Felsőmagyarországi Hírlap, 1903. január-június (6. évfolyam, 2-51. szám)

1903-04-11 / 29. szám

29. szám (4.) FELSOMAGYARORSZÁGI HÍRLAP Szombat, ápr. 11 de a kétfejű sasnak a hadtestparanc*- nokság épületéről hiányozni nem sza­bad. Akadtak olyanok, akik azt beszél­ték, hogy az említett madárnak a két feje összeveszett egymással és a vita hevében aztán otthagyták ré­gi helyüket. (Nem a nyakukat, ha nem a kaput, a melyet őriztek,) A mindenttudó fáma azt is suttogta, hogy katonáék egy rövid, de velős apróhirdetésben próbálják hazacsa- loggatni a kedvencz házi állatott, talán ilyen módon: „Sasika gjrere haza minden meg van bocsátva“. Tegnap reggel az kiderült, a rej­telmes, de szomorú valóság, a had­testparancsnokság kétfejű madarát megtalálták a malomárok mellett, megfogyva bár, de türvo is. Ott fe­küdt a csúnya madár és hideg sze meit rámeresztette azokra, akik ha­lálán örültek. Semmi kétség, ez a kétfejű állat maga is restelte, hogy neki itt okvetotlenkedni muszáj és e fölötti szégyenében a malomárok­nak repült, a hol összetörte magát. Kimúlása bár csöndes volt, rész­vét nem kiséri a tulvilági útra és ezért félő hogy illetékes tényezők őt halottaiból felkölteni próbálják és visszahelyezik oda,' a hol eddig is volt, hogy hirdesse az örök mú­landóságot. Legyen nehéz neki a föld. A. K. K. Kaffka-nóta. Felült Kaffka a vonatra, — Ez még nagyon helyes igy, — i\7. aktáit felrakatta, — Ez még nagyon helyes igy, — Elindult a vonat veie, Uram Isten — Nógrád fele. Ez már még sem helyes igy.. Adta buncfut komisz vonat, — Ez már még sem helyes igy,— Eltévesztette az utat, — — Ez már még sem helyes így — Inkább indult volna vele, Hol úgy várják, Zemplén fele ! így lett volna helyes, így. Tisztelettel felkérjük azokat a t. előfizetőinket, a kik még hát- rálékban vannak és a kiknek előfizetése lejár, hogy azokat mielőbb megújítani, illetve a hátrálékokat kiegyenliteni szi- veskedjenek, nehogy a lap szét­küldésében fennakadás álljon be A kiadóhivatal. — Eljegyzés. Dr. Szent-Györgyi Zol tan árvasz. jegyző eljegyezte Demi- ány Edith kisasszonyt Késmárki,n. — A Zemplenvármegyei Kazinczy-Kör április hó 13-án (husvét másodnap­ján) házi-estélyt tart, melyek műsora a következő : 1. a.) Schuberth „Ha­sonmás“ b.j Várkonyi, Petőfi „Etel­kához“ énekli: Várkonyi Flóris 2. а. ) Várkonyi. „Concert allegro“ (h, moll.) b.) Liszt. „Étude“ (f. moll.)c.) Schuberth-Taussig, „Katona induló“ zongorán : Dr. Arárkonyi Béla. 3. .rvrany János „Katalin“ szavalja .- Ambrózy Terézke urhölgy. 4. Közön­séges magyar hallgató-nóták. Válo­gatott czigány-csárdások és frissek. (A. dur, A. moll. Tis moll, C. dur.) Hegedűn : Melczer Tibor, zongorán kiséri: Zerkapits Rudolf. 10 p. szünet, 5. Klassikus magyar hallgatók : egy­veleg a Rózsavölgyi, Bihari és Boka kesergőkből. Palotások. A „Tolnai lakodalmas.“ (A dur, As dur, A moll A dur.) Hegedűn : Melczer Tibor. Zongorán kiséri : Zerkovitz Rudolf. б. a) Schubert »A vándor«, b) Schu­mann »A két gránátos«, énekli: Várkonyi Flóris. 7. Különleges czi- gány hallgató-nóták. Csárdások. Az „As-dur“ friss. „Melczerkovitz“-palo- tás. „F.