Felsőmagyarországi Hírlap, 1903. január-június (6. évfolyam, 2-51. szám)
1903-06-27 / 51. szám
51. szám (3) FELSOMAGYARORSZAGIHÍRLAP Szombat, junius 27. keltette, hogy előzetes közös megállapodásból származik. De amilyen őszintén következtettem ezt az ünnep jelenségeiből, ép oly szívesen elhiszem most a báró úr kijelentésére, hogy nem igy volt. Az ünnepről való elmaradást kettővel okolja meg a báró úr. Először, hogy szegény nemzet vagyunk, dolgoznunk kell, nem ünnepelni, — másodszor, hogy a régiek érdemeinek elérhetetlen magasságba helyezése karos, mert elcsüggeszti a jelen nemzedéket. Ezért nem helyeselték a Rákóczi ünnepet, s ezért nem jöttek el. Én azt hiszem, hogy mind a két indoka téves a báró úrnak. Igaz, hogy nemzeti veszedelmünk a sok ünneplés, parádézás. De ezt minden- ünnepre el leltet mondani, csak Kossuth és Rákóczi ünnepére nem. Be kellene szüntetni például az 5, 10, 15, 20 éves örökös jubileumokat, a püspöki, főispáni, meg egyéb installációkat, a név napi, születésnapi, újévi hivatalos ünnepléseket, mert ezek igazán csak hiábavaló idő és pénzpocsé- kolások De én nem hiszem, hogy Sennyey Miklós báró el ne tudja ismerni a külömbséget ilyen ünnepek, s Kossuth vagy Rákóczi ünneplése közt. Azok a szolgalelküséget terjesztő hízelgések, léha tányérnyalások, — ezek a nemzeti erő és öntudat értékes megnyilatkozásai, amelyek óriási szellemi tőkét képviselnek, mert egyrészt megmutatják az osztrák hatalomnak s mindenkinek akit illet, hogy ez a nemzet ragaszkodik Rákóczi hagyományaihoz, evvel nem lehet egykönnyen elbánni, — másrészt ébren tartják a nemzetben a nagy nemzeti célok és ideálok tiszteletét, erősitik az azok után való nemes törekvést. Avagy nem méltóztatik-e hinni, hogy a nemzetnek most kétségtelenül erőteljesebb, * férfiasabb fellépésében s viselkedésésében sok része van a tavalyi Kossuth- ünnepnek ? S tetszik látni: az angol csak elég praktikus nép, nem szereti a felesleges pompát, cifraságot, — s mégis káprázatos fénnyel ülte meg a koronázási ünnepet tavaly. Nem hiúságból, nem tét- szelgésből, — hanem mert különösen a búr háború után hasznosnak és szükségesnek találta az angol világhatalom roppant nagyságát egy ilyen fényes ünnepen bemutatni, s ezzel imponálni a világnak s imponálni a saját gyarmatainak. • Az angolnak szüksége van ilyen ünnepekre, hogy megmutassa a hatalmát, nekünk szükségünk van, hogy megmutassuk, hogy élünk. Az ilyen ünnepre költött pénz mindig sokszorosan kifizeti magát. Attól se tessék félni, hogy a régiek érdemeinek elérhetetlen magasságba helyezése csüggedést támaszt, mert azt a tudatot ébreszti, hogy mi sohase érhetjük őket utói. Én még sose láttam, hogy valaki elcsüggedett volna azért, mert Kossuth Lajos olyan lángelme, akit lehetetlen utólérni, s ezért ne követte volna Kosuthot. Nem azért követjük mi Kossuthot, hogy olyan nagyok legyünk, mint ő — kinek jutna ilyen vakmerőség eszébe? —, hanem hogy az ő útján haladva szabaddá s boldoggá tegyük hazánkat. S ami épen Rákóczi Ferencet s a mai mágnásokat illeti: hiszen Rákóczi nagyeszű ember volt ugyan, de mégse a lángelméje által lett nágygyá, hanem csudás haza- és szabadságszeretete, önfeláldozó nemes küzdelme, szent következetessége által. Az ő érdemei tehát épen nem elérhetetlenek a mai főurak számára, mert olyan tehetség, mint ő volt, bizonyára akad a mai mágnások közölt is, csak az kell hozza, hogy olyan önzetlenül, olyan bátran szálljon síkra a hazája szabadságáért, mint ő tette. Elérhetők a Rákóczi érdemei: csak tessék hozzáfogni s lemondva az udvari kegyről odaállni a szabadságért küzdő nemzet élére. Milyen ragyogóan, szép feladat volna egy magyar főur számára! Mert tetszik látni, értjük mi, hogy a komoly és hasznos mun ka érvényesülésén alapszik a nemzetek nagysága. Dolgozunk is mi, méltóztassék clhxni, hogy ha vasárnap ünnepiünk is, hétfőn már dolgozunk s dolgozunk az egész héten. De mit ér, ha nincs a munkánknak látatja, ha mégse boldogulunk ? Nagyon jól tudhatja a báró úr, hogy miért. Mert a gazdasági közösségben nem érvényesülhet a magyar munka. Azok a százezrek, akik Amerikába vándorolnak, talán henyélni mennek oda.