Felsőmagyarországi Hírlap, 1903. január-június (6. évfolyam, 2-51. szám)
1903-02-14 / 13. szám
Ezért ha orvoslást nem kap, vegye t. bajtárs, vigasztalásul, hogy nemcsak önök nagymihályi járásbeliek úsznak a szárazon és önhibájuk nélkül járnak rósz utakon, hanem mi bodrogköziek is. A többiről nem is szólva, csupán azon egy úttestet nézze egyszer meg, mely a megye fővárosából Alsó-Felsőberecz- ki, B.-Szög, Vajdácska és Lukára vezet, rögtön meggyőződik, hogy mi sokkal rosszabbul állunk, mint! maguk. Már pedig, ha mi, kik ugyszólva a vármegye keblében élünk és a megyei főváros gyomrát majdnem egyedül tápláljuk, a vármegyei urak megkővesült szivéből egy kavicsot sem eszünk és fényétől egyetlen- 1 egy sugarat sem kapunk útjaink j javításához, akkor az önök reménye még sokkal jogosulatlanabb. Küzdve klizdjünk és bízva bízzunk tehát tovább is azon kecsegtető reményben, hogy ha mi az adófizetést végnapjainkig bírni fogjuk, akkor unokáink talán jobb utakon fognak járni. Egy bodrogközi járási. X Haraszthy Miklós, a hoinonnai járás főszolgabirája most tölti be közszolgálata 25-ik esztendejét és ebből az alkolomból nagyszámú tisztelői február 19-én jubiláris ünnepélyt rendeznek, melynek programmja a következő: 1) Reggel 9 órakor iiálaadó isten tisztelet a rom kath. templomban ! 2) A hoiuonnai kaszinó disziilése | d e. 10 órakor. 8) A Stefánia szál j ló emeleti nagytermében ünnepi i gyűlés, melyen a jubiláns főszolgabírót üdvözölni fogják a járás közönsége, Homonna város képviselő- i testületé és a járási községi és kör-j jegyzők. 4) A jelentkezett küldött-1 ségek tisztelgése a kaszinó helyiségeiben a kővetkező sorrendben : A homonnai róni. kath. esperesi kerü-i let lelkészi kara. A homonhai egye sült. prot. egyház presbytériuma. A homonnai izr. hitközség. A liomon- nai m. kir. áll. f.-kereskedelmi és polgári iskola tanári kara. A homonnai m. kir. áll. faipari szakisk. felügyelő bizottsága és tanári kara. 5) Közebéd a Stefánia szálloda termeiben délután 1 órakor. Az ünneplés iránti piozgalom a jubiláns főszolgabíró nagy népszerűségét iga-1 zol ja. — Úti bizottság megállapítása. Zemp lén vármegye alispánja a Sárospatak—Alsó-Bereczki vicinális küzútj útibizottságát megalakítván, abba Sárospatak városa részéről: Bálint Dtzső, Debreczeni Bertalan, Philipp Károly, Molnár János főbíró és Pav- letits Ferencz képviselőtestületi tagokat. Vajdácska községből; Kecskés János, Farkas Lajos, Pásztor Ferenc, Géresi Imre és Kareti János. ALsó- tíereczki községből: Fekete János, Leskó Ferenc, Boronkay Farkas, Olchváry Miklós és Vaszij János községi képviselőket nevezte ki. A munka-tervezet beosztása tárgyában f. é. február 14-én, Sárospatakon, Barthos József főszolgabiró mint az úti bizottság elnökének vezetése mellett értekezlet fog tartatni. 13. szám (4.) HÍREK. — Áthelyezés, A in. kir. pénzügy- miniszter Acs Gyula budapesti központi díj- és illetékkiszabási hivatali ízámtisztet a sátoraljaújhelyi magy. kir. pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőséghez hasonminőség- ben áthelyezte, — Halálozás. Súlyos csapás érte Ligeti Arnold királyhelm czi telek- könyvvezetőt, fia; Ligeti Sándor folyó hó 11-én életének' 11-ik évében hosszas szenvedés után * elhunyt. A mélyen sújtott szülők reményének temetése e hó 12-én d. e. 9 órakor ment végbe Kir.