-moll“ friss. (As-dur. As-moll, F-moll, T-dur). Hegedűn : Melczer Tibor, zongorán kíséri : Zerkozvitz Rudolf. — A műsor oly magasabb művészetet jelez és oly változatos, hogy az idény legszebb estélyét fogja képezni. — Halálozás Egy agglegény, ki 70 éven át kínlódott, megvont ma­gától minden élvezetet és garast ga­rashoz téve meglehetős vagyonkát gyűjtött, hogy nevét azután meg­örökíthesse, Glück Sámuel, fiatalabb éveiben volt újhelyi tanító, halt meg ma hajnalban az izr. kórházban, a honnan hitrokonainak nagy részvé­tele mellett vitték örök nyugvó he­lyére. Deczember hónapban, midőn betegsége miatt az izr. kórhába vé­tette fel magát, végrendelkezett és végrendeletében megvalósította rég­től táplált nemes szándékát. Ugyanis 20 — 22000 K. vagyonából, mely na­gyobbrészt betétekből és egy újhelyi házból áll, egyes oldalrokonairól is megemlékezve a túlnyomó részt há­rom helybeli izr. egyletnek hagyta egyenlő részben, még pedig az izr. | szentegyletnek, a Talmudthora és az Eez-Chajim ez. egyletnek. Meg- , emlékezett továbbá az orth. izr. hit­községről és az általános izrael nő­egyletről is. Az elhunyt fukarsága tehát jó közcéloknak gyümölcsözött — Halálozás, özv. Novák Ferencné f. hó 11-én életének 65-ik évében fűzéren meghalt. Az elhunytban Novak Gyula kir. adótiszt édes any­ját gyászolja.-- A szolgák ünnepe. Minden baj nélkül zajlott le április 11-e, amely a hivatalos kalendárium szerint nem zeti ünnep, de a melynek ünnep voltáról egyetlen magyar embernek a szive se tud semmit. A parancs- j szóra kivonuló tisztviselők kivonul­tak a templomba, a parancsszóra ün­nepelni kénytelen szegény diákok I ünnepeltek, de nem vett részt más I az ünnepen, csak aki állami fegye- j lem alatt áll. Ünnepeltek tehát a [ tisztviselők, a diákok és a fogházban I a rabok, — szóval akinek parancsol kormány. így néz ki a szabadság kényszer ünnepe — Mozgósítási hirek. A Zemplén- j ben olvassuk a következőt: A kassai J hatodik hadtest parancsnokság titkos J rendeletet intézett a hadtest kereté- j be tartozó tartalékos tisztekhez, amely [ ben tudtukra adja, hogy mozgósítás esetén 48 órán belül legyenek ké­szenlétben. A rendelet szöveg és tartalom szerint megegyezik azon rendeletekkel, a melyeket a 12. (Nagyszeben) és 10. (Zágráb) had­testparancsnoksága intézett tartalé­kos tisztjeihez és amelyeket részben a lapok is közöltek. Az egyes had­testi székhelyből kiszivárgott hirek nyomán külömben a legnagyobb va­lószínűséggel állíthatjuk, hogy ez a feltűnést keltő parancs nem részle­ges jellegű előkészületeket jelent, hanem az általános mozgósítást he­lyezi kilátásba azon esetre, ha a nemzetközi politikai helyzet kritiku­san kiélesednék. (Hát ha titkos az a rendelet, hónán tudják a tartalmát? Vagy csak elijeszteni akarják — a nópgyüléseket!) — Licitáció. Sikerült végre az a lehetetlenségnek tetsző valami, hogy a régi „Zemplént“ talpnyalásban túl­licitálták. A Nyitramegyei ellenőrben olvassuk a következő, — újabb rend­szerű, a birói szemlék mintájára szer­vezett tanári kari kiszállásról szóló hirt: Főúri vizsga. A nyitrai róm. kath. főgimnázium tanári kara e hé­ten Galgócra utazott, hol Erdődy Vil­mos grófot, a gimnázium dfódik osz­tályának magánt&xwúóját vizsgáztatta. A vizsga, melyen a gróf nagyatyja, Erdődy Ferencz is jelen volt, kitűnő sikerrel folyt le.