^ Nem, hanem nehéz ipari munkát dolgozni. Mért nem maradnak itthon? Mert itt nem találják meg azt a munkát. Mert a báró úr pártja nem akarja megteremteni a gazdasági független séget, pedig csak annak a levegőjében fejlődhetik olyan nemzeti ipar, amely ezeknek a most Amerikába özönlő munkáskezeknek munkát s megélhetést adhasson. Hát ha a munka érvényesülését akarják, tessék levegőt teremteni a munka számára független gazdasági léttel, külön vámterülettel. Ezért van szükség a függetlenségre, s ezért kellene a aemzet javát akaró magyar tőuraknak i a függetlenségi törekvés élére állam. Ha ezt megteszi a báró úr, tapasztalni fogja, hogy milyen tévesen hitte felőlünk, hogy mi a mágnás tekintély lerombolása révén akarunk magasba jutni. Hát tud itt valaki a mágnások ellenére boldogulni? Hát aki haladni akar, az nem mind a mágnások kegyét keresi? Bizony azt tenném én is, ha a magam boldogulása volna a célom. Mikor azt a cikket megirtam, tudtam, hogy csak ártok vele magamnak. S mégis megirtam, mert meggyőződésemet kimondom, akár káromra van, akár hasznomra. A báró úr mégis azt mondta, hogy haszonlesésből írtam: azért, hogy a mágnások tekintélyén emelkedhessek. Hát olyan eszeveszetten elbizakodottnak tart a báró úr, hogy én elhigyjem magamról, hogy képes leszek parányi erőmmel a zempléni mágnások tekintélyét lerombolni, s annak a romjain emelkedni. Hisz ilyen nagyzási hóbort még tán a Lipótmezőn se akad. Nem tudom miféle ellenzéki programmbeszédekből tudja a báró úr, hogy én ilyen célt tűztem magam elé, — de őszintén mondhatom, hogy nagyon rosz- szúl tudja. Nem úgy értem, s nem úgy követem a demokratizmust, hogy gyűlöljem a mágnásokat, hanem úgy, h gy az emberek tetteinek elbírálásánál sose befolyásoljon azok rangja, helyzete. Egyformán dicsérem mindenkiben, amit jónak, s egyformán támadom, amit rossznak tartok, akár mágnás, akár paraszt az illető. Tegye meg a báró úr, lépjen fel akár Ujhelyben, akár máshol íüggctlenségi programmal képviselőnek (hisz ez a program talán még se olyan lealázó), s meglátja, hogy minden kevés erőmmel a leglelkesebb hive leszek, nem azért, mert mágnás hanem mert az én hitvallásomat viszi diadalra, i la pedig 67-es programmal lép fel, küzdeni fogok ellene, szintén nem azéit mert mágnás, hanem mert elveim ellensége Aki egy uNet vall velem, annak hive vagyok, akár mágnás, akár polgár, aki más párton van, az ellen egyformán küzdők, akármilyen a rangja. Nem hiszem, hogy a báró úr deális gondolkozása nem tudná 1 ezt az álláspontot megérteni. A demokrata felfogás nem zárja j <i a származás tiszteletét. Ha ke- j gyelettel vagyok minden ereklye 1 ránt, ami nagy ősök után maradt, íogyne lennék kegyelettel s tisz- ' lel a nagy ősök ivadékai iránt. Ep ennél a kegyeletnél s tisz- j :eletnél fogva fájt, hogy az ősök ] innepén nem láthattam ott az j 3sök unokáit. E nélkül tessék elunni, hogy nem törődtem volna 1 /ele, ha ott vannak-é vagy nem J S ha kétségtelenül hiszem, hogy , Rákóczi s Kossuth tisztelete ősz- 1 :atlanul él a nemzetben, s mégis így látom, hogy ahol Rákóczit és 1 Kossuthot tiszteli a nemzet, a nágnások nincsenek ott, — ebből, , mármint fáj is, csak azt lehet kö- I /étkeztetnem, hogy a mágnások : aem éreznek együtt a nemzettel. ' Nem én nem akarom — mint , a báró úr mondja — a főurakat , a nemzet szabadságában részel- 1 tetni, hanem — sajnos — a fő- : urak nem akarnak részt venni a nemzet szabadságküzdelmében. Pedig a szabadságból — ha