Felsőmagyarországi Hirlap, 1903. július-december (6. évfolyam, 52-100. szám)
1903-12-16 / 98. szám
98. szám. (8) FELSOM A.GYARORSZAGI HÍRLAP Szerda deczember 16. — A Kossuth-szobor ügye. i Róna József szobrász művész tegnap városunkban tartózkodott, és a szoborbizottság határozata értelmében megszemlélte a We- kerle-tért, hogy alkalmas-é a Kos-: suth szobor helyéül. Véleményét í legközelebb írásban fogja benyújtani a szobor bizottsághoz, Kíváncsian várjuk a nyilatkozatot. — Akiknek nem kell iskola. Zemplénben hej, van számos község és minden községben képviselőtestület. De az egész nagy Zemplónhonban j nincs több oly község, mint ahonnan ez az érdekes hir szárnyra leélt. Az idők árjában Mocsár nevet vett fel ez az érdemes község; mely most j hírhedt lett képviselő testületéről. Beregszász)' István tanfelügyelő jelentette ugyanis a közigazgatási bizottság tegnapi ülésében, hogy átiratára Mocsár község képviselő-1 testületileg értesítette őt, hogy nekik nem kell iskola.'Sem állami, sem f( lekezeli. Okosok lesznek a gyere keik anélkül is, ők pedig nem bn tolnak meg iskola hiányában se. Az J akkurátos képviselőtestület ezt a I határozatot pedig nem disznótor után hozta, hanem takarékossági j szempontok okából. Hogy a mocsári kupaktanács hogyan akarja a 112 iskolakötelezett gyerekét neveltetni, i az már nincs benne a határozatban. I Pedig kiváncsiak vagyunk rá nagyon. Hanem a lóláb kilátszik a kupaktanács nemzetes tagjainak bölcs határozatából, ügy látszik nem akarják, hogy a gyerekek okosabbak legyenek az apjuknál. — Az utcáról. Gyengén szitál a hó, és az iskolából jövő gyerekek élvezik a friss hó.,illatárt. Hiába.szidják meg őket a mamák a kihullt leves miatt, a legkevésbbé sem siet nek haza. A gazdag kirakatokból mindig van. a mi csalogatólag integet feléjük. Csoportosan megállónak és fürgén nyomják fejecskéiket a kirakattáblához Csendes áhítattal nézik, némán szemlélik a szép tárgyakat, de mi azért tudni véljük mindannviok kívánságát. — ülu ha nekem is jutna ezekből a szép tárgyakból! Ez a vágy ott rejtőzik mindegyiknek szivében. A serdült lánysereg azonban a Landes maun kirakata, előtt áll meg a legszívesebben, Nem is látnak sehol annyi sok es oly szép levélpapírt mint itten. Nincs az a bakfis, akinek szive vágyát ne képezné, hogy ilyen szép levélpapírt kapjon karácsonyra. Elegáns, uj di- j vatu rózsaszínű levélpapirost, melyen jobban is esik szive titkát közölni imádott nagyőjével. . . . — Szerelmi dráma. Szomorú szerelmi dráma színhelye volt folyó hó 14-én reggel 8 órakor a Dianna- kert. Menczel Vilmos 29' éves helybeli vasgyári lakatos mellbe lőtte magát, mer; reménytelenül Szeretett egy újhelyi lányt. A Diannából kapuátjárat vezet Menczel Fülemile- utcai lakására s a szerencsétlen fiatal ember ezelőtt a kapu előtt lőtte meg magát. A pisztoly durranására a szomszédok összefutottak a tett helyszínére, de az öngyilkos lakatos akkor már halva volt. A golyó rögtön végzett életével. Az előhívott dr. Stern Ármin már csak a halált konstatálta. — A kórházi bizottság figyelmébe. Holnap lesz a vármegyei kórház-bizottság ülése, melyen valószínűleg el fogják dönteni, hogy a Zemplén- vármegyei kórház berendezésével melyik kereskedőt bízzák meg. Mi ismételten felhívjuk a bizottság jóakaratéi és méltányló figyelmét az újhelyi pályázók azon jogos kívánságára, liogy ha az ő ajánlatuk olyankedvező vagy pedig csak kevéssel kedvezőtlenebb, mint a vidéki kereskedők ajánlata, az újhelyi pályázót. aki itt fizet adót s visel közterheket, bízzák