét a párt. Ez vezetett, mikor — életemben először, s hiszem, utoljára — nem egészen a lelkem szerint írtam azokat a csillapító cikkeket, amiket most a szememre vet Sütő Kálmán úr. Mikor aztán újra lelkesen üdvözölhettem az obstruk- ciót, úgy ére-ztem magam, mint a bilincseiből szabadúlt rab. A leszerelés most is fáj, hiszen kinek ne fájna, hogy ez a nagy küzdelem nem tudta elérni a célját. Hogy helyes volt-é, vagy nem, hogy kellett-é folytatni a harcot, vagy nem, lehetett-é remény a célt elérni, vagy nem, — azt én nem tudh atom. S épen ezért nem tudok bírálatot mondani a lesze relés felett. Az én érzésem azt súgja, hogy még rövid ideig tartó további küzdelemmel elérték volna a magyar vezényszót, s azért táj, hogy leszereltek. De nem ismerem a belső, a nyilvánosságra nem hozható indokokat, amik a függetlenségi pártot a leszerelés elhatározásában vezették. Kossuth "Ferencnek és a párt többi vezetőinek hazafiságába vetett biz rimám azt diktálja, hogy kell- tt igen erős okuknak lenni erre a 1 :pésre még azokon az okokon .elül, amiket ők elmondottak. Egy reakciós kormányzat bekövetkeztétől való félelem, vagy más egyéb volt-é ez az ok, nem tudom, s ezért nem akarok hozzászólni, s ezért nem is írtam eddig a leszerelés felől. Ha bízhatunk abban, hogy a király nem nyúl semmi esetben erőszakos eszközökhez, akkor harcolni kellett volna tovább, mert egy pár hónap alatt engednie kellett volna a királynak, — ha lehetett félni attól, hogy inkább erőszakoskodni íog, mint hogy engedjen, akkor talán helyesebb volt leszerelni. De azok a vívmányok, amiket a tisztelendő úr felsorol, bizony egyáltalában nem állanak arányban a nagy harccal s a még nagyobb céllal. A magyar tisztképzést, magyar tisztek visszahelyezését, katonai iskolák felállítását megígérték már 1867 óta százszor, s egyszer se tartották meg. Most se fogják. 1868-ban a király rendelte el, még se történt meg. Hát hogy higyjünk most a szavuknak? A zászló- és címerkedés rendezése puszta frázis, mig nem mondják, hogy hogy fogják rendezni. Az 1848: XX. tciklcet fogadni merek, hogy nem fogják végrehajtani. Ami pedig a vezényszó megállapításának alkotmányos királyi joggá való deklarálását illeti, hát ezt nem a kormánypárt prog- rammja mondja ki, hanem az 1867. XII. te., amelyben ez szó- szerint benne van. S mégse ér semmit. Ne a párt mondja ezt ki, de mondja ki a király, aki Chlopyban egészen mást mondott, s azóta se vonta vissza. T Á R C A.. A Felsőmagyarországi Hírlap eredeti tárcája. Turul madár. Meddig vergődsz osztrák sas karma [közt Turul madár megtépve véresen ! Oly rég öntöd véreddel e földet, Ideje, hogy újra kizöldeljen. Zászlód lenget ezer csatákon át, Vérben fiirdött a lenyugovó nap, Hir, dicsőség vetité sugarát, S megborzongott mint esti fuvallat. p nékem az ember, a világ Uccuba Mit nékem az ember, a világ Hecuba, Mikor téged látlak, kis szeszélyes tuba Csapodár sziveddel, sziporkázó agy[gyab Ami egyszer éget, máskor pedig [fagylak Szeretlek, szeretlek, nem tehetek róla Hogy a sors lágy karod örvényébe [sodra, Hiszen a vén föld is szerelmes a [napba, Pedig hol égeti, hol meg elfagyasztja. Szemere Emil. Yagy azt várod, hogy a hóhérjaid Örök homályba, sírba döntsenek, Hogy ki ne költhesd édes haid: A szabadság és a hons-ereimet: Szállj magasra, a hóhér mind törpe Föld sarában dobzol, kéjeleg, S ha azt hiszik, hogy össze vagy [törve, Csapj le rája, mint a förgeteg. Hallni vélem éles vijjogását, Fölhangzik már csata kiáltása, Fuss, fuss Tisza, ne várd be csapását S kisérjen a magyar nemzet átka. Parasztlakodalom. Aranyszabadság! Mily kellemesen hangzó szó, mely mindnyájunkra oly nagy befolyással van, vérünket erősebb mozgásba hozza, szivünket megdobogtatja, arcunk még csak említésénél is kipirul és kópzeletünben a legszebb s legkellemesebb órák gyönyörű emléke, mindmegannyi szép festmény vonul át! Ezt élvezem én is, a szórakozás nak egész raja, a gyönyöröknek valóságos tárháza áll nyitva előttem s nekem csak kezemet kell kinyuj tanom érettök s megtalálom őket, a fenségesen egyszerű természetben. Ebédnél ültünk, midőn belépett hozzánk a lakodalomra hívogató, tudatván velünk, hogy nemes B. uram szívesen látja a tekintetes urat ház- népével együtt szerény vacsorára és egy kancsó borra. Ily meghívás elől nem lehetett kitérni, no de nem is akartunk, sőt már alig vártam az estét, hogy ezen, előttem még eddig szokatlan látványban gyönyörködhessem. Estve felkószülődtünk s elindultunk a lakadalmos házhoz, melynek barátságos képét már előre elképzeltem a messziro elhangzó vidám zenéről. Kölcsönös üdvözlések után az öregek külön ültek, mig én örömmel vegyültem a nyalga legények közé, hogy tanúja lehessek annak az igazi magyaros táncnak, melynek hire hetedhét országo» túl is elhat. . . . Gyönyörűséggel néztem a a táncz hevétől piros arcú leánykákat, kik vidám, mondhatni szilaj kedvvel járták már a csárdást. Most táncosuk vállára támaszkodva tipegő lépésekkel járják a lassút, majd lepke libbenésp módjára szöknek fel és hévvel, dévajon forognak körbe. A kurta szoknyácskák pillangó szárnyként repülnek ide-oda, a piros-pozsgás menyecskék kaczéran néznek tánezosuk szemébe, a darázsdereku leánykák a tánc gyönyörétől hevül- ten ugyan, de mégis szemérmes pirulással csak néha, csak lopva pillantanak egyet-egyet napbarnított arczu, férfiasán szép párjukra. A legények dallal kisérik a cigányt, hevűlten magukhoz szorítva szépeiket; majd pedig elhagyva párjukat, más leány felé kacsintgatnak, de azután annál kitörőbb örömmel ismét párjukkal ropják a ropogóst. Most a legények körbe állanak, dalolnak, már a zenét is alig hallani, csak a magyaros zamatu nóta, csak a sarkantyúk pengése, koezogása, csak az egymáshoz ütődött poharak csengése hallatszik. Gyönyörű mulatság is volt, elbájoló a maga egyszerűségében és én valóságos szenvedélylyel néztem, óh mert láttam már „úri mulatságot“ is, láttam a túlhajtott jókedv megnyilatkozását : a pezsgős palaczk repülését, közbe a trágár, durva tréfákat ; láttam férfiakat ölükben a „ka- céros leánynyal“, — a mint a nép 1 doboz <-Monopoly jó minőségű fehér őo levélpapír 6oritéMal Kapható Lapunk 6 old ml.