-Helme- czen. — Uj doktor juris. Révész Bódog, füldink, a kolozsvári tud. egyetemen letette a jogtudori szigorlatot kitűnő sikerrel jegyzőkönyvi dicséret mellett. FEL SO MAGYARORSZAGI HÍRLAP — Miniszteri elismerés. A m. kir. pénzügyminiszter Moldoványi Géza m. kir. adóhivatali pénztárnoknak, Braczián Farkas István m. kir. pénzügyi számvizsgálónak és Szeles Gábor m. kir. adóhivatali ellenőrnek a vármegyei pénztárak és számvevőségi kezelés állami kezelésbe való átvétele alkalmával kifejtett munkásságuk és példás ügy buzgalmukért elismerését nyilvánította* — A betörésekről úgy látszik állandó rovatot kell nyitnunk. Nem hiába emlegetik a hatósági körök, hogy Ujhely mily szépen halad. A betörések -terén igazán nagy város ke/.dünk lenni. A vagy alszik, vagy kevés avagy tarendőrség pedig Ián mind a két hiányban szenved. Nem gondolkoznak e felől ott a városházán? Febr. 6-ára virradt éjjel a helybeli orth. izr. templomba törtek és az ima zókek fiókjában volt, iinádsági eszközöket dézsmálták meg. A tettest nyomozzák. Betörőink e szerint korszerűen liberálisak. Nem ismernek felekezeti külömbséget. egymásután előszeretettel keresik fel a külöm- böző templemokat. Ok a kor színvonalán állanak. Mikor mondhatjuk ezt, majd a rendőrségi ől ? — Színház. A kassai színtársulat Komjáthy igazgató előleges jelentése szerint folytatja az elvállalt téli előadásokat. A jövő héten három operett előadás lesz. Szerdán «Niobe« újdonság, csütörtökön »Va- rázshegedü és Szép Galathea«, pénteken »Korueviliei harangok.« A zenét a kasssai 34. gyalogezred zenekara szolgáltatja. Jegyek ezen; előadásokra kedden, február 17-én válthatók a színházi pénztárnál. A sátoraljaújhelyi városi kaszinó a város sziiiház:ban- február hó 21-én zártkörű táncestét rendez. — A Caroiineum leánynevelő; intézet polgári leánvisk obijának III. és IV. osztályú tanulói folyó évi február hó 22-én és 23-án az intézeti könyvtár javára farsangi elő-; adást, rendeznek. Belépti dij : első nap 2 korona, második nap 1 kor. iskolás gyermekeknek, kik azonban csak a második napon jöhetnek, 40 fii. Kezdete délután 5 és fél órakor. — Jegyek előre válthatók az intézetben a 3-ik sz. teremben. Programm: 1. Tramvay Galopp. Gabarts Zon gorán előadja: Perlstein Lujza. 2. A szerenc-e mosolygása. Levay J Behyna Jolán. 3. Tánczkarda1. Teli Vilmos operából. Énekli: a kar 4. „Cselt csellel.“ Vígjáték egy- felvonásban. — Személyek: Földessy úr: Füzesséry Ilona, «— Leánya, Mariska : Bauer Margit. — Romváiiué, Mariska nénje: Csécsy Irén. — Darányi, orvos: Danilovits Viola. — Panni cseléd: Eiszeit Jolán. — 5. Magyar dalok. Zongorán előadja: Répászky Margit. 6. Búcsú. Monolog. Előadja: Gerber Ida. 7. Ho- Gyan főzte meg Csibainé az eleven rákot. - floós J. Énekli : A kar. 8. Regatte Veniziana. Liszt F. Előadják : Szilágyi Mária, Malártsik Aranka. 9. A „Hat eszes bolond.“ Farsangi színdarab két felolvonásban. Személyek : Arlechin, bohócz : Juriss lona. — Laura, költőnő: Somogyi Ilona — Szuperba, divatárusnő: Pótis Irén. — Buffó : Doros Valéria. Kalmár: Weinberger Blankiau:-, ’rezsi, falusileány: Hlavathy Jolán. 10. Népdalegyveleg. Erney. Énekli a kar. 11, Három a daru. Tompa M. Szavalja: Weinberger Blanka. 12. Improvisation. Lichner. Előadja: Füzesséry Ilona.