meg a berendező sek szállításával. — Mint igen különös körülményt, melynek érdemes volna a nyitját is kutatni, említjük fel, hogy míg a helybeli pályázók nem tudtak, de nem is tudhattak a tárgyalás napjáról, addig a vidéki kereskedők majdnem mind Ujliely be jöttek a bizottság ülésének napjára. Ugyancsak kíváncsiságra ingerel minket, hogy milyen bizalmas értesítés hívta fel a vidékiek figyelmét a tárgyalás pontos napjára? Erde mes volna kinyomozni, hogy melyik kézből jutott kiváltságolás a vidékiek előnyére és a helybeli adófizető kereskedők hátrányára. — Színház; Komjáthy János színigazgató ma értesített min két, hogy társulata a második ciklusra folyó hó 20 án rándul át hozzánk. A műsor a következő lesz : Vasárnapon, 20-án a »Sötétség« újdonság kerül színre ; hétfőn, 21-én a »Rang és mód« kedden 22-én a »Titok« megy Ezen előadásokra már szombaton, 19-én válthatók jegyek a színházi pénztárnál. — A mulatozás vége. Karuczka Imre helybeli cserépfedő munkás ugyancsak keserű módon jutott arra a tapasztalatra, hogy csak addig tart a barátság, ameddig a pénz tart. Karuczka ugyanis elkészült Ujhely- ből, azért két barátjával egyetemben bucsuáldomást ivott. Mikor már jól beszeszeltek, Karuczka az állomásra akart menni. A két jóbarát vele tar- j tott. De nem azért vannak útközben I a korcsmák, hogy ők be ne térjenek, j Így többszöri kellemes stáció után azon vették észre a nap hősei magukat, hogy sárospataki országúton vannak. Még beakartak térni egy korcsmába, de nem volt mán Ka- ruezkának pénze, azért tovább mentek. Azaz mentek vo’na, ha tudtak volna. A leittasodott cserépfedő a hideg éjszakában ledült az országút menti mezőre és az éjszakát olt töltötte. Reggelre kelve, vértócsát talált fekvő helyén, ugy össze volt verve. Hogy hova lettek társai, azt nem tudta megmondani. Szegény Karuczkát egy szekér vétte fel és az szállította a helybeli kórházba. — A helybeli sütök panasza. A sátoraljaújhelyi sütők memorandummal fordultak a kereskedelmi miniszterhez, melyben a sütőkre vonatkozó vasárnapi munkaszünet sérelmes voltát panaszolják el, illetve1 a/.t megváltoztatni kérik. Áz a kívánságuk. -hogy a miniszteri rendelet értelmében vasárnap déli 10 órakor kezdődő munkaszünet helyett reggel 4 órakor kezdődjék és este tiz óráig tartson a munkaszünet, mert ez védi helyesen a sütők jogát. A munkaszünet ilyetén való elrendelését a 20000 lakoson aluli városokra és községekre kérik a helybeli sütők kiterjeszteni. sa— Rendőri hírek. Te i t e 1 b a u m Mór helybeli borkereskedő „ungvári pincéjéből“ ismeretlen szomjas alakok mintegy 20 korona értékű bort loptak. —Grünwald M. helybeli lakos szobájába egy tolvaj egyén belopódzott ós több ruhaneművel tovább állt. Az egyik ellopott szoknyában 50 koronát tartalmazó pénztárca volt. — A rendőrkapitányság jelentéséből olvashatjuk, hogy milyen tolvájvilág volt a múlt hónapban Sátoraljaújhelyben. Lopás büntette 4, lopás vétsége 11, egyéb bűneset vagy vétség 10, hatóság elleni erőszak és súlyos testi sértés 2 esetben fordult elő, illetőleg annyiszor foganatosíttatott nyomozás. A bűnesetük közül megemlítendő, hogy Kadvánszky János és Makai Mihály folyó hó 15-ón éjjel részeg állapotban az őket csendre intő Stein János rendőrt megtámadták s rajta késszurásokkal olyan súlyos sérüléseket ejtettek, hogy még most is a közkórházban van ápolás alatt. Múlt hó 16-án a rendőrség letartóztatta Pribicskó Rezső kassai származású 30 évns, rovott múltú volt kereskedősegédet, aki különféle álnevek alatt a maga készítette