Felsőmagyarországi Hírlap, 1903. január-június (6. évfolyam, 2-51. szám)
1903-06-20 / 49. szám
FEL SOMAGYARORSZÁGI HÍRLAP Szombat junius 20. (49.) szám 4. olvasta fel következő czimü dolgo-^ zatát: „Mely utón haladva juthat el a tanuló oda. hogy növendékei helyes erkölcsi elveket vallva lépjenek ki az iskolából az életbe.“ *) A felolvasás mindvégig lekötötte a hallgatók figyelmét s a kör elhatározta, hogy azt emlékkönyvében megörökiti. Végül a jövő évi értekezlet helyéül Páczin ki tűzetvén, az értekezlet tárgysorozata ‘ kimerült, s az elnök kitartó munkásságra buzdítván a tagokat s megköszönve az előadóknak munkásságukat, a hallgatóknak érdeklődésüket a gyűlést bezárta. Gyűlés után a terített asztalokhoz ültünk, hol számos felköszöntő fűszerezte az ízletes ebédet. A gyűlés folyama alatt a „Ferencz József“ tanítók házára s az „Eötvös alapra“ 10 kor. 28 fillért gyűjtöttek, mely összeghez adományaikkal járultak Miklós Béla 2 K. Török István, N. N., Páricsy József, Bonyo József, Kovács Ferencz, Söregi Márton, Kántor Lajos 1 — 1 K. Msikolcy Ödön, Nagy Kálmán, Pálur József 20- 20 fillér. 1 — Értesítés. A sátoraljaújhelyi állami elemi iskolában az 1902—903. tanéni záryizsgálatok a következő sorrendben tartatnak meg: Junius hó 20-án a r. k.vallásu I. fiúosztály- belieknek d. e. 8—9 óráig, — a II. fiú- és U- leányosztálynak 9—10-ig, — a III—VI. fiúosztálynak 10—15-ig az I. leányosztálynak d. u. 3—4-ig — a III—VI. leányosztálynak 3—5-ig A g. kath. vallásit I. fiú- és leány- osztálybelieknek d. e. 9—10-ig, a II. fiú- és leányosztálynak 10—11-ig, a III—VI. fiú- és leányosztálynak 11—12-ig, a II. leányosztálynak d. u. 2— 3-ig, a. Ill—V. leányosztálynak 3— 4-ig. jtíZ izr. vallásu I. leányosztálybelieknek d. e. 10—11 -ig, az I. II. fiúosztálynak 11 — 12-ig, a III—VI. fiúosztálybólieknek 10—12-ig, a II. leányosztálynak d. u. 2—3-ig, a III. leányosztálybelieknek 3-4-ig, a IV. és VI. leányosztálynak 2—4-ig. Az ev. ref. vallásu növendékek hittanvizsgája junius hó 28-án az ev. ref. tempIomban(tartatik meg, mégpedig : d. e. 9 órától a fiuk, d. u. 2 órától a leányoké. Junius 25-én d. e. 8—11- ig az V—VI. leány osztály vizsgája, elnök Dr. Haas Bertalan ; d. u. 2-4-ig a II. fiúosztályé, e'-nök Székely Elek. Junius 26-án d. e. 8—11-ig a III. á., fiúosztály vizsgája, :Inök Hönsch Dezső, — a III. b., és IV. b., fiúosztálynak, elnök Meczner Béla, — a IV. fiúosztálynak elnök: Dr. Rei- chard Salamon, — az V—VI. fiúosztálynak, elnök : Miklóssy István, a III. b., leányosztálynak, elnök : Dr. Rosenthál Sándor, — a III. á., és IV. b., leányosztálynak, elnök : Dr. Kossuth János, — a IV. a., leányosztálynak. elnök•• Dókus László; — d. u. 2—4-ig az I. á., fiúosztály vizsgája, elnök : Csákó Imre, — az I. b., fiúosztályé, elnök : Gyarmathy Béla — a II. b., fiúosztálynak, elnök: Jelenek Adám, — az I. b., leányosztálynak, elnök .- Dókus László, — az I. á.. leány,osztálynak, elnök : Ka- tinszky ,Geyza, — II. á„ leányosztálynak, elnök : Dr. Hornyai Béla, — a II. b., léányosztálynak, elnök : Dr. Haas Bertalan. Junius 26-án kézimunka kiállítás az V—VI. leányosztály termében. Junius 27-én reggel hálaadó .isteni tisztelet. — Iskolai értesítés. A helybeli aut. orth. izr. népiskolában az ez évi nyilván*'.évzáró vizgálatokat a kö- vetkező-vsOrrendben tartjuk meg. F. hó 23-án d. u. 2 órától lesz az I—II. 24-én d. e. 8 órától a III—IV, és aznap d. u. 2 órától az V—VI. osztályok vizsgálata; melyekre a t. szülőket és tanügybarátokat tisztelettel iheghivja. Az iskolaszék. — Évzáró vizsgák. A heybeli sta- tusquo izr. elemi iskolában junius 21- én. d. e. 8 — 10. 