-- A tokaji Rákóczy-8zobor. Tokajból Írják, hogy a Rákóczy-szo- borbizottság legutóbb népes gyűlést tartott a városháza nagy termében, melyen az eddigi védnökökön kivűl még Dókus Gyula alispánt is megválasztották védnöknek. Tokaj város 500 koronát adott a szobor céljaira, Székely Károly ügyvéd pedig 40 koronát a kezdethez szükséges kiadásokhoz. Ez alkalomból is felhívjuk a megyei pónzintózek figyelmét a Rákóczy-szöhoralap támogatása végett. — Málczai úri társaság f. hó lóén az ottani fürdő táneztermében, a Sátoraljaújhelyben felállítandó Kossuth szobor javára táncmulatságot rendez. — A Tolcsván felállítandó Kossuth- szobor javára Tolcsván a »Korona» szálloda termeiben folyó hó 22-én táncmulatságot rendeznek.. — A szinnai járás ifjúsága Szinnán f. évi február hó 17-én Grűnstein vendéglőjének nagytermében jótékonycélú zártkörű táncmulatságot renoez.-- A „Tokaji Polgári Énekkar“ február hó 21-én Tokajban az Aranysas-szálló összes termeiben, részben a tokaji szegény árvagyermekek felruházására, hangverseny- nyel összekötött, zártkörű bátyus táncvigalmat rendez. — Köszö et nyilvánítás. Az ipartestület elnöksége köszönetét mond mindazoknak, akik a f. hó elsőjén — elszegényedett iparosok felsegélyezésére — rendezett ipartestületi balon részt vettek, jegyeiket megváltották és felülfi/éttek. A jegy megváltás és felülfizetós óimén befolyt 203 koronát következükben nyugtázza : Gróf Hadik Béla 20 K, Dókus Gyula, dr. Búza Barna, Widder Gyula, Jesztrebszky. J. 10—10 K, Behyna Kálmán 8 K, Orosz Mihály 6 K, Schvartzbart Lipót, Csernyiczki István Lénárt Imre, Zinner Henrik, Réz Gyula 5—5 K, Armágyi János, Bokor József, Behyna testvérek. Szakácsy Károly, Schweiger Ignátz 4—4 K, Friss Vilmos, Turay János, Breiner Hermann, Zubay György, dr. Fried Samu, Schön Sándor, Székely Imre, Deutsch Adolf, Kótics István 3—3 K, Fazekas József, Gyu- lay Lajos, Rótl-i Lajos, Danicsko J. Kovalcsik János, Wessely Mór, Friedmann Lajos, Fried Vilmos, Dudás Károly, Bacskovszky Bertalan, dr. Bánóczy Kálmán, Bilanovits. István, Klein Izidor Wihs Róbert, Balog Béla Domokos Imre, ifj Meozner Gyula, Rirnár József, Engelbert György, Alexander Vilmos, Jaczkó József. Székely Élek, Tóth András, 2—2 K, Metzenstein, Fried Menyhért, Zboray Béla, Nemes József, Hericz Sándor, Bérezik Nándor, Dreiling Lajos, Pécsi Jenő, Horgo- nyi József, Zemlónyi Sándor, Werner Miksa 1 — 1 kor. — Varannón az építendő protestáns templom alap javára február 8-án az intelligenezia — élén Diószeghy János főszolgabíróval — egy minden tekintetben fényesen sikerült magas színvonalon' álló műkedvelői előadást rendezett. Színre került Csiky Gergelynek „Buborékok“ ez. vigjátóka. A főszereplők dr... Schi- monovics Ignáczné (Szidónia) Diószeghy Jánosné, (Szerafin) Diószeghy János (Solmai), Bernáth Béla (Rá« bai) és Bodor Gábor (Morosán), oly odaadással és precizitással dolgozták ki szerepeiket, hogy a legkényesebb müizlés is teljes kielégítést nyertek. Emelték a színdarab hatását a fényes színpadi berendezések és a pompás, mondhatni ragyogó toiiet- tek. E darab többi szereplői Bodor Gáborné (Malvin); Pajkossy : Kornélba, (üzv. Sereczkiné) Kéler Anna (Gizella,), Zseltvay Margitka, (Aranka) Hobek Margitka (Relli és Betti), Füzesséry Pál (Béla), Lampel Nándor (Robert), Csajda Jenő (Tamás), Ureczky Sándor. (Chupor A.) Hor- gonyi József (Hámor), Zákány Józsid (^Gombos), Salgó Alfréd (Bangó), Somogyi Izidor, (Adolf), és Gábor János (András), kiegészítő mellékszerepeikben mindannyian jelentékeny tényezői voltak az előadás sikerének. Az összes bevétel a felül- fizetésekkel együtt 800 korona és igy a költségek levonása