hamis okmányokkal legtöbbnyire mérnöknek adván ki magát, ily címen az ország nagyobb városaiban megfordult s kivált papoktól nagyobb ösz- szegeket csalt ki. Kihágási ügy el- intéztetett 131. Amerikába kivándorolt 3, visszatért 2 egyén. Tüzeset egy történt. Kóboreigányok nem garázdálkodtak. Öngyilkosság kettő fordult elő. Izraelita zugiskola felfedeztetett kettő, miből kifolyólag a kihágási eljárás meginditatott. — Érdekes Könyvtár cimii uj könyv- alakú szégirodalmi folyóirat első (karácsonyi) száma díszes kiállításban, tetszetős alakban, szokatlanul kiváló tartalommal jelent meg. Tartalma közül kiemelendők Mikszáth Kálmán, a kitűnő elbeszélőnek „Bátyus zsidó lánya“ ós „Pletyka“ czimü rendkívül érdekes novellái. Ezenkívül gazdag rejtvénypályázati rovat, ismeretterjesztő apróságok stb; teszik a 64 oldalra terjedő füzet tartalmát. A lap előfizetési ára negyedévre 1 korona, mely összeg az „Érdekes Könytár“ kiadóhivatalába (Vili., Józáef-körut 65.) küldendő. — A Független Magyarország prog- rammja. Az uj év közeledtével sok gondot okoz a közönségnek, hogy milyen lapot járasson. Mi a Független Magyarországot ajánljuk a legszívesebben. Ez a lap fennállása óta folytonos harcban és golyózápor közepette teljesítette feladatát. Nem könnyű feladat volt ez. — Küzdeni azokért a szent eszmédért és cégért, amelyek a magyar nemzet jogainak alapját képezik, ktudeni azokért a jogokért, amelyek bennünket mindig megillettek, de amelyeket tőlünk el akarnak vonni, megtagadni csak azért, hogy ne legyünk önállóak, ne legyünk függetlenek. Pedig a magyar nemzet egész és tökéletes. Nincs ráutalva senki támaszára. Megelégelte #az idegen be- vatkozást. Önállóan akarja politikai és gazdasági programmját diadalra vinni. A mi nemzetünk egy ezredéves fa. amely az évszázadok •. att lefolyt háborúk és-1 küzdelmekben tisztán és pompában .megőrizte hatalmas koronáját. Ebben a nehéz munkában jelentőségteljes részt kíván magának a „Független Magyarország“, amely Hasábjain szolgálja, hirdeti és segiti ezeknek az eszméknek érvényesülését. A „Független Magyarország“ ma uj szervezetben áll a magyar közönség előtt Főszerkesztője: dr. Lengyel Zoltán országgyűlési képviselő, a függetlenségi párt e kiváló lankadatlan harcosának lobogója alatt sorakozik a szerkesztőség gárdája, amely a magyar újságírók legjavából van összeállítva. — Felelős | szerkesztő: Lóránt Dezső, az iljn újságírói gárda egyik legtehetségesebb tagja. — Főmunkatárs : Rátkay ■ László orsz. képviselő, a kiváló poéta és iró, akinek fényes tollából vezércikket, tárcákat és verseket fog a lap közölni. Politiki vezércikkeit első sorban dr. Lengyel Zoltán Írja. Ivivüle még: | Dr. Pap Zoltán, Sebess Dénes, dr. | Nessi Pál, dr. Báttaszéky Lajos, Lóránt Dezső, dr. »Bakonyi Samu. Bedőházi János, Purjesz Lajos, Csá- volszky Lajos, Babó Mihály Írnak vezércikket Politikai és országgyűlési tudó-dósokat, társadalmi, tárca ujdonsági, színház és művészeti, külföldi rovata mind friss és változatos, kiváló újságírók tollából kikerülve. A vasutasok ügyével különösen és b hatóan fog foglalkozni. A „Független Magyarország“ pompás ajándékkal fogja olvasóit meglepni. „Petőfi Album“ cimii remek müvet adja a hozzávaló tokkal együtt mindama előfizetőinek, díjtalanul csomagban az előfizetési helyre szállítva aki előfizetési dij fejében húsz koronát küld be postautalványon, amelylyel 1904. október elsejéig, tehát kilenc hónapi idő tartamra az előfizetési pénzt hozzánk beküldi. A könyv bolti ára 16 korona. A Petőfi Album bárkire