Felsőmagyarországi Hírlap, 1903. január-június (6. évfolyam, 2-51. szám)

1903-01-21 / 6. szám

Hatodik ér 6. szám. Sátoraljaujhaly, 1903 Szerda, jan. 21. POLITIKAI ÚJSÁG. Megjelen minden szerdán és szombaton este Kéziratokat vissza nem adunk Szerkesztőség: Vekerle-tér 502. Felelős szerkesztő: Dr. Búza Barna Előfizetési ár: egész évre 10 korona, félévre 5 korona, negyedévre 2 korona 50 fillér. — Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal: Landesnann Miksa és Társánál, Wekerle-tér 502. Hirdetéseket a legjutányosabti árban közlünk. jfyilt szó a ruthén akczió kérdéséhez. Mint a Japok utján köztudo­másúvá lett, a ruthén akció Zemp lénvárme gyére és a szomszédos hegy- vagy felvidékekre is ki lesz terjesztve és az ez irányú mű ködés nemsokára meg is kezdő­dik. Köztudomású továbbá az is, hogy az ez ügyben vezetéssel j felruházott, illetve megbízott kor­mánybiztos a kezdő lépéseket már meg is tette, vagyis az ér­dekelt vidékek egyes góczpont- jait tanulmányozás és tájékozta­tás céljából már be is utazta. Hát biz a kormánynak a hegy­vidéki elhagyatott szegény nép ezreinek megmentésére és fel­emelésére irányuló ez a gondos intézkedése, minden esetre na­gyon szép és dicső dolog, mert az erkölcsileg teljesen tehetetlen ember- és honfitársainkat nem­csak megmenteni, de életképessé is kell tenni: ezt kívánja első sorban az ügyefogyottak nagy nyomorúsága, de kívánja főleg maga a nemzet nagy érdeke is. Most már csak az a kérdés, minő alapokra lesz fektetve a nagy és nehéz munka végrehaj­tása? Mep'lesznek-e találva a he­o lyes eszközök és mód arra nézve, hogy az eljárás, a nagy ügynek munkálása jó eredményre, biztos és jó sikerre vezessen? Lz a legnagyobb kérdés, s én azt hiszem, hogy erre a kérdésre nem kedvező a felelet, — azt hi­szem, hogy az egész dolog nem lesz egyéb egy költséges akna­munkánál, amely talán a leggyen­gébb gyümölcsöket sem fogja meghozni, és pedig egyszerűen azért nem, mert a vezető, vagy intéző ‘körök nem lesznek kellő­leg beavatva azon mindenféle dolgokba, melyek a szegény nép­nek nyomorúságát, tönkretételét, bár lassan, alig észrevehetően, de biztosan okozzák, napról-napra fejlesztik, munkálják oly annyira, hogy legtöbb esetben maga a nyomorult szegény nép sem tudja megmondani, hogy tulajdonképen, mi is lehet az oka a vállaira su- lyosodott nagy nyomorúságának, boldogulhatását gátló szerencsét­lenségének, csak épen annyit tud mondani, hogy szegény, s legjobb igyekezete mellett sem boldogul­hat. Mert nem kell azt hinni, mint ha ez a nép talán tunya volna, vagy talán éppenséggel egyálta­lában nem értene a munkához, avagy talán az általa művelt föld­nek rendkivülii terméketlensége okozná örökös szegénységét, nem j boldogulhatását. Ez éppen nem! sőt azt lehet mondani, hogy ez a nép eléggé szorgalmas, igyekező, munkáját a helyi viszonyokhoz képest egészen jól érti, a munkált földje is tűr­hetően terem, már ahogyan t. i. itt teremhet, de azért mégis sze­gény és boldogulhatásában telje* 1 sen meg van bénítva. Azért előre és bátran mond­hatom,. miszerint ezen hegyvidéki akciót illetőleg készülőben lévő azon terv, hogy e vidékre idegen külföldi családok és pláne len gyelek