után is meglehetősen szép összeggel fog a protestánsok templom alapja gyarapodni. — 40 éves cseléd. Beillenék ez a két szó vezércikknek a mai cseléd viszonyok között. — Pedig Tamás András 40 esztendőt szolgál már gróf Károlyi László vilyi pusztáján, ahol számadó juhász. Ennek az érdemnek jutalmát osztotta ki e hó 12-én Barthos József főszolgabíró Vily községe házánál Vily, Vitány község lakosai s az uradalom tisztikarának részvételével. A főszolgabíró szép beszéd kíséretében nyújtotta át a földmivelési miniszter arany rámába foglalt kitüntető elismerését és üt darab húsz koronás aranyat. Úgy a kitüntetett, mint a közönség nagy részének szemeit örömkönynyekkel telten láttuk csillogni. Az ünnepélynél jelen volt Vily község ref. leRésze is. — Megrendítő szerencsétlenség hírét vettük Kohanócz községből. Egy napszámos fiával egyetemben e hó 7-én Josefovits Jakab répavermébe mentek a marha részére répát szedni, Az apa a nyíláshoz dobálta azokat, honnan a fia meg ki a szabadba. A több napig «tartó esőzés folytán a föld meglazult s éppen abban az időben összeomlott rájuk s a szerencsétleneket maga alá temette. Daczára hogy a falu lakossága a legnagyobb erőfeszítés mellett igyekezettőket kiszabadítani; mégsem voltak képesek azt elérni. Az apát halva húzták ki, akin az orvosi bunczolás a megfuladást konstatálta mig fia szerencsére a nyilas mellett áll< tt, súlyos zuzódási sebeket szenvedett, de mégis életben maradt. A bonczolást Dr. Szekerák János körorvos és dr. Ligeti Albert kórházi orvosok végezték. Rontsinszky Miklós kir. albiró, a fenyitő osstály vezetője és Densz Sándor jegyző a bonczolási jegyzőkönyveket a. s> inhelyen fölvették és széleskörű nyomozást végeztek annak a megállapítására. hogy kit terhel a felelősség* — Joghallgató ügyvédi irodában, esetleg vidéken körjegyzőnél alkalmazást keres. Óim a kiadó hivatalban. Szombat, febr. 14. KÖZGAZDASAC 'i J. * A Zemplénmegyei Gazdasági Egyesület f. évi január 30-an a cukorrépa termelés ügyében értekezletet tartott a termelők és a szerencsi gvár képviselőinek jelenlétében. Auienv- nyiben a brüsseli cpnventió folytán ma még teljesen bizonytalan ä répa árának ernelki dósé, vagy esése, a gyár csakis 1 évre köt szerződést, A répa árának megállapításánál tekintetett a termelő terület nagy ki terjedésére a távolabbi termelőket valamivel nagyobb kedvezményben részesíti, mint a közelebbieket. — Azonkívül kiköti, hogy agusztus 27-étől szept. 20-ig 1 kát. hold után 1 mm. érett répa beszolgáltassuk.— Értekezlet a jelen szerződést alapul elfogadja azzal, hogy a viszonyok járultával a világpiaczi árakhoz képest a répa ára is emeltessék. Malonyav Ferencz kívánatosnak tartja, hogy amennyiben a részvényesek 6 százalék osztalékot kapnak, a termelők is részesüljenek némi kedvezményben. Zichy Andor gróf kijelenti, hogy a termelők eme jogos kívánalmának teljesítését ajánlani fogja az igazgatóságnak. Végül a Gazdasági Egyesület fel - kéretett, hogy a répaszelet vasüli szállítására a jelenleginél nagyobi) kedvezményt valamint a mésziszap- nak zz államvasutak által önköltségen való szállítását eszközölje ki. A szerkesztőség üzenetei; S. F. Eszék. B. ép és egészséges. Kovács Károly. Kiadótulajdonos: LANDESMANN MIKSA A Csalogány-utczában egy barom szoba, előszoba, konyha, kamara, pincze és spajzv,meg fatartóból áló lakás, külön udvarr.u kiadó, 1903 év május 1-től. Bővebbet a kiadóhivatalban.