kivívja ez a nemzet — nekik lesz lesz a legtöbb részük, ők fogják azt élvezni. Külömben köszönöm Sennyey báró urnák, hogy észrevette s válaszra méltatta az én szerény cikkemet Hogy önző, roszhiszemü embernek tart, aki tisztán a saját egyéni érvényesülése kedvéért támadja a mágnásokat, arról nem tehetek. A magam szivét ismerem de nincs módomban kivenni s megmutatni azt a báró úrnak. Ép azért nem is erőlködöm, hogy meggyőzzem őt a felfogása tévességéről, Elég nekem, hogy a mágam lelkiismerete nyugodt és tiszta. A meggyőződésemet kimond- tam eddig, kimondom ezután is. Soha nem írtam olyat, ami a lelkem tiszta meggyőződésével ellenkezik, s hiszem, hogy nem is fogok soha. Ebben a tudatban emelt fővel fogadok minden vádat, minden támadást. Búza Barna. A pataki Rákó czi-ünnep. II. Zoványi professzor nagyhatású Emlék beszédét a nap eseménye : Thaly Kálmán „szabad-előadása követte. Az élő kuruezok legnagyobbikát, midőn honi és külföldi érdemrendekkel díszített (vagy inkább ő diszitiaz érdemrendeket? !) alakja az emelvényen megjelent, percekig tartő taps fogadta. Látható megilletődéssel nyitotta szólásra beszédes ajkait. Az öreg urnák hangja, mivel a sok, fárasztó munkálkodás nagyon is igénybe vette a fizikumát, aránylag gyenge már, de az áhitatos csendben a templom minden helyére elhat. Helyenként, mikor a belső érzelmek, igazságok ki-kitörnek, hangja erős- bödik s ez a ki-kitörő érzés mint delejes fluidom járja át a kebleket- Minden szavát csak úgy lesf kicsiny és nagy egyaránt, mert ellenálhatat. lanul lebilincsel a lelkiismeretes tör. ténetbuvár és a nagy thazafi leiké, nek a varázsa, ki saját szavai sze. rint „munkás életének a javát“ szón. telte Il-ik Rákóczi Ferencz és a ku ruczmozgalom való történetének- felkutatására. A tárgy iránti nagy szeretete és rengeteg ismeretei folytán (bámulatos az emlékező tehetsége, annyi eseménynek a napját, sőt óráját, minden legkisebb körülményét pillanatnyi gondolkozás nélkül adja elő) a megkezdett részlettől sokszor el-el- tér, de a gondolat és a szó mesteri fűzésével mindig visszatér és az elbeszélés logikai egészszé tömörül. Tudásban „gyerek“ volt ott hozzá képest mindenki és midőn ez emlékezetes napon másfélórán át mesélt „nekünk“ az elbujdosott »feje- delemről«-ről . . . ráillett a német költőfej edalem versének refrénje: gyerek hallgatja örömmel . . . Előadásának egészét reprodukálni nem tudjuk. Fájdalom, terünk sincs reá. Láttunk ott gyorsírókat működni s igy bizonyára olvashatni fogjuk valahol, amit hallanunk oly édes élvezet volt. Pár részletről zonban mindenesetre meg kell emlékeznünk; még pedig az előadás végén hallottak közül. Tudvalevőleg II. Rákóczy Ferencnek többször felajánlották a lengyel királyi koronát, de ő ezt visszautasította. Thaly a bécsi levéltárakban felfedezett oly tényt, melyről eddig- elé a történetírók mit sem tudtak, t. i. azt, hogy Rákóczi gyűlölői, a bécsi udvar maga is óhajtotta az ő lengyel királyságát. A császár krakkói és varsói követeinek azt az utasítást adta, kövessenek el mindent, hogy Rákóczi legyen a lengyel király. A fejedelem azonban következetes maradt magához, átlátott az osztrák számításon és nem akart tőlünk távozni, mert ő nem nagyravágyásból, önzésből hanem a haza szabadságáért harczolt és távozásával elment volna a mindeneket összefűző tekintély, alvezérei összevesztek, az osztrák könnyebben hozzájuk fért és a szabadság ügye végképp elbukott volna .... Bezerédy István jeles kuruezvezér, ki egymaga 72 németnek oltotta ki harci párviadalban az életé t,'Ocskay rut példájára áruló lett, gyönyörű imádott nejét, elfogta az osztrák, fogsága alatt megnyerte ügyének és az asszony árulásra csábította az urát. Osszesküdött alvezéreivel, hogy a dunántúli kuruezsereget az osztrákkal két tűz közé fogják éjjel meg-
