Felsőmagyarországi Hirlap, 1903. július-december (6. évfolyam, 52-100. szám)

1903-10-24 / 83. szám

83. szám (3). FELSOMAGYARORSZÁGI HÍRLAP Szombat, október 24. Tudjuk, hogy hajdan igy nevezték j a Kopaszt, innen volt Szár László (Kopasz László), „Szegszárd“ sat. De a köznép, az iskolás fiuk nein értvén már e köznapi használatból kiment Siót, elnevezték e hegyet Kopaszkának, hiába igazítottak in tettük, hogy nem Kopaszkn. de Szárhegy, nem használt, a Kopaszka győzött. Szőlős déli o'dalát mai napig is 'Szárhegynek mondja min­den ember. Már pedig e: m ai „hegy“ csak egy oldala a hogyn-k, tehát világos, hogy men ez a Szár hegy, de maga a hegy, amelyi (-k ez csak egyik oldala. — Egv i'y na gyobb szabású komoly uúuiriv. nem lehet föladata, a bár népies, de hi­bás elnevezést meggyökereztetni, de inkább a régi valódi nevet jogaiba visszahelyezni Hagyjuk el tehát a Kopaszkát és állítsuk helyre a „Szár­hegyet“. A borellenőrzés ügyében a követ­kező érdekes sorokat kaptuk : Tálya, 1903. okt. 18. T. Szerkesztő Ur! Jól esett olvasnunk becses lapjá­ban a Zemplénvármegyei Gazdasági Egyesület legutóbbi gyűléséről kö­zölt tudósítást, jól esik tudnunk, hogy a gazdasági egyesület a bor értékesítése körül felmerült miseriá- kat orvosolni törekszik. Valóban, itt a tizenkettedik óra, mert ha a bor értékesítése körül kedvezőbb fordu lat be nem következik, drágán s drága pénzen regenerált szőlőink ma-holnap dobra kerülnek. A beadott indítványok közül a dr. Kossuth János indítványával, te­kintettel, hogy azt részleteiben nem ösmerjük, nem foglalkozhatunk, el­lenben a gróf Eszterházy és Illés- házi mádi szőlőbirtokosok i Hitvá­nyaihoz — ha becses lapjában erre tért enged — volna egy pár sza­vunk. Gróf Eszterházy indítványának lé­nyege, ha nem tévedek, abban rej­lik, hogy védjegygyei ellátott gönci hordóba más, mint „Tokaj-hegyaljai“ bor“ szűrhető ne legyen : más szó­val, hogy a vevő biztosítva legyen arról, hogyha védjegygyei ellátott gönci hordóban bort vesz, az való­ban tokaj-hegyaljai. Ez eszmét már mások is felvetették, de magáról, a mi pedig a leglényegesebb, a véd­jegyről megfeledkeztek, s most lát­juk először illetékes helyre, mégpe­dig a legtökéletesebb formában be­nyújtva. Hisszük, hogy a gazdasági egyesület a legkészsógesebben ma­gáévá teszi ez eszmét, s előterjesz­tésére a magas kormány sietni fog a Tokaj-hegyaljára e minden tekin­tetben üdvös eszmét megvalósítani. Illésházi mádi községi jegyző min­denesetre nagyon praktikus eazinó- jéről szintén hallottam, illetve ol­vastam már valahol. Ha nem csaló­dom Hézser Emil tállyai lelkész ur pendítette meg pár évvel ezelőtt, de mig az ő eszméje inkább a tár­sadalom szövetkezése által lett vol­na megvalósítandó, ami — valljuk meg, kissé nehézkes és kevésbé meg­bízható — addig az Illésházi által felvetett eszme teljesen magán viseli a hivatalos eljárás minden attribu túrnál, s tekintettel, hogy egy ma­gas nívón álló hivatalos testület hi­vatalos ténykedése lenne: kizárna minden személyes vonatkozásokat, s épen azért úgy a belföldön, de főleg a külföldön a legnagyobb bi­zalommal találkoznék. Hogy Illésházi indítván} át meg­sértsük, tudnunk kell, hogy a pénz­ügyi kormány a vármegyei gazda­sági egyesület közbenjárása folytán csak azon feltétel alatt ad adta bérbe a tokaj-hegyaljai községek­nek