Felsőmagyarországi Hírlap, 1903. január-június (6. évfolyam, 2-51. szám)
1903-03-07 / 19. szám
Hatodik év 19. szám. Sátoraljaújhely, 1903 Szombat, márcz. 7. POLITIKAI ÚJSÁG. Megjelen minden szerdán és szombaton este Kéziratokat vissza nem adunk Szerkesztőség: Vekerle-tér 502. Felelős szerkesztő: Dr. Búza Barna Előfizetési ár: egész évro 10 korona, félévre 5 korosa, negyedévre 2 korona 50 fillér. — Egyes szám ára 10 Allé Kiadóhivatal: Landes nann Miksa és Társánál, Wekerle-tér 502. Hirdetéseket a legjutányosabb árban közlünk. Nehéz idők. Irta: Dr. Zsindely István Sárospatak, 1903, márcz. 5. A legközelebb lefolyt képviselőválasztás alkalmával Zemplén- vármegyének mind a nyolcz választókerülete kormánypárti képviselőt küldött az országgyűlésre. Ha igaz Mirabeau mondása, ; hogy a képviselőház olyan legyen mint a térkép, mely híven tüntesse fel a különböző politikai felfogású állampolgárok külömbö- ző párthoz tartozó képviselőit, úgy Rákóczi vármegyéjének térképe egyhangúbb már nem lehet. S ha a lefolyt választások eredményéből vonnak következtetést, feltéve, hogy a választópolgárok menten minden érdektől, pressió- tól, tisztán szivük sugallatát követve adták le szavazataikat, megyénk választóközönsége rendki vül meg van elégedve a jelen kormányrendszer irányával és a jelen 67-es alapon álló kormányférfiak munkásságával. Sárospatak városa nem hiában tervez most 200,000 korona költséggel egy szép vigadót az agyonterhelt polgárok zsebére, nagy ok is van itt ma a vigasságra Örömmel van tele mindenki. Nincs itt árnyéka sem a borúnak, vig kedély, duzzadó erő, jólét boldogság sugárzik az arcokon Könnyen és megelégedetten élünk. Vagyonát gyarapítja itt a gyenge és erős, az adósságnak itt, hire, nyoma sem létezik. Kivándorlásról nem esik nálunk szó, nem költözik ki innen egy ember fia sem, ellenkezőleg: gyarapodik, szaporodik a népesség, mint egykor az Anjouk nagyszerű telepítési politikája idején. A gazdák sorsa egyenesen irigylésre méltó, hogy bérlőknek adják ki töldjeiket, hogy megterheljék vagy pláne eladják, azt épen nem tapasztaljuk. A szőlő- birtokosoknak pompásul sikerült az uj telepítés, az idei nagy fagy sem tett kárt az ojtványokban, ontja nemes nedvét a tokaji gerezd, a bornak ára mesés, a galíciai kupecok elözönlenek bennünket, s versenyre kelnek egymással, ki adhasson többet érte. A közigazgatás gyors, olcsó és most már egyszerű is, rend, pontosság uralkodik’mindenütt, a községek kötelességeikben betartják a törvények rendelkezéseit és kereteit, hiányoKnak a megyei árvakasszában semmi nyoma, elcsapott vagy elszökött jegyzőnek pedig ugyan ki hallotta hírét mi- nálunk ? Az iparosok nem győzik a sok megrendelést, mely a keletkező nagy vállalatok nyomában fakad, a kereskedők nem bírják kiszolgálni vevőiket, könnyen és gondtalanul élnek a szellemi munkások, a tisztviselők még a házaló tótok is jobban fognak boldogulni, mióta a kormány rájok is kiterjesztette gondoskodását. ' De nehogy egy perczig is eszébe jusson a szives olvasónak elgondolni e képnek ellenkezőjét, megjegyezzük, hogy ez csak a helyzet rajza azon az optimisticus, azon a rózsaszínű szemüvegen keresztül tekintve, melyen azt a hatalom fényében élők látják, kik nem ismerik a naponkénti gyötrődést a létért való küzdelemben, hisz a pazar fényű országházba, hol ragyog és csillog minden, és a klubbnak vidámságtól csengő helyiségébe nem hat el a sokaság néma keserve és panaszos fájdalma. A kik rózsásnak látják a helyzetet, még mindig nem tartják elegendőnek azon súlyos áldozatokat, melyeket naponta hoz a nemzet a közösügyes kormányrendszer fentartására. Nem látják át, hogy az Ausztriával tervbe vett újabb kiegyezés mennyire meg fogja bénítani ismét a nemzet gazdasági erejét, s hogy ez »nem a béke, hanem a szolgaság frigye* leend. Mi nekik az a pár millió, melyet az ujoncjutalék s a civilista felemelésére kérnek a nemzettől. Mi az a kis áldozat melyet a kiegyezési javaslatokban hoznak Ausztria érdekeinek. Csekélység. Megbirjuk azt. Hát van- e olyan szénás szekér, melyre