nézve a legszebb karácsonyi ajándékot képezi és mint dísztárgy, mint olvasmány, mint Petőfi életének ismertetője, mindenkire nézve egyformán értékes. — Figyelmeztetés a postai csomagok [czélszerü csomagolás, helyes cimzése stb. tárgyában. A karácsonyi és újévi rendkívüli csomagforgalom ideje alatt a küldemények kélsede- lein nélkül való kezelése csak ugy biztosítható, ha a közönség a csomagolásra és címzésre vonatkozó postai szabályokat betartja. Különösen szem előtt tartandók a.követke- zők : 1. Pénzt, ékszert, más tárgya- kal egybe csomagolni rém szabad. 2. Csomagolásra faláda, vesszőből font kosár, viaszos vagy tiszta közönséges vászon, ^kisebb értékű és csekélyebb sulyu tárgyaknál pedig erős csomagoló papír használandó. Vászon vagy papirburkolattal biró csomagokát, göb nélküli zsineggel többszörösen és jó szorosan átkötni, a zsineg keresztezési pontjain pedig pecsétviasszal kell lezárni. A pecsételésnél véset pecsétnyomó használandó. 3. A cziinzósnél kiváló gond fordítandó a címzett vezeték és keresztnevének vagy inás meg- külömboztető jelzésnek (pl. ifjabb, idősb, özvegy stb ) továbbá a címzett polgári állásának vagy foglalkozásának és lakhelyének pontos kitételére; a Budapestre és Bécsbe szóló küldemények cimiralaiban ezenkívül a kerület, utcza, házszám emelet és ajtó jelzés stb. is kiteendő. A .rendeltetési hely tüzetes jelzés (vármegye) s ha ott posta nincs, az utolsó posta pontos és olvasható feljegyzése különösen szükséges. 4. A czimet magára a burkolatra kell Írni, de ha ez nem leheetséges, ugy a cim fatáblácskára, bőrdarabra vagy erős lemezpapirra írandó, melyet tartósén a csomaghoz kell kötni. A papírlapokra irt cziineket, mindig egész terjedelmében kell a burkolatra felragasztani, Felette kívánatos, hogy a fel,,dó nevét ós lakását, továbbá a czimirat összes adatait feltüntető papírlap legyen magában a csomagban is, arra az esetre, hogy ha a burkolaton levő cimirat leesnék, elvesznék, vagy pedig olvashatatlanná válnék, a küldemény bizottsági felbontása utján a jelzett papírlap alapján a csomagot mégis kézbesíteni lehessen. Kívánatos továbbá, hogy a feladó saját nevét és lakását a a cimirat felső részén is kitüntesse. 5. A csomagok tartalmát ugy a cim- iraton, mint a szálitólevélen szabatosan és részletesen kell jelezni. Budapestre és Bécsbe szóló, élelmi szereket illetve fogyasztási adó alá eső tárgyakat (husnemü, szeszes italok stb.) tartalmazó csomagok czimira- taira nemkülönben az ilyen csomagokra vonatkozó szállítóleveleken a tartalom minőség és mennyiség szerint kiírandó, (pl. szalonna 2 kgr., egy pulyka 3 kgr., 2 liter bor stb.) A tartalom ily részletes megjelölése a fogyasztási adó kivetése szempontjából ssiikségeá és a gyors kézbesítést lényegesen előmozdítja. Kassa, 1903. évi deczember hó 4-én. B e n e Róbert kir. tanácsos, p. t. igazgató. \ szerkesztőség üzenetei: Ka. ácsonykor terjedelmes ünnepi számot adunk olvasóinknak, azért tisztelettel kérjük azon munkatársainkat, a kik az ünnepi szám részére még nem küldték be dolgozatukat, szíveskedjenek azt minél hamarább kezeinkhez juttatni, mert csak ez esetben használhatjuk fel. V. T. Tokaj. Igen sajnáljuk, de kérésének nem tehetünk eleget. Olyan formában nem adhatjuk közé a levelet még a nyílt térben sem. Hanem ha miránk méltdztatik bízni a megváltoztatását, vagy ön küldi be más szerkesztésben a levelét, ugy a legnagyobb készséggel közzétesszük. K. 0. Nagy-Kövesd. Levél megy. Kiadótulajdonos : LANDESMANN MIKSA. HIRDETÉSEK FELVÉTETNEK A KIADÓHIVATALBAN.