1-ső fiú csoport hittani vizsgálata, d. e. 10—12. Il-ik fiú csoport hittani vizsgálata. Junius 22- én, d. e. 9 órától az -I-ső fiú- és leány oszt. általános " vizsg. d. u. 3 *'j Jönni fog lapunkban, órától a II. fiú- és leány oszt. általános vizsg. Junius 23-án, kedden d. u. 3 - órától a III—IV. leány oszt. általános vizsg. Június 24-én, szerdán d. e. 9 órától a III; fiú oszt. általános vizsg., d. u. 3 órától a IV. fiú osztály általános vizsg, Junius 25-én, csütörtökön d. u. 4 órakor torna- és énekvizsga, valamint évzáró ünne pély, — jutalmak és Értesítő kiosztása. A kézimunkák a vizsgák tartama alatt az I. osztály termében megtekinthetők. KÖZGAZDASÁG. * A szőlősgazdák figyelmébe. A hol a folyó tavasszal a közönséges szől- lőmoly tömegesebben rajzott, ott egyik másik helyen azt tapasztalták, hogy a közönséges szőllőmoly(Cochy- lis m.) kívül más fajú moly is mutatkozott, még pedig sokkal nagyobb számban, mint az elébbi. E molyról i kitűnt, hogy az a vürhenyes szőllő- j moly (Eudemis botrana) mely régebben Ausztriában pusztított, újabban pedig Amerika, Franczia és Bajorország szőlleiben pusztít. Nálunk eddig nem volt miatta panasz, de úgy. látszik, hogy a mostani tömeges rajzása után, okunk lehet az aggodalomra. A közönséges .szőllőmolynál (Coehylisnél) veszedelmesebb, mert évenkint három ivadéka; van és tömegesebben is mutatkozik. Felismerése csak lepke korában lehetséges, mert hernyója és életmódja egészen olyan, mint a közönséges szőllőmolyé. Ez oknál fogva jól teszik a szőllő- birtokosok, hogyha nagyon is szemmel kisérik szellőjüket, és a benne akadó molyokat, hogy nincs-e ott az uj kártevő is. Az ellene való védekezés ugyanolyan, mint a közönséges szőllőmoly elleni, de nagyobb kitartással, és .több gonddal kell folytatni. A szükséges útmutatással szolgálnak a kerületi szőlészeti felügyelők, és a vinczellériskulák; de kapható az erre vonatkozó útmutatás a földmivelésügyi minisztérium borászati osztályában, és a Rovartani állomáson (Budapest II. Oszlop-utcza 26.) Tisztelettel felkérjük azokat a t előfizetőinket, a kik még hát- rálékban vannak és a kiknek előfizetése lejár, hogy> azokat mielőbb megújítani, illetve a Mely árverésnek a tokaji kir. jbirőságnak 1903. évi V. I 220|2 sz. végzése folytán 408 kor. tőkekove- lés ennek 1903. év február hó 5. napjától járó 6 százalék kamatai és eddig összesen 77 kor. 92 fillérben biróüag már megállapított költségek erejéig Tarczalon Waszermann Herman lakásán leendő eszközlésére 1903. évi junius hó 26. (huszonhatodik) napjának délelőtti 10 (tiz) órája határidőül kitiizetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érin tett ingóságok az 1881. éviLX. t-c 107. ék'108. §-ai. értelmé-ben készpénzfizetés mellett, a legtöbbet igé rőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az árverezendő ingó Ságokat mások is le is felülfoglaltatták, s azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX~t,-cz. 120 §, értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Tokaj 1903. évi junius hó 7. napján. Faragó József. kir. hir, végrehajtó 291.—1903, vh. sz. ‘ Árverési hirdetmény. Alulirt birósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a sauj- helyí kir. törvényszéknek 1903. évi Y. 6583. sz. végzése következtében Dr. Fuchs Emil királyhelmeczi ügyvéd által képviselt Bodrogközi tak. pénztár javára Lővenkopf Abrahámnó és-társa Lővenkopf Dávid ricsei lakosok ellen 3700 kor. s jár. erejéig 1903. évi május hó 27-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján le és felül foglalt és 636 kor.