a boritaladót, hogy a községek . a borkereskedőkkel átalányban ki ,= Jnem egyezhetnek, s kötelezték ma­gukat ezenfelül a behozott borokról ' n) ilvántartást vezettetni, a behozott Torok származását lehetőleg kipuha­tolni, s nyilvántartásaikból évne- gyedenkét kimutatást szerkesztve, azt az italadókezelés felügyeletével megbízott bizottság elnökének meg­küldeni. A gazdasági egyesület tehát, föl­téve-, hogy a községek eme köte lezettségüknek lelkiismeretesen meg­felelnek, tudomással bírhatna arról, hogy melyik borkereskedőnek meny­nyi és mily származású borai van­nak. Ha most a gazdasági egyesülni ezen hiteles adatokat úgy a bel- iáim a külföldön nyilvánosságra bor a;, ennek Tokaj-Hegyaljánkra ki záinit- hatlan következményei iei nőnek. Egész meztelenségtől n e "t. In állana a tokaj-hegyaljai borkuvs kedők egyrésze áltál űzőit vi ;sz. élés, kik büszkén nevezik ma m •eu- kat „Felsőmagyarors/.ági burk-T. ■ kedőknek“ s pincéik pedig kizár.,!..; olasz borokkal vannak tele. Erősen meg vagyok győződve, hogy egy év leforgása alatt halomra bukná­nak azon borkereskedők, kik hang zatos címkék, s a reklám minden kigondolható eszközeinek felhaszn > lásával vezetik félre a külföldi fo­gyasztót s árasztják el innen a T<>- kajhegyaljáról olasz burokkal a kii föld fogyasztó piacait. Ellenben a ma érvényesülni nem tudó — mert hisz az olcsó olasz borkkal versenyezni nem képes — valódi tokajhegyaljai borokat tartó borkereskedők üzlete egyszerre vi­rágzásnak indulna, az ő bolvogulá- suk pedig a termelők boldogulásá­val egyet jelent. így fogtam én fél Illésházi mádi szőlőbirtokos indítványát, s hiszem, hogy az ezen javaslat feldolgozására kiküldött bizottság ezt magáévá te­szi, s a gazdasági egyesület pedig, tekintettel, hogy ezen eszme keresz­tülvitelének útjába mi sem áll, csak­hamar meg is valósítja. * Szerintünk is nagyon sürgősen kellene az Illésházi eszméjével fog­lalkozni. Mert mit ér, hogy a kor­mány ép a visszaélések ellenőrzése végett adta a Hegyalján a községek­nek a borfogyasztási adó bérletét, s a községek mégse ellenőriznek semmit. Négy éve már, hogy meg­kapták a községek a bérletet, s négy óv óta még absolut semmi ered móny. Nagyon ideje lenne hát. hogy felhasználjuk végre ezt a ke­zünkbe adott eszközt az ellenőrzésre és védekezésre. Szerk. HÍREK Lóra kuruez. Irta: Kóy Sándor. Lóra kuruc, talpra magyar ! Itt a döntő pillanat. Most tudjuk meg, miért kiizdtünk Négyszáz esztendő alatt. Azt gondolták a németek, Hogy megtörik a magyart, Ám ez egyszer most tévedtek, Mert a magyar összetart. Összetartunk hősen, bátran, Egy az élet és halál! . , . Jaj lesz annak, a ki mostan A magyarnak ellenáll. I Erőszaktól mi nem félünk ! . . . I De búsulni sincs okunk, j Mert az, amit követelünk-, Nekünk törvényes jogunk. | Ha iga? és szent a törvény t A királyi esküvel, Semmi kétség, semmi örvény, A törvénynek győzni kell 1 De ha ármány, gonosz ármány Fondorkodik felettünk ?! Úgy hűségünk is lejárván, Szemet szemért fizetünk. Jöjjön, a minek jönni kell ! Hősen bátran kitartunk, Máglya, bitó, hóhér pallos, Még ma sem fog ki rajtunk! A vérpadra bátran megyünk, Hisz az nekünk szent oltár, 1 A hol annyi dicső szentünk 1 A hazáért meghalt mái !, Am ne higyjék a németnek, Hogy a magyar megpuhul, Készen vagyunk --- csak egy jelszó — S a zsarnokság porba hull! Tisztelettel felkérjük azokat a t előfizetőinket, a kik még hát- icUL-koan vannak és a kiknek oiizeLeue lejár, hogy azokat au Lődd megújítani, illetve a ■ n. 't kiegyenlíteni szi­v- --'to en-‘k, nehogy a lap Szel­ls < sében fennakadás álljon be A kiadóhivatal. — Áthelyezés. A vallás és közok­t °1;. r miniszter Vayné-Szentmihályi A.un -/.tropkői állami elemi iskolai tm.i’.óuőt a nagymíhályi' áll. elemi iskolához jelen minőségében áthe­y e»t e. — Töke Terebes — nagyközség A bulügy ministeriuin vezetésével meg­bízót f miniszterelnök Zemplémnegye közönségéhez intézett rendeletével Tőke Terebes kisközségnek nagyköz­séggé való alakulását megengedte. Evvel a rohamosan fejlődő község egy régi óhajtása teljesedik. — A póttartalékosok behívása. Az idei sorozások meg nem tartása mi­att. hogy a tényleges állomány meg legyen a harm dik évüket kiszolgált katonák szabadságolása után, «^hon­védelmi miniszter értesítette a had­kiegészítő kerületeket, hogy az 1893., 1895 1898. években szolgálatban volt póttartalékosokat január elsejére fégyvergyakorlatra hívják, ezeket az évfolyamokat ar 1894., 1896. 1897., 1900. évi póttartalékosok fogják kö­vetni A visszatartott katonákat ez év december 20-á í fogják szabadsá­golni. — A czirókavölgyi h. é. vasút rész­vényeiből Hering Gusztáv sztakcsini földbirtokos 200,000 k.-t jegyzett. A vonal ment'be 130,000 holdnyi er­dőterület esik, mely eddig közleke­dési eszköz hiányában egyáltalában néni volt kihasználható s csak az utóbbi időben keletkezett ott 2—3 fürészgyár. — Súlyos baleset érte folyó hó 10-én a m, kir államvasutak helybeli gyártelepén Purger Imre baraoyase- lyel származású, 37 éves asztalost. Á műhely udvarán felállított palló­máglyák tetejéről pallófákat bocsá­tottak le, melyek egyikét, nehogy eltörjön, a máglya áiló Purger meg­fogott. Eközben a fákat lebocsátó s a máglya tetején álló napszámos is­mét lebocsátott egy pallófát, mely az alul dolgozó asztalosra zuhant és fején és a nyakszirten súlyosan ineg sebesitette, A sérült munkást a gyár telepről családjához hazaszállították, a hol most nagy betegen fekszik. — Vasvillával megtámadott birtokos. Grünwald Adolf bozosi birtokos teg­nap hajnalban munkásainak a napi foglalkozást osztotta ki. Egyik zsel­lérje, a ki tiz év óta áll szolgálatá­ba!^ megtagadta az engedelmességet, a miért gazdája megkorholta. Mial tt visszafordult s lakásába akart indul­ni, a zsellér a kezében volt vasvil- lával Grünwald felé szúrt s fejét a bőr véghosszában felhasitotta. úgy­hogy a villa begye a koponya cson­tig Árt. A vértől borított sérültet hazavitték s az Ungvárról oda hivott Rózsa Leo dr. és Kemény Zzigmond dr. vették ápolás alá. A seb nem veszélyes. A tettest letartóztatták. — Tanuló felvétetik Landes- mann Miksa és társa könyv­nyomdájában. — Az idei Aussigban megtartott ipari és földmivelési általános német kiállításon a Singer-varrógépek, me­lyek a nagy párisi világkiálitáson is köztudomás szerint a „grand prix“- vel lettek kitüntetve ismét kimagasló kitüntetést értek el és pedig a .Sin­ger Co. volt az egyetlen kiállitó, mely két első dijat nyert, t. i. a var­rógépek számára kiadott arany érem­hez díszoklevelet kapott darrógépei­ért'és = ugyancsak ilyet kapott az ■aranyéremhez, amelylyel mühimzései lettek kitüntetve. Ezen kitüntetések újból bizonyítékul szolgálnak az ere­deti Singer varrógépek világhírű jó­sága, ealamint azoknak a divatos mühimzés terén igazolt szolgáltatási képessége mellett is. — Templomszentelés. A n.-míhályi római katholikus templom felszente- lési ünnepélye e hó 25-én fog meg­tartatni, mely alkalommal az aktust Katinszky Géza zemplénmegyei fő­esperes fogja végezni. Az ünnepély délelőtt 9 órakor zárt ajtók mellett — tehát a közönség kizárásával — felszentelés, ezután kinyittatik a templom és kezdetét veszi a tót szent beszéd, melyet nagy mise, ezt pedig magyar szent beszéd követi. Délután 3 urakor vecsernye lesz, — Tűz. Október 15 én Bosnyicza községben Jahuben Mária főzés köz­ben vajat olvasztott, miközben az lángot vetett. A megrémült asszony zavarában a lánggal borított lábast az ajtó mellett lévő kender csomó­ba dobta, amitől hirielen tűz kelet­kezet s leégett az egész h íz s még 17 más épület, sok takarmány s egyéb ingó. A kár a 40.009 koronát megközelíti és miután biztosítás foly­tán kevés térül csak meg, a lakos­ság most nagy Ínségnek vau kitéve. — Dunky Fivérek cs. és kL. udvar fényképészek okt. hó 1-én vasárnap és 2 án hétfőn újhelyi műtermükben fognak működni. — A szerencse árjában. A szeren­cse hullámzása hasonlít a pat ik ál­dásihoz« folyásához, mely állátja a partmentét a létfentartáshoz szüksé­ges óletnedvvel, A szerencse folyá­sa is szerencsét hoz azoknak, akik a szerencse partján várják az ál­dást hozó vagyont. Csak ki kell vet­nünk hálónkat és idővel beleakad a szerencse hullámai között a létfen­tartáshoz szükséges kincs, melyre mindnyájan vágyakozunk, Az osz­tálysorsjáték minden egyes búzása ilyen hulámzást mutat, mert bármely húzásnál sok és igen nagy nyere­ményt jutatt a játék folyása a sze- renasés nyerőknek. Csak kitartással kel), várakoznunk, mig a szerencsét a hálédal kiemelhetjük s akkor ép­pen oly örömmel élvezhetjük a nagy nyereményeket, mint azok a szeren­csés játszók, akik rövid 6 hónap alatt a 600.000 koronás nagy jutal­mat, a 100,000, 90.000, 60.000, 50.000 80.000 és több nagy nyereményt nyertek Török A. és Tsa bankházá­ban, Budapest, Teréz-körut 46/b. szám alatt, A sorsjdgyvásárló közön­ség bizalommal vásárolhatja a sers- jegyeket e szerencsés bankházban. — Külön bejáratú utczai szoba csi­nosan bútorozva a Petőfi-utczában ki­adó. Bővebbet a kiadóhivatalban. — Dr. Schlesinger Miksa vizgyógy- intézete a pozsonyi hegyiligetben nemcsak az ily nemű hazai intéze­tek között áll első helyen, hanem még a külföldi vizgyógyintézetektől sem marad vissza. Nekünk magya­roknak valóban nem szükséges kül- föl i vizgyógyintézetet felkeresnünk, mikor Pozsonyban egy ily kiváló és előkelő intézetünk van, mint a dr. Schl’esinger-féle, melyet már ki­tűnő fekvésnél éá mérsékelt árainál fogva is előnyben kell részesíte­nünk. TANÜGY. Tanitóegyesületi közgyűlés. Évi rendes közgyűlést és ennek keretében kegyeletes szép ünne­pélyt tartott a Zemplénmegyei Ál­talános Tanítóegyesület f. hó 22-én Sárospatakon. Zemplénvármegye első kir. tanfelügyelőjének, a kiváló pe­dagógusnak és tankönyvirónak az egyesület költségén állított síremlé­két leplezte le nagy ünnepélyesség­gel. De mondjnk el a közgyűlés lefo­lyását sorjában. Elnöki megnyiót. A nagy számban megjelent tanító­ság d. e. 9 órakor gyülekezett a

Next

/
Oldalképek
Tartalom