Felsőmagyarországi Hírlap, 1903. január-június (6. évfolyam, 2-51. szám)

1903-06-17 / 48. szám

48. szám (5) FELSOMAGYARORSZAGI HÍRLAP Szerda, junius 17 Szombaton este, vasárnap délután újra Bob hercegben gyönyörködött a még mindig zsúfolt ház. Hétfőn este búcsúzott Aradi Aranka s Bárdos Irma Szép Helénában. Aradi Arankát, az édesen bájos, temperamentumos és elegáns szub- rettet meleg szeretettel búcsúztatta a közönség. Kapott ajándékba egy remek ezüst evökészletet, sok csok­rok s kilépésekor hatalmas virágesőt — ami eddig még sose hullott az új­helyi színházban. Tapsolták is'lelke sen, a második felvonás után hét­szer hitta ki a közönség. Pedig a szerep nem az ő művészi egyénisé­géhez való, — sokkal nagyobb ha­tást érhetett volna el valami ügyes angol operettben. így is nagyon szép volt, gyönyörűen érvényesült a pom­pás termete, s öntudatos jellemző művészettel, nagyon bájosan, ked­vesen játszott s kellemesen énekelt. Bárdos Irma rendkívül élénk, kedves, mozgékony volt. szépen énekelt s ügyesen táncolt. Sok szép virágot, sok megérdemelt tapsot kapott ő is. Kimagasló még Palásthy pompás, eredeti, ötletes menelaus-alakitása, — Csőregh, Nógrádi, Székely, Nagy Gyula, Vágó mind jól játszottak. Kedden Komlóssy Emma búcsúzott, meg a drámai személyzet. Komlóssy Emma már szerencsésen választotta a darabját, — talán egy szerepében se olyan kitűnő, mint egyben a Pil­langókisasszony-bz.n. Volt is olyan ováció, olyan rengeteg sok taps, ami­lyet nem látott még ez a színház. Kapott ezüst evökészletet, tükröt, vázát, tenger sok csokrot és hatal­mas virágesőt. Bámulatosan telve volt a színház, még pótszéket is hoz­tak be vagy tizenötöt. A páratlan ovációt meg is hálálta Komlóssy Em­ma : nagy drámai erővel, bájosan ját­szott gyönyörűen interpretálta Pillan­gókisasszony gyermekes lelkének bús tragikumát1 — s elragadó szépen énekelt. Takács Mariska is kapott sok tapsot s virágot. Utána az egyfelvonásos régi jó Stomfay családban búcsúzott a drámai személyzet. A Komlóssy-láz által fel- hevült közönség folytonos tapsokkal jutalmazta az összes szereplőket, Ta­kács Mariskát, Markendes Margitot, Váradi Jolánt (aki remek kosár vi­rágot kapott,) Breznay Annát,' Kom­játhy t, Vágót, Odryt, s a többieket * Azután legördült a függöny, s vár hatunk jó egy pár hónapig, mig fel húzzák újra. működésének kiválóságát, történeti jelentőségét s buzdította a hallgató­ságot a nagy példák hű követésére, hogy a nemzeti nyelv és irodalom virágzása állandó legyen e hazában. A mély hatást tett beszéd után Rohos- ka József, akit az akad. igazgató kért fel e tiszt teljesítésére, buzdító szavak kíséretében adta át az akadémiai pályakérdés nyerteseinek a 10 drb, aranyat. A pályatétel ez volt ■! Ka­zinczy Ferencz mint ember és hazafi. A tételre két munka érkezett s a dijat megosztva kapták a szerzők, t. i. Marton János IV. éves theol. ifjú á dij egyik felét, Binét Menyhért és Sut-ka István I-ső éves joghallgatók mint társszerzők a másik felét, Ez­után Dr. Rácz Lajos, mint főgimná­ziumi igazgató és főgimnáziumban a magyar irodalom történetből legszebb eredményt felmutató ifjúnak: Eles TstvánVilI. o. t. végzettnek adta át a magyar tudományos akadémia 5 drb. aranyát, lelkesítvén őt a további tanulmányozásra. Még egy éneket énekelt el az ifjúság s miután meg­nézték a megjelentek a mauzóleumot, a sírokat s az egész széphalmi vidé­ket, a .melynek népe kezdi az állami iskola által a