még egy kis teher fel nem férne ? Hogy egyszer ez a szekér összetörik, az már nem kérdés. Minek hát a javaslatokat ellenezni? Nem tudjátok, hogy ily kérdések elbírálásánál fel kell emelkedni maga sabb politikai szempontokra, figyelembe kell venni, hogy a monarchia ^nagyhatalmi állása máskü- Iömben meginogna s hogyan tudnánk e nélkül megvédeni Macze- dónia függedenségét? Hogy e nagy áldozatok megbirassanak, szerintük igy kívánja ezt a nemzet érdeke, hogy ne is említsük azt az erős pártfegyelmet, mely a szabadelvű pártot, mint egy vasgyürüt foglalja össze. S a törvényhatóságok miért mozognak, mit avatják magukat a politikába ? Minek a sok tiltakozó népgyülés, minek az a sok irka-firka, mondja a honvédelmi miniszter? Hát csak e napokban említette bizonyos cinizmussal egyik kormány- párti képviselő, hogy őket nem a törvényhatóságok küldötték, minek kérvényeznek tehát? Lomtárba az eféle feliratokkal, hisz ezt a kérdést előbb-utóbb a Ház többsége fogja eldönteni. Nem úgy, képviselő urak! Mikor önök — nem hallgatva a nemzet följajdulására — ily súlyos terheket, ily nagy áldozatokat ákarnak megszavazni, akkor kétségtelen, hogy »programmon kívül* szerepelnek a törvényhozás színpadán. Avagy szóltak e e javaslatokról csak egy szót is, választóikhoz intézett programmbe- szédeikben? Hisz a katonai javaslatokról, a civilista emeléséről nem volt még szó a vá’asztások idején. Ebben a nagy kérdésben a nemzet megkérdezése nélkül határozni, szavazni nem lehet. Az ellenzék erős küzdelme csak hadd hozza meg gyümölcsét, a Ház feloszlatását, akkor azután álljanak oda a képviselő urak ismét választóik elé, kiktől mandátumaikat nyerték s adják elő, hogy imé a múltkor ezt igértüks ezt váltottuk be, s ha sokat be nem válthattunk, úgy most szentül megfogadjuk, hogy az ujoncjutalék és a civilista megszavazásánál, valamint a tervezett kiegyezési javaslatoknál biztosan kimondjuk a boldoT A 1 ; 0 A. I fi nagy idők méhe egészen kiszáradt. A nagy idők méhe egészen kiszáradt, Nem szül már hősöket, teste, lelke fáradt. Apró cseprő mécses, ha lobban világa, Elhuny a legkisebb széli fuvallatára. Törpék korszaka van, csiripel a vereb; Nem sast talál szembe a dúló fergeteg. — Eresz alá bújnak, meglapúlnak szépen, S még észre sem veszik, hogy az milyen szégyen. De ha véletlenül vagy egy morzsát lelnek, Mit az osztrák sasnak karma földre ejtett, Mint az éhes sáskák rohannak reája, Egymást letaposva, egymást taszigálva. Ez aztán a zsákmány, lukulli lakoma, Íme mily önzetlen ez az osztrák koma. Üdvözöllek hazám, verebek hazája! Meghatott fiaid hős csiripolása! Szemere Emil. Magyarország nagy mamelukjaihoz. Volt más nemzet is szolga, elnyomott, De szolgasága szégyent nem hozott A hazára, fajra! . . . Mint hoznak ők a nagy mamelukok, Már ma a magyarra! Más nemzet látott önkényt, zsarnokot, De zsarnokának ő nem áldozott, Nem nyalta a talpát ... Hanem tűrt némán ’s várta a napot, A szabadság napját! Ott van Olaszhon, — soká sorsosunk. —— (En Istenem, ha erre gondolunk!) — Lerázta az igát ... Pedig nekünk nagyobb volt a bajunk, Mint volt ám odaát! De ő a német szót be nem vette, A bankjegyét nézte, megnevette, Oszt’ el nem fogadta . . . E passiv harezban nőtt önérzete; No mert el nem dobta! Magyar Hazám! nincs másban segítség, Mint magadban. Oh, ha ezt követnéd! »Egység, önbizalom.« A szívben, ajkon hordva törvényét, A nemzet hatalom. Más nemzet szenved, tűr jobb reményben, Mi meg hivalkodunk — szegénységben; Mi, osztrák gyarmatok . . . Teszünk vakon,— parancsolnak Bécsben, Német parancsnokok! Szörnyű helyzet! tagadni nem lehet; De ebből más út már ki nem vezet, Csak bátorság s erély! . . . Ha »egység* szállja meg a nemzetet, Akkor Magyar ne félj! Ha tűrni kell ? mind együtt tűrjetek, A fájdalom megosztva veletek, Nem lenne oly nehéz! . . . A Hon baját mosolygva néznetek, Egész nemzetre vész! Hazánk nagyjai! a nemzet sorsa Kezetekben: hogy el ne tiporja A szomszéd érdeke, Vigyázzatok! számon kérni fogja A Magyar s Istene! . . . íd. Bajusz József. Lapunk 8 oldal.