“ Ah. ah. — Gratu­lálunk a derék piaristák dicső újítá­sának az egyenlőség és a demokra­tizmus szent nevében. — Barthos József főszolgabíró a következő nyilatkozat közzétételére kért fel bennünket. A „Zemplénmegye“ nevíi lapban a közöttem és Debreczenyi Bertalan sárospataki ügyvéd között fennfor­góit ügyre vonatkozólag közzétett rosszhiszemű és valótlan hirre a kö­zönség tájékozásául közlöm az alábbi „nyilatkozat“-ot: Tekintetes Barthos József urnák Sátoraljaújhelyt. Kedves Barátunk! Megbízásodhoz képest az elmúlt február hó 28-án megjelentünk Sá­rospatakon Debreczenyi Bertalan ur­nái, hogy a megelőzőleg tartott kép­viselőtestületi ülésea ellened hasz­nált sértő kifejezéseiért elégtételt kérjünk. Debreczenyi Bertalan ur ki­jelentette előttünk, hogy egyes hi­vatalos kijelentéseidet szóvá tptte ugyan a képviselőtestület ülésén, de | sérteni egyáltalán nem sértett és j nem is volt szándékában, hogy meg-! sértsen, sőt mindig tisztelettel visel-1 kedett és jelenleg is viselkedik irá­nyodban. Hozzá tette azt is, hogy a kifejezésekre egyáltalán nem em­lékszik, de azok sértők nem lehet- j tek, mert sérteni nem akart. Debreczenyi ur ezen nyilatkozatát, j azzal a kijelentéssel közöljük veled, hogy ilyen körülmények között meg­bízatásunkat befejezettnek tarljuk. Sátoraljaújhely, 1903. március hó 2 án. Tisztelő híveid: Dr. Szinnay István, Wittenberg Arthur. — Tokaj polgári fiúiskolát kap A vallás- és közoktatásügyi miniszter most értesítette a vármegyei kir. tan­felügyelőséget, hogy a Tokajban kért állami fiúiskolát engedélyezi és megnyitását folyó évi szeptember hó 1-ére tűzte ki. — Mezölaborcl takarékpénztár rt. ezég alatt Mezőlaborcon uj pénzin tézet alakult 80000 K. alaptőkével. (400 drb. 200 K. részvény). Igazga­tósági tagok : Klein Zzigmond dr., Heller Mór, Lehóczky István, Hal­pert Salamon, Leser Mendel, Fei­genbaum Armin, Schönfeld Lázár, K'ausner Meilich, Schreiber Jónás, Grosz Ignácz és Schwartz Bernát. Czégvezotő : Ehrenfeld Dávid könyv­vezető. — A m. kir. honvéd főreáliskolában és a honvéd Ludovika akadémiában az 1903—1904. tanév kezdetén be­töltendő államköltséges, továbbá alapitványos és fizetéses helyekre a pályázati hirdetmény kibocsájtatván, midőn ezt a város közönségének tu­domására adom, egyben értesítem, hogy a pályázati feltételek a városi kiadóhivatalban a hivatalos ói ák alatt megtekinthetők. Sátoraljaújhely 1903. évi márcz. hó 28-án. Pataky Miklós, V. főjegyző mint a katona ügy előadója. — Siketnémák felvétele A siket­némák hevesvármegyei intézetébe a jövő iskolai évre 15 siketnéma gyer­mek vétetik fel. A felvétel iránti kérvények junius hó végéig benyuj tandók. Bővebb felvilágosítással az intézet igazgatósága (Eger) szolgál. — Kérelem a közönséghez. Az ut- czák és terek fásításának hasznos voltára szükségtelen a közönséget j figyelmeztetnem, mert azt mindenki tudja, hogy ott a hol sok fa van, a levegő is tisztább és egészségesebb. Ezzel a czélzattal iiltettettom évek óta az utczákat és tereket, de hiába meri az ültetések szándékosan tönkre tétetnek elpusztittatnak. A város la­kosainak, a közegészségügynek ér­dekében fordulok polgártársaimhoz azt kérve, vegyék gondjaikba az ül­tetvényeket, óvják meg azokat a pusztulástól, hassanak oda, hogy azok ne tétessenek tönkre, a szándékos kártevőket pedig adják át a rendőr­ségnek. Sátoraljaújhely, 1903. ápril. j 2-án. Székely Elek, polgármester. — Veszett eb garázdálkodása. Fan csalszki Ferencz mádi községi pénz­tárnok kutyája f. hó 8-án megve­szett s több embert, köztük két1 gyermeket megmart. A szerencsét­lenül járt emberek a Pasteur inté­zetbe Budapestre elszállittattak. — Angliának hires pázsit területei valóban igen szépek ; ámde azok sem j szebbek, mint Budapest sétatereinek pázsitrészletei és a Margitszigeti disz- gyepterületei. Ugyan ki ne gyönyör-1 