-ra becsült következő ingóságok, u. m.: apró bolti czikkek, vászon neműek, házi bútorok, héber könnvek és lócséplő gép nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésné'k a kir.-helmeczi kir. járásbíróság 1903. évi V. 169|2 számú végzése folytán 3700 korona tőkekövetelés ennek 1903 évi ápril: hó 15 napjától járó 6 százalék kamatai, egynyolcad százalék váltódij és eddig összesen 120 korona 63 F.- ben biróilag már megállapított költségek erejéig Riese községében alperes lakásán leendő eszközlésére 1903. évi junius hó 30 ik napjának d. u 3 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok ezen árverésen az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §-ai értelmében a legtöbbet Ígérőnek készpénz fizetés mellett becsáron alól is el fognak adatni. Amennyiben az árverezendő ingóságokat mások is le és felülfolaltat- ták s azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-cz. 120. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Kir.-Helmecz 1903. junius hó 15. napján. Szabó Lajos kir. bir. végrehajtó. Bor-eladás. Édes atyám SzolUisy Arthur sajáttermésü tokajhegyaljai borainak <^sm palaczkonkénti eladását a következő árak szerint eszközlöm: 07 literes palaczkokban könnyű pecsenye-bor — kor. 60 fii. 77 77 77 jó . » » — 77 80 77 77 fi 77 könnyű szamorodni „ 1 77 — 77 77 rí fi nehezebb „ 1 77 50 77 77 77 77 11. nehéz „ „ 1 77 80 77 /j )) I • „ ,, 2 20 0-5 fi fi két puRonos aszu „ 2 fi 80 fi fi fi fi három „ 3 fi 20 fi fi fi fi. négy „ 4 fi — fi fi . fi fi ót „ „ „ 5 fi — fi Palaczkokért darabonkint 16 fillért számitok és ugyanannyiért visszaveszem. Helybeli megrendelést díjmentesen házhoz szállítok. Saölőssy Tivadar Kazinczy-utcza 508. szám. (emelet.) hátrálékokat kiegyenlíteni szíveskedjenek, nehogy alap szétküldésében fennakadás álljon be Kapható: Szabó Erzsikénél kis-trafik és Rein István ezukrászdájában, helyben. A kiadóhivatal. Kiadótulajdonos: . LANDESMANN MIKSA. HIRDETÉSEK FELVÉTETNEK A KIADÓHIVATALBAN. 413—1903. vhtó sz. Árverési hirdetmény. Alulirt birósági végrehajtó az 1881 évi LX. t.-cz. 102. § a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a sátoraljaújhelyi kir. törvényszék 1903. évi 6247 sz. végzése következtében Dr. Altmann Elek ügyvéd által képviselt Neuman Dezső javára Waszermann Hermann ellen 408 kor. s jár, erejéig 1903. évi május hó 18-án foganasitott kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és 720 koronára becsült, követKező ingóságok: u. m. : 12 hordó bor nyilvános | árverésen eladatnak. c7gen jó régi fíáziszor mely egy családnál sem hiányozhatik, az általánosan ismert | ^csz Ernő-féle Eucalyptus, Hl valódi, már 12 év óta Auszrtáliából behozott termény. Német- fP országban és Ausztria-Magyarországban törvényileg védve. — fű Egy üveg ára csak 1 kor. 50 fillér. Egy-egy üveg igen sokáig fr4 tart és ilyen olcsó áru üveg beszerzésével mindenki visszaáll szerezheti egészségét és megóvhatja magát minden betegségtől. fíf Több mint i$oo elismerő- és kössönő-levelet ül kaptam oly gyógyultak tói, kik köszvény-, hát-, mell-, nyak- és kereszt-, csontfájásban, továbbá nehéz lélekzés-, nátha-, főfájás-, j , belső bajok, régi sebek, bőrbetegségekben stb.-ben szenvedtek M Senki se mulaszsza el tehát megrendelni azon fontos könyvet, melyben az Eucalyptus-készitmények és azoknak a ga fenti betegségekben való eredményes használhatósága pon- Ä tosan le van Írva. Bárkinek kérésére ingyen küldöm a köny- iw vet. mely igen sok koszönő-levelet tartalmaz. Klingenthal in Sa. II " HESZ ERNŐ, S Euealyptus-importáló. A védő jegyre tessék jól figyelni. W Zemplénmegyei főraktár Widder Gyula gyógyszertára a III ~ „Mágyár Koronához“ Sátoraljaújhely. Íi®S®SS®Sa»'