magyar nyelvet be­venni : haza indultak mindnyájan egy szép nap emlékével. — Nyugdíjazás. A vallás és közok tatásügyi minister 20952, szám alatt Szinyei Endre főgimnáziumi tanári 35 évi szolgálat után saját kérel tnére 4400 korona fizetéssel nyugdi jazta. Sárospatak. — A függetlenségi kör nyár mulatságára a következő meg hivót bocsátották ki: Meghivó. Z5 sátoraljaújhelyi függetlenségi kö: 1903. évi junius hó 28-án a rég »Nyul« vendéglő kerthelyiségébet zártkörű nyári táncmulatságot ren dez, melyre t. czimet és becse: családját ezennel tisztelettel meg hivja a rendezőség A tiszta jö vedelem a függetlenségi kör zász lója javára fog fordittatni. Kéz [ dete 5 órakor. Személyjegy 2 ka róna. — Családjegy 4 korona A mulatságon a sárospataki Jóná János zenekara fog közreműködni ! Félülfizetéseket köszönettel fogac tatnak és hírlapikig nyugtáztatnal A mulatság kedvezőtlen idő esr . tén is megtartatik Újból is fe kérjük azokat, kik esetleg mej, hivót nem kaptak, de arra igén) tartanák, hogy szives elnézéssí ily elkerülhetetlen véletlenekért, meghívót a körnél reklamálni sz veskedjenek. — Fáklyás zene egy kormánybiztos- nak A sátoraljaújhelyi főgimnáziut , érettségit tett ifjai szombaton est . fáklyás zenével lepték meg dr. Vntk \ vits Sándort, a pozsonyi jogokakadí ’ mia tanárát, aki az érettségi vizsgál tokon mint biztos szerepelt. Nag okuk volt erre a ritka ünnepélyre derék ifjaknak. Harminczheten ji lentke'ztek érettségire s mindannyia sikerrel helyt áltak. Aki pedig eze ^ Szokatlanul fényes eredményt összi 1 latolgatja az előző évek kevésbt sikeres érettségi vizsgálataival, tap ra üti kezét, hogy imé: ifjaink oki sódnak. Mentsen Isten tőle, hogy es ‘ mi kétségbe vonni akarnék, de a s ) kér rugójaként inkább más tényezc . szeretünk felhozni. Örömmel látjul * hogy a megavósodott, régi ezop: rendszer kezd pusztulni az érettség j vizsgálatokról. Evről-évre tapaszta i juk, hogy nyolez év küzdelme utá- az olimpusi jósdát megszégyonit- miszticzizmus, a zöld asztal istenités< i az addig derék, jó tanároknak mir . két mosolyra ingerlő, de a szegén í maturálókat szerencsétlenné tev r nagyképűsködése, vagy talán inkáb v egy irtóztatóan szánalmas és mej 3 rogyott theória hány ifjú ambiczh t nak veszi el nagyszerű tüzét, hán- j tiszta lelkesedése szívbe ojtja az e i keseredós mérgét. Köszönettel ta tozunk hát oly egyenes gondolko­zásé magyar tanároknak, min dr. Vutkovits Sándor, kik okos fővel és meleg szeretettel egyengetik a köz­oktatásügyi miniszter útját azon re­form törekvések felé, melyeknek végén tanítási rendszer behozásával az érettségi vizsgálatok megszünte­tése áll. Mibizton reméljük és nem szeretnénk benne csalódni, hogy a kormánybiztos _ úr példája lelkesíti az újhelyi tanár urakat is és a jövő időkre nézve követendőknek tartják. Jelesen érettek : Baumgartner Lajos, Grünwald Herman, Heinrich Béla, Martinovics Szilárd és Sebeók Ele Jól: Színik Gizus, Hornyák Ferencz Lacsny Lajos, Mailoth Nándor br.’ Neuwirth Lajos, Pcchy Dezső, Schutte* János. — A magyarság diadala és a meg ugrasztott hitközségi elnök A tokaji aut. orth. izr. hitközségnek elnöke I Lindenbanm Fülöp alakuló gyűlésre ' ; hívta egybe f. hó 13. ikára az újon-‘ , nan választott iskolaszéki tagokat. Németül akarta a gyűlést megnyita- ni és vezetni, de Frisch Vilmos a még működő régi iskolaszék érdemdús elnöke, figyelmeztette, hogy magya- rul beszéljen. Az erőszakos, kiabálá­sáról hires Lindenbanm, ki — melles­leg megjegyezve - már a hatva­nasban van és annyira magyar ér- I zclmű, hogy soha egy szót nem be­szel magyarul, noha e szép ország­ban született, magyar kenyeret evett és eszik szüntelenül, attól hízott ú°-y meg és nőtt oly nagyra — ez a hi­res Lindenbaum tehát annyira ment. hogy e figyelmeztetésért, néhány ál­tala megválasztott új taggal, az ő magyarságért lelkesedő híveivel meg­támadta a 12 évig becsülettel, szor­galommal, teljes odaadással buzgól- kodó iskolaszéki elnököt és kidobás­sal fenyegette. Csakhogy ez alka­lommal emberere talált’ Minden eről- i ködöse megtört Frisch Vilmos erélyén. I%y teljes órai erőlködés után, végre, minthogy németül nem beszélhetett, szégyenteljes elhagyta az üléstermet, mely után az elnökvalasztó gyűlés következett. A magyarság végre hát itt is diadalt aratott. Gratulálunk a a derék iskolaszéki elnöknek: V. N. — Sátoraljaújhelyi állami polgári le­. anyiskolábari az 1902—1903 tanévi vizsgálatok a következő napokon és sorrendben fognak megtartatni: Jun. hó 20-án (1 e. 8-12-g az összes fe­- lekezeteg hittani vizsgája Jun. 22-én ' jbe' 8—12 ilz h osztály vizsgálata t délután 3—o-ig franczia vizsga Jun. I 23-án d. e. 8 — 12-ig a II. osztály vizsgálata: délután 3—5-ig ének. tor- 1 na vizsga. Jun. 24-én d. e. 8 — 12-ig- a III. osztály vizsgálata. Jun. 25-én d. e. 8 —12-ig a IV. osztály vizsga lata, délután 2—6-ig I—IV. oszt. ma­,j gán tanulok írásbeli vizsgája. Junius B 26-án d. e. 8—12-ig a I —II. osztály magántanulóinak, délután a III—-IV. osztály magántanulóinak szóbeli vizs- " gálata. Junius 27-én d e. hálaadó ' istentisztelet, záróünnepély, jutalmak a bizonyítványok s az évi „Értnsitők“ kiosztása. A vizsgálatok ideje alatt , a növendékek kézimunkái a III. oszt. , rajzlapjai pedig a IV. oszt. tanter­mében, tekinthetők meg. Ezen vizs- ^ gálatokra a t. szülők és tanügy ba­rátok tisztelettel meghivatnak. Sá­toraljaújhelyi 1903. junius hó ló én. , Az igazgatóság. — A sátoraljaújhelyi iparos ifjúság t tánczmulatsága nem julius hó 5 én mint előző számunkban jeleztük, ha- ’ nem július hó 12-én lesz a „Vadász- j kiirt1’ szálloda kerthelyiségében ineg- . tartva. A nagyszabású hangverseny- i nyel, felolvasással, stb. egybekötött í mulatság iránt már is oly ' általános , az érdeklődés, — hogy előre látha- . tólag az idei szezon egyik legsike- ? rültebb mulatsága lesz. A rendezö- 3 ség a szokásos meghívók helyett egy 3 erdekes tartalmú alkalmi újságot ad ki, amely egyszersmind meghívó- gyanánt is szolgál. A mulatság veg­yi- leges műsorát a legközelebbi szá- . inunkban adjuk közre. '-; —Öngyilkosság Kovalcsik György írospataki erdő kerülő f. hó 13-án mglotte magát, s azonnal meghalt. tettének oka ismeretlen. „T 0bstrukció és ex lex foglalkoz­ója most mindenütt az elméket. ,lg micsoda unalmas és meddő po,itika! !gazi üdítő, ‘ frissítő elvezet, ha a politizálás­án j ‘faradva, az ember kezébe veszi z ,, Uram bátyám “-ot ezt az egyetlen íagyar társadalmi és családi élclapol , y ne.™ politizál sohasem sértő! ohaséin ízléstelen, de tele van re­tek rajzokkal s poinpáá adomákkal l. Z. VJ evnegyed kezdetén melegen I*” J“kxi° vaso,nk jgyeimébe ezt a un» elclapot, melynek előfizetési ra negyedévre 4 korona. a~ NaP‘)|eon- Az egész világnak leg- epszerubb embere egyszerű szürke zXleí’ l".’ 