telepíttessenek le, a siker legcsekélyebbikére sem fogna ve­zetni, de sőt a szegény ruthének még azt a kis talajt is elveszíte­nék lábuk alól, ami eddig meg volt! Hanem igenis nyernének vele és pedig óriási sokat azon jól ismert töldbirtokosok, a kik csakis üzérkedésre, mondjuk föld­uzsorára vett hitvány birtokaikat legalább is ötszörös árban sóz­ná« a szegény telepitvényesek nyakába, akik, bátran állíthatjuk, ugyancsak a szegény ruthének sorsára jutnának, és pedig feltét­lenül, mert az éppen olyan gyáva és tehetetlen nép, mint épen a mi szegény ruthéneink, s talán épen azért is szenteltettek ki és javasoltatnak az intéző köröknek titkosan tervezett telepítésre, hogy az érdekelt tanácsadók vagyonoso- dási politikája egykoron annál na­gyobb és teljesen biztos diadalát iilje. Mert ha csakugyan a terve­zett hegyvidéki akciónak illetve a szegény nép mentésének, feleme­lésének, legjobb, legalkalmasabb és legbiztosabb módja a telepí­tés lenne, akkor miért épen a lengyelek legyenek azok a sze­rencsések és például nem a csán­gók vagy székelyek stb ! ? Hiszen ez sokkal nagyobb ószhangzáslan lenne a nemzet érdekeivel és egyébb aspirációival! Mindezekből világosan megálla­pítható, miszerint az uj terv nem a szegény hegyvidéki népet, ha­nem csakis az eladó vagy par­cellázó egyes nagy földbirtoko­sokat emelné, boldogítaná, kik­től az itteni szegény nép csak azért nem tud egy kis földecskét vásárolni, mert olyan árt követel­nek, akár csak bánáti földért, sőt sokszor még annál is nagyob­bat. És dacára annak, hogy ők ma­guk legnagyobbrészt alig gazdál­kodnak, nagybirtokaik rendesen parlagon hevernek, mert elvök és uj-fajta gazd, szisztémájuk az, hogy rendes gazdálkodási üzemet vinni nem érdemes, amiért is ők magok még csak csirkét sem ne­velnek, de azért a szegény nép még sem tud tőlük bérelni, a mennyiben oly rendkívüli magas bérlet összegeket kívánnak a sze­gény emberektől, hogy a mellett valóban teljes lehetetlen boldogul- niok. Például: amiért ezelőtt ezer korona évi bér fizettetett, most ugyanazért öt ezer korona bért követelnek, és tisztán csak azért, mert ők igen jól tudják, hogy a szegény nép földhiányban szén ved és a bérletet egyáltalában nem nélkülözheti, tehát rá van utalva, kényszerítve a legnagyobb, legmagasabb bér-áldozatokra is: azért van az, hogy a felvidéknek legnagyobbrésze ma külföldi bir­tokosokkal van elárasztva, akik valóságos Amerikát faragtak ma­guknak belőle, nagyon természe­tes, hogy mindezen legújabb szisztémájú gazdálkodások és spe­kulációk a szegény nép rovására történnek, mi ellen a különben is gyáva, anyagilag szegény és erkölcsi erő tekintetében túl gyenge nép még csak nem is vé- dekezhetik. Ez tehát az oka annak, hogy a hegyvidéki nép különösen és sűrűn vándorol ki nagyobb kere­setek után és ezen valóban na gyobb keresetből folyton igyek­szik minél több földecskét sze­rezni magának, hogy legaláb a messze és hosszú jövőben legyen biztosítva és némileg megszaba ditva az említettem magas bér- spékelésektől. Ezek szerint tehát nem telepí­tés, nem az idegen népek behoza­tala kell ide, hanem olcsóbb föld az itteni népnek és akkor nem fog kivándorolni; és nem 20—yo kraj- j cáros, hanem