Felsőmagyarországi Hirlap, 1903. július-december (6. évfolyam, 52-100. szám)
1903-10-21 / 82. szám
82. szám (2) FELSOMAGYARORSZAGI HÍRLAP Szerda október 21. kérdése nem, csak az ujoncki- képzés kérdése nem, mert mindenre ellenkező praecedens létezik«. S ama felségjogokra, melyek a kérdés punctum salien- sét képezik, helyes közjogi érzékkel azt mondotta, hogy ezeket a király királyi hatalmánál nem korlátlanul, hanem mindenkor a törvények értelmében és a törvények korlátái közt gyakorolja, (márc. 2. 1889.) Magyar jogász és politikus, aki alkotmányéletünket, közjogi szervezetünket ismeri, nem is beszélhet másképen. A 67-es törvény alapján a magyar vezényszó megvalósítható, de ez még nem jelenti a külön álló hadsereget, pedig a nemzet végcélja csakis az lehet, mert ha a magasabb tisztikar közös marad, úgy a végcéltól még nagyon messze vagyunk. A történelemből számtalan pél- b dát lehet felhozni, hogy az adó j( és ujoncmegajánlást az országgyli- j a lések legtöbbször bizonyos had- \ e ügyi feltételektől tették függővé.: k Mert a ma fennálló sérelmek már n századok óta előfordultak. Isme- n retes, hogy már Mária Terézia alatt, sőt még előbb is az volt az udvar politikája, hogy a magyar S ezredeket Csehországban, Asztriá- ban, Horvátországban, Olaszországban a végvidékeken helyezték el. Egy francia iró helyesen ^ observálja, hogy a Habsburgok j, birtokai közt egyetlen egy sincs, j mely annyira el volna látva ide-1 | gén katonasággal, mint Magyar- ország így van ez ma is. Magyar j- ezredeink Bukovinába, Galiciá- • ba, Bosznia, Hercegovina Növi-ij. bazarba vitetnek, mintha az aj,, politika, hogy a nemzed érzés f a katonaságban ne verhessen gyökeret, élne még ma is. Csuda e, ha ily körülmények közt követeli 1 a nemzet az 1868-iki felségrende letek érvényesítését ? csuda-e, ha követeli a magyar vezényszót, a 1 magyar zászlót, magyar Hymnust, ' magyar címert, miután annyi idő | alatt sem történt e tekintetben r semmi sem. S hogy a nemzet a 1 múltban mennyire tele volt pa- 1 naszszal, annak bzionyságául sza-r bad legyen egy példát felhoznom. Gróf Gvadányi József lovas generális, a költő mint ismeretes Ir res ; katona volt. Híven szolgálta Mária Teréziát hősiesen harcolt Nagy Frigyes ellen, részt vett a grór Hadik féle vállalatban, mely Berlin megsarcolásával végződött. Az osztrák copf, a magyarok mellőzése még e hü katonát is elkeserítette. Érdekes bizonysága annak, hogy »1790-ben azt ajánlja az országgyűlés tagjainak, hogy minden szószaporitás helyett három törvényt alkossanak, 1) a magyar öltözetről, mely a legszebb 'ruha, s a ki nem abban jár, veszítve birtokait, men jen száműzetésbe, a svábok földjére, 2) a magyar nyelvről, 3) a nemzeti haderőről, hogy a hazafi, ha katona lesz, magyar ezredben szolgáljon, magyarok legyenek főtisztjei, vezére a nádor, hogy ne csak a király, de az ország hűségére is felesküdjék, hogy béke idején a hazában szállásoljon háborúban odamenjen, ahova a felség rendeli.« Ez a gravamen, e 3 pontra kell a levamen, s a ki e követelményeket nem teszi magáévá, szerinte nem is igaz magyar. „Verje meg ily magyart a mennyei [fiámén, Szivemből kívánom mindörökké. [Amen.“ (Széchy. Gróf Gvadányi Jl) Mintha ma beszélné a hires költő. Istennek hála e törekvések igazsága annyira átment a köztudatba, hogy az alól nem lehet kitérni. A mai válságot n ás alapon nem lehet megoldani, a most folyó küzdelem a magyar nemzet jogainak diadala lesz, ha csak beláthatatlan bonyodalmakba nem akarják sodorni az országot a nagy Deák-nak törpe utódai. A lovagias nemzet meg a hálás császár. Jókai azt mondja egyik regényében, hogy a hála egy neme a gyűlöletnek. — Én elhittem ugyan ezt a mondást a Jókai kipróbált tekintélyének, de az igazat megvallva nem értettem meg. Nem tudtam elképzelni miként lehet ez a két ellentétes fogalom egy anyaméhnek - szülötte ? ! De most már tudom, most már értem. Láttam a történelemből a \ császárok háláját, megismertem a I szeretetüken a nép iránt. Megtanultara, hogy a hála szava a gyűlölet álarcza volt, melyet a pillanat, a helyzet [kényszerítő hatalma alatt vettek ajkukra. Akkor történt, midőn egyszer csuda módra nyugaton kélt fel a nap, s Franciaországnak az egét aranyozta be a hajnal rózsaujjaival. Ez a nap elkergette a felhőket Franeziaország- ról. Ezek a felhők azután ott gyűltek össze vészterhesen a Habsburgok büszke trónja felett. Hogy megingott egyszerre ez a márvány pilléreken nyugvó, hatalmasnak erősnek vélt trón I Az első vészes jelre mily ijedve futott le gazdája a trón arany lépcsőiről, és futott, — futott, segít: séget kérni. De kitől, melyik tájról? Az osztráktól, a csehtől, a morvától, a lengyelektől ? Nem ! A lovagias, vitéz, nemes magyar nemzettől I És az a lovagias nemes magyar nemzet az első jó szóra, az első szelíd bánásmódra oda adta volna an nak a büszke császárnak még az ingét is. Az 1792-iki országgyűlésen a rendek a prímás vezérlete alatt tömegesen siettek a királyhoz, hogy segélyüket Ígérjék^ amikor csak szükség lesz reá. És a meghatott császár, — nem borult ugyan le a nemzet nagysága előtt, mint Kossuth Lajos, — de annyira meg volt indulva, hogy szólni sem tudott. „Legkedvesebb rendek, ennyit válaszolt; — nincsenek szavaim örömöm kifejezésére. írásban fogom azt tenni.“ A császárnak nagy öröme volt, mert megnyerte trónja támaszául a magyar nemzetet. És a császár jól tudta, hogy nagy oka van neki az örömre, mert bizony sem ő, sem elődjei, keserűségnél, könynéi fájdalomnál egyebet ennek a hűséges nemzetnek nem igen szereztek. Hanem az a nap haladt tovább a a maga, utján fölfelé. Földindulás lett újra a történelemben. Megbomlott a történelem logikája .- erősnek hitt trónok összeomoltak, s földönfutók lettek sok hatalmas büszke fejedelmek. Midőn Uhunál Ferencztiek a hadseregét Napoleon tönkretttte, megrémült az egész Ausztria. Ez a veszedelmes ellenség, mely útjában trónokon gázolt keresztül, már a kapuk előtt volt. Nossza szaladjunk újra a vitéz, loyalis magyar nemzethez ! Csókoljuk meg a kezét is ha úgy kell, igérjünkneki mindent ami ígérhető : kérjünk tőle pénzt és katonát. Személyesen sietett Ferencz Pozsonyba az országgyűlés megnyitására. Magyarok — igy szólt, — ti mind nemesség, mind vitézség által dicső ts előttünk kedves nemzet! Már rég felülmúltátok őseiteknek 1741-iki .etteit, melyek által azok maguknak mind a történelemben mind a felséges ausztriai ház fejedelmeinek szivében halhatatlau nevet érdemeltek ki. Most azt fogjátok bebizonyítani, hogy az ily lelkekben az irántunk s a hazátok iránt való hűség és buzgalom meg nem engedheti I“ S ez a nemzet újra megnyitotta pénzes erszényét, 40 milliót adott hadi költségre. Újra elküldte fiait abba a háborúba, melyben érdekelve nem volt, hol eszméért nem lehetett harozolnia, mert az eszme a lelkesedés nem itt, de ottharczolt abban a másik táborban. Elküldte fiáit meghalni idegen földön idegen országban, — hálából azért a sok jótéteményért a mit a Habsburgoktól kapott. Es ezt a nemzetet ime igy jutalmazták. Nem emlékeznek már visz- sza a vészes időkre, nem ismerik már a lovagias nemzet sok szolgálatát, elfelejtették már a hála szavát. Akkor nemzetnek szólították, most már csak néptörzs vagyunk. Akkor nem követelték, hogy német kommandóval menjünk a háborúba. Akkor nem erőszakoltak a fekete-sárga zászló alá. Akkor szép szót kaptunk nem chlopy-i hadparancsot. Hej, pedig ami elmúlt, visszatérhet, Újra szüksége lehet még Ausztriának a magyarra! Meggondolhatnák ezt azok a bécsi urak, akik most hadiparancsokkal korbácsolják ennek a nemzetnek az önérzetét / Búza Béla. HÍREK. Kurucz nóták. Irta: Kúy Sándor. Német plundra. Fecske farkú német plundra, Nem való az a kuruczra, Kurucznak van atillája, Sárga sarkantyus csizmája. Lódulj német, hord a frakkod, Bugyogódat, ocsmány klakkod ; Jaj de csúf az öltözeted. Országunkat csúffá tetted! Ha még egyszer.... Ha még egyszer kurucz világ volna Harczra hivó tárogató szólna! A labancz had ma is retirálna, Retirálna, fogadom, hogy Bécsig meg [sem állna. Hogyha egyszer Kossuth feltámadna, A honvédnek puskát, kardot adna : Mü is állnánk vitézül a gáton, Egy német sem maradna tán ezen [a világon. No de sebaj, igy is jó már nékünü, Résen vagyunk, nem alszik már né[piink, Mindenünk lesz amit csak kívánunk, Mert bizony mi a németnek ma is [fittyet hányunk I Tisztelettel felkérjük azokat a t előfizetőinket, a kik még hát- rálékban vannak és a kiknek előfizetése lejár, hogy azokat mielőbb megújítani, illetve a hátrálékokat kiegyenlíteni szíveskedjenek, nehogy alap szétküldésében fennakadás álljon be A kiadóhivatal. — Kinevezés. A vallás és közoktatásügyi minister Darázs Gizella oki, tanítónőt a sztropkői áll. elemi népiskolához rendes tanítónővé kinevezte. — Miniszteri adomány. A m. kir. belügyminiszter a trauczonfalvi tüz- károsultak segélyezésére 420 koronát adományozott. — Áthelyezés. A m. kir. igazság ügy miniszter Forgáchj Tivadar volt itteni kir. törvényszéki joggyakornokot önkéntesi évének kitöltése után hason minőségben újból az itteni kir. trvszékhez helyezte át. — A Zemplénmegyei Kazinczy-kör legközelebbi házi estélyét okt, 31-én tartja, a melyen dr. Ferenczy Elek felolvasása „Hammurabi király törvénykönyvéről“ is műsoron lesz. Az estély programmját legközelebb fogjuk közölni. — Halálozás. Lázáry Géza nyug. m. kir. államvasuti ellenőr október hó 17-én életének 53 évében jhosz- szas szenvedés után Tarczalon elhalt. — Hivatalba helyezés. A helybeli m. kir. pénzügyigazgatóság Németh Ferencz volt tokaji m. kir. adótisztet az önkéntesi év letudása után ideiglenesen hason minőségben a helybeli m. kir. adóhivatalhoz osztotta be szolgálatra. — Anyakönyvi kinevezések. A belügyminiszter az udvai anyakönyvi kerületben ifj. Adorján Endre segéd jegyzőt, a trauczonfalvaba Schmidt Gyula nópiskelai tanítót, a véc»eibe Székely Győző segédjegyzőt, a megy- eszaóiba pedig Hám Bodóg segédjegyzőt anyakönyv vezetőhelyettesé nevezte ki. — Iskola-szentelés. Bodrog-Olaszi község g. szert, kath. híveinek az elmúlt vasárnap szép örömünnepe volt. Ugyanis e napon szentelte fel ás 1840-ben, tehát 5 éven át 10-szer- nél több esetben szólalt fel az országgyűlésen a Wesselényi személyében megsértett szólás szabadság tárgyában és nem nyugodott meg addig, n ig V. Feidinánd az 1840. május 1-én úgy Wesselényinek, mint. az időközben szintén több évi súlyos börtönre Ítélt Kossuthnak és Lovasynak meg nem kegyelmezett. E viszonyt, hogy a haza bölcse mily igaz szeretettel, mily nemes barátsággal viseltetett Wesselényi Miklós iránt, mi sem bizonyítja - fényesebben, mint az, hogy amikor megtudta, hogy a nagv Wesselényit vakság fenyegeti, 1844. nov. 27-én vigasztaló levelet, irt neki Kehidá- ról: Kedves Miklósom! Nem volt előttem váratlan a súlyos csapás, mely Téged barátom, s Te benned minket ily kínosan sújtott. (így kezdi Deák Ferncz 1844. nov. 27-ikéről kelt Wesselényihez intézett levelét) Es mégis megdöbbenve kiejtém le ve lédet kezemből. \Leverve a fájdalom súlyától zúzott kebellel állottam gondolat nélkül s eszmélet nélkül egy ideig és nem valék képes felfogni a dolog valóságát, lehetőségét. Csak bátyám halála rázott meg ennyire és Kölcseynké. E ,két kínos veszteségen kívül soha semmi csapás ily mélyen ily fájdalmasan nem hatott lelkemre. Nem igaz, hogy osztozunk barátink fájdalmában É11 a Te fájdalmadat teljes mértékben érzem mélyen és osztatlanul. Vigasztaló szót mondanék neked barátom, mert tudom, hogy ez legszentebb baráti kötelesség vohu, de keblem minden érzése, fájdalom, fölötted és veszteséged fölött, sőt az egyetlen vigasztalást is, mi legalább némileg enyhíti e fájdalmat keblemen, nekem is a te leveled nyújtotta azon magasztos lelki nyugalom által, mely annak minden sorát keresztül lengi. Érzem, hogy te a csapást nemesebb, férfiasabb türelemmel viseled, mint a minővel én leveled leverő tartalmát fogadtam. Bámulom lelked nagyságát, s leborulva áldom a szeretetnek irgalomnak Istenét, ki a sorsnak oly sok méltatlan csapásai ellen, oly roppant erőt öntött kebledbe. Te szenvedő, emeltél fel példád és lelki nyugalmad által engem is, kit szenvedésed tudása sújtott le. (Folytatjuk.)