'rojtokkal, három- ivM .kalopjaban, egyenes kard- aal> '»"idén leanyszivnek álma ő if™ A, kis hadnagy, a ki sarka ' ti ? gész JuiroPafc, a császár, k »em szeret a hitvese, a hóditó, 1 , <lz ehseg Moszkva alól élkor- -oLa parne.vü- a ki a császárleányt ere tronyja osztályosának, a kit ■óból fnr Vl agr^k s az égő Moszk- önvlr" T1 U Pánsi ^inházak és dme a if SOrSat’ ez a csodálatos ümc, a ki egy nap alatt megfogal nWát y°l0^ágnak eg&z a|kot- nanyat joíorman a mai rendiében inndez oda van vésve azokra az ér­lekes arezvonasokra, ebbe az érdé 'cs koponyába es mindennek a vá­Í'C f em'oke sugárzik ezekből as des tekintetű szemekből. Mégis cső elég0vöitne kd,'-|hog-v a kinek esze a kinlt- S-y V1 ag nieghóditására a kinek ereje volt lenyűgözve tar tMmaíUr°paet’ a- k' "agy VoIt és ha talmas, mint rajta kívül talán senki az a ki magat a szerelmet is le tud ta gyozm, mikor elszakadt Josephi »etof, nem tudta meghóditani maga »ak a boldogságot és a feleségs szi rVÍILnA l,(,rÍ?tta. Ggy osztrák gene • s. Az eletet Illeg érdekesebbé te m aza tragédia, rne^et mintha vala mi Jazboteg poéta eszelt volna k va oszumtlenü! és elnagyoltan s mel a világ hódítónak gáncsot vetett eg: bajszai- hurokkal. Napóleonnak az arcképe mag gyönyörűen elbeszéli egész élettől n l' 4 ,?avi(1 fefetctte arcmás ott van a Világtörténet; legújabb 18í hizetónok ivón. , A\1 kofofos nagy munka sze: kesztoje Marczali Henrik, egyeterr tanar, ki egyuttel a kötet Írója i f/gy-egy gazdagon illusztrált köti ara díszes félbőrkötésben 16 korona füzetenként is kapható 6ü fillérjévé égjelen minden héten egv füze Kapható a kiadóknál (Révai Tes verek Irodalmi Intézőt Részvénytá sasag Budapest, Vili., Üllőí-út l sz.)_s minden hazai könyvkeresked. utján, havi reszletfizetésre is. Jó tanács. Mindazoknak, kik p zsitot akarnak létesíteni, ajánlju ‘jógy szerezzék be Mautner Ödön c es kir. udvari magkereskodéséből B dapesten a „Sétatéri“ vaoy a , Ma gitszigeti“ fümagkeveréket. Ezek m. -ír 29 éve szállítja Mautner Bud pest es a Margitsziget oly bámulat méltó-es gyönyörű sétaterei részér A szerkesztőség üzenetei: Lapunk t. tudósítóit felkérjük, hogy t kt őrdokii hírekről ós eseményekről mink minél gyakrabban, s főképp a vetése és szőlők állapotáról mielőbb és t vább is rendszeresen értesíteni sziveske jenek. F. K. Tökölj. Minden beiktatásért 30 fülé számítunk, HÍREK. — Junius—augusztus. — A junius—augusztusi negyed al­kalmával bizalommal kérjük ama tisz­telt előfizetőinket, kiknek előfizetése lejár, az előfizetés megújítására és lapunknak ismerőseik körében való terjesztésére. — A kiadóhivatal. — Kinevezések A király Wittenber­ger Arthur sátoraljaújhelyi törvény- széki jegyzőt a nagykaposi járásbí­rósághoz albiróvá nevezte ki, — A pénzügyminiszter Schvarcz Aladárt szerencsi adóhivatal gyakornokát a palánkai adóhivatalhoz adótisztté ne­vezte ki. — A függetlenségi kör zász­lajára Krausz János ur (Mád) 10 koronát adott. Köszönettel nyug­tázzuk A kör nevében Fuchs Jenő pénztárnok. — Kazinczy ünnepély. A sárospataki főiskola szokásos széphalmi ünnepé­lye jun. 7-ikón ment végbe a követ­kezőleg : az akadémiai és gimnáziumi tanuló ifjúságból megjelentek: Dr. Horváth József (Cyrill,) Dr. Rácz Lajos és Rohoska József tanárok vezették az ünnepély színhelyére, a hol az ifjúság a Hymnuszt elénekelve várta az alkalmi beszédet, a melyet Dr. Horváth tartott, a ki nagy vo­násokban rajzolta Kazinczy irodalmi Kiadótulajdonos : LANDESMANN MIKSA. HIRDETÉSEK FELVÉTETNEK KIADÓHIVATALBA N.

Next

/
Oldalképek
Tartalom