ködött volna már ezekben ? Egy év hiányzik csupán és akkor harmincz éve lesz, hogy ezen-remek pázsitok­hoz a fűmagot Mautner Ödön cs. és kir. udvari magkereskedése Buda­pesten szállítja. Méltán lett oly nagy hire már e fűmagnak, hogy nem csak a monarchia minden nagyobb parkja részére szállítja az említett cég ezt a fűmagot, hanem Német-, Francia- és Oroszországból is ércei­nek tömegesen rendelések. Most mi­dőn a pázsitfümag vetésének ideje elérkezett, jó tanácsot vélünk adni, midőn azoknak, kik hasonló gyö­nyörű, üde zöld pázsitot akarnak lé­tesíteni, azt tanácsoljuk, hogy sze­rezzék be Mauthnértől vagy a „Sé­tatéri“ vagy a „Margitszigeti“ fü- magkev érékét. NYILT-TÉR*) Nyilatkozat. Kun Dániel a „Zemplénmegyének“ április 5-éről keltezett számában, mely csak tegnap este került kezeimhez, „A jóléti bizottmány“ cziino alatt egy czikket tett közzé, mely elejitől végéig kizárólag az én személyem­mel foglalkozik. Mondanom sem kell, hogy e czik hemzseg az ellenem, úgy hivatalos működésemet, mint magán személyemet mélyen sértő rá­galmaktól. Ilyen körülmények között lovagias elégtételt szokás ugyan venni miután azonban Kun Dániel hűtlen kezelés miatt volt kénytelen birói állását oda hagyni, miután továbbá ő a sértésekért köztudomás szerint elégtételt adni nem szokott, tőle lo­vagias elégtételt nem követelhetek. A nyilvánosságra hozott rágalmak miatt azonban felettes hatóságomtól zemplénmegye alispánjától fegyelmi eljárás megindítását kértem magam ellen, s egyidejűleg a felhatalmazást, hogy a megtorló törvényes lépése­ket a sajtóbiróságnál megtehessem. Addig mig az befejezést nem nyer, kérem a közönséget, hogy ítéletét ez ügyben felfügeszteni kegyeskedjék. Sátoraljaújhely, 1903. április 10. Barthos József, főszolgabiró. 125.— 1903. végrh. sz. Árverési hirdetmény. Alulirt kiküldött bir. végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. § a ér­telmében ezennel közhírré teszi,hogy a Gálszécsi kir. jbiróság 1903. V 83|2 sz. végzésével Dr. Elek Imre ügy­véd által képviselt Wirtschafter Samu felperes részére Mihalcsik Mi­hály alperes ellen 491 kor. 20 fii. tőkekövetelés s jár. erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás folytán al­perestől lefoglalt és 1100 kor.-ra be­csült ingóságokra a gálszécsi kir. jbi­róság 1903. V. 83,2 szánni végzésé­vel az árverés elrendeltetvén, annak korábbi vagy felülfoglaltatók követe­lése erejéig is amennyiben azok tör­vényes zálogjogot nyertek volna, alperes lakásán M.-Izsópén leendő eszközlésére 1903. óyi ápr. hó 24-ik napjának d. u. 3 órája határidőül ki- tüzetik, a mikor a biróilag lefoglalt lovak, tehenek és életnemü s egyébb ingóságok a legtöbbet Ígérőnek kész- pénzfizetés mellett becsáron alul is el fognak adatni Felhivatnak mindazok, kik az el­árverezendő ingóságok vételárából a végrehajtató követelését megelőző kielégittetéshez jogot tartanak, hogy amennyiben részükre a foglalás ko­rábban eszközöltetett volna és ez a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, elsőbbségi bejelentései­ket az árverés megkezdésiig alulirt kiküldöttnél írásban vagy pedig szóval bejelenteni el ne mulasszák. A törvényes határidő a hirdet­ménynek a bíróság tábláján történt kifüggesztését követő sáptól számi t- tatik. Kelt Gá.szécsen 19ü3. é\ i április hó 8. napján. Saárosy Imre. kir, bírósági végrehajtó. *) E rovat aiaii kü&lottekért a szerkesztő uem felelős,

Next

/
Oldalképek
Tartalom