rendes megfelelő napszámot kell adni neki, hogy egzisztálhasson, akkor nem lesz neptelcn ez a vidék. Van itt em­ber elég, csak ne legyen kényte­len külföldön keresni kenyerét. Vannak ugyan még más okok is, melyek titkos szuként rágják ezt a tudatlan, de jóravaló né­pet, de azokról majd más alka­lommal fogok szólani. Egy ruthén barát. * Megdöbbenéssel olvastuk ezt az érdekes cikket. Hihetetlenül hang­zik előttünk, hogy a hegyvidéki­nép sorsának javítását, a hegyvidéki akció keretében, galíciai lengyelek betelepítésével akarják elérni. Olyan abszurdum ez a terv, annyira nem szolgálja, sőt hátráltatja a kitűzött célt, hogy el se tudjuk képzelni, miképen juthatott az akció vezető­sége erre a gondolatra, s csakugyan nem gondolhatunk mást, mint hogy megtévesztették, félrevezették. A cikket megbízható, szavahihető forrásból kaptuk, s azért egyelőre hitelt kell neki adnunk. Közöljük hát, hogy idejekorán figyelmeztetve legyenek az illetékes körök arra, hogy itt a ruthén nép segítésének ürügye alatt a ruthén nép még na­gyobb megrontását akarják becsem­pészni. Mert hogy lengyelek letele­pítése oda, ahol a ruthén se képes megélni, megrontaná a ruthéneket, s nem a népnek, de a nép rovására a spekuláló idegen földbirtokosok­nak: használna, az fölösleges bőveb­ben magyarázni. Ballagj Géza képviselő úrtól múlt számunk vezércikkére vonatkozólag egy nagyon érdekes levelet kaptunk, amelyre jövő vezércikkünkben óhaj­tunk érdemileg válaszolni. A levél igy szól: »Tisztelt szerkesztő úr! A »Felsőm. Hirlap« f. hó 17- iki számának vezércikkében azt méltóztatik Írni, hogy amikor leg­közelebb a parlamentben a hor- vát útlevelek nyelvére vonatko­zólag a függetlenségi párt név­szerinti szavazást kért, én azt ki­áltottam' volna a velem szemben ülő párt felé, hogy »ugyan mire való ilyen csekélységért szavazást kérni!« Engedje meg, t. szerkesztő úr, hogy erre a közleményre két meg­jegyzést tegyek; mert az ellenem intézett hírlapi támadásokkal szem­ben nem szoktam ugyan túlsá­gosan érzékeny lenni — ezt úgy hiszem, t. szerkesztő úr, mint klasszikus tanú bizonyíthatja; de I ezúttal, úgy érzem, a méltatlan támadást szó nélkül mégsem hagy­I hatom. Először is csudálkozásomat kell kifejeznem a felett, hogy amikor t. szerkesztő úr kegyeskedik elis­merni, hogy én »a Perényiek és Rákócziak ősi kollégiumában hu­szonöt (helyesebben: huszonhét) éven át nemcsak tanitója1 de har- ezosa is voltam a magyar nem- izet jogainak«: ugyanakkor mégis fölteszi rólam, hogy kigunyoltam, sőt sértegettem volna azokat, a kik a szavazatoknak egyénenként való számbavételét követelték annak a kérdésnek az eldöntésé­nél, hogy az 1868: XXX. t.- cikknek a nyelvhasználatra vonat­kozó intézkedései hogyan értel- mezendők s hogy a magyar nyelv jogai ugyanazon törvény értel­mében meddig terjednek ? Ezt én t. szerkesztő úr, nem tettem: miu­tán az volt és az ma is a meg­győződésem, hogy amennyiben a törvényhozásnak a fennforgóit esetben egy sarkalatos közjogi törvényünk helyes értelmét kel­let meghatároznia; a szavazásban résztvett képviselők egyéni fele- I lősségének kidomboritása végett Lapunk 4- oldal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom