Felsőmagyarországi Hírlap, 1903. január-június (6. évfolyam, 2-51. szám)

1903-04-22 / 32. szám

Hatodik év 32. szám. Sátoraljaújhely, 1903. Szerda, ápr. 22. Megjelen minden szerdán és szombaton este. Kéziratodat Yi38za nem adunk. Szerkesztőség : Vekerle-tér 502. Felelős szerkesztő: Dr. Búza Barna Előfizetési ár : egész évre 10 korona, félévre 5 korona, negyedévre 2 korona 50 fillér, — Egyes szám ára 19 fillér. Kiadóhivatal. Landesmann Miksa és Társánál, Wekerle-tér 502. Hirdetéseket a legjutányoaabk árban közlünk. Meghívás. A sátoraljaújhelyi függetlenségi! kör tagjait f. é. április hó JÓ-án vasárnap délután 4 órakor a kör helyiségében tartandó rendes évi közgyűlésre tisztelettel meghívom. Napirend: 1. Évi jelentés és zárszámadás alapján a múlt évre való felment­vény megadása. 2. A folyó évi költségvetés megállapítása, 3. Lemondás folytán megüre­sedett két jegyzői állás betöltése. 4. Esetleges indítványok. Sátoraljaújhely 1903 április hó 18-án. Pekáry Gyula, a függetlenségi kör elnöke, fi hóhérnóta hívei. Hozzátok szólunk, becsületesjó magyar polgárai a nagymihályi gálszécsi és újhelyi választókerü­leteknek ! Röviden elmondjuk nektek, hogy mi történt a magyar képviselő­házban április 18-án. Tudjátok jól, hogy a pécsi hon­védiskolából kicsaptak három nö­vendéket, azért, mert úgy tettek, ahogy minden becsületes magyar fiúnak tennie kell : összeszoritott ajkakkal hallgattak, mikor a szol­gaság dalát, ; a Gotterhaltét kel­lett volna énekekelniök. E miatt a kegyetlen kizárás mi­att meginterpellálták a »magyar« honvédelmi minisztert, s ő azt fe­lelte, hogy igenis ki kellett csap­ni azokat a fiukat, mert nem éne­kelték a Gotterhaltét, amely ná­lunk királyi néphimnusz, a magyar királynak s a magyar népnek a himnuszává nótája. Azt mondja, hogy mig ő miniszter lesz, min­dig énekeltetni fogja a honvédek­kel ezt a nótát. S még többet is beszélt. El- mondta, hogy azt a mi szent imádságunkat, amely úgy kezdő­dik • Isten áldd meg a magyart! s amit áhitatattal énekelünk mind­nyájan, azt ő nem engedi éne­kelni a honvédeknél, hanem csi­náltatott valami félbolond ember­rel (mert csak félbolond irhát ilyet) egy eszeveszett nótát, ami ben az van, hogy inkább vészén ei az egész nemzet, s dőljön sir- ba az egész ország, csak a királyt tartsa meg az isten, — és ezt a rabszolga nótát énekelteti Gotter- haltéval együtt (ép összeillenek) a honvédiskolákban. Ezeket mondotta az az osztrák generális, akinek az apja Jellasich seregeben tört be 48-ban Magyar- ország megrontására, aki sosem volt egyéb, mint osztrák katona, ■akinek magyar érzésről sejtelme sincs, s akit mégis a magyar hon­védelem miniszterévé nevezett ki a király. S a magyar nemzet képviselői­nek szavazniok kellett, hogy elfo- gadják-é, h$lyeslik-é, amit a mi­niszter mondott. Máskor úgy szokott lenni, hogy amit a miniszterek mondanak, azt a kormánypárt egyhangúlag meg­szavazza. De a Fejérváry beszéde olyan botrányos megsértése és megtagadása volt a nemzeti ön­érzetnek s becsületnek, hogy még a kormánypártnak is megmozdult a magyar lelkiismerete, s ami ré- gesrég nem történt már, akadt három* jobb érzésű kormánypárti képviselő, aki a miniszter ellen, a Gotterhalte ellen mert szavazni. (Azt hisszük, fölösleges mondani, hogy ez a három nem zemplénme- gyei képviselő volt.) S a 260 kormánypárti képviselőből mind­össze 124 volt annyira engedel­mes, hogy leszavazott a Gotter­halte mellett, — a többi mégis visszariadt attól, hogy ennyire megtagadja a nemzeti érzelmeit, s nem szavazott. A 124 Gotterhalte-pártoló közt Zemplénvármegyériek 3 képvise­lője volt; gróf Hadik-Barkóczy Endre nagymihályi, grót Andrássy Tivadar gálszécsi és Dokus Ernő újhelyi' képviselők. Hát azt kérdezzük tőletek, ma­gyar választói ennek a három kép­viselő úrnak: erre adtatok ti meg­bízást a képviselőtöknek ? ezt ígér­te ő nektek, s ezért választottátok meg? Helyeslitek, elfogadjátok azt ti is, a mit ő helyettetek megszavazott? Ti is igy éreztek, igy gondolkoztok? Elfogadjátok, hogy ne az a szép »Isten áldd meg a magyart!« legyen a nép himnusza, hanem a Gotterhalte, az a száz év óta gyűlölt nóta, amely­nek a hangjai mellett ülte meg a vérben tobzódó osztrák sereg az aradi vértanúk halotti torát? Úgy akarjátok-é ti is, hogy a honvé­dek hóhörainak a himnuszát éne­keljék a honvédség növendékei? Lehet-é áldás az ilyen éneken, lehet-é foganatja az ilyen imád­ságnak? Hisz az Isten is bizonyára megborzad és undorodik, mikor ennek a »himnusznak« a hangjai trónjához érnek, mert az aradi ti­zenhárom halálhörgése, Batthyá­nyi Lajos kiomló vére jut eszébe! Hisz a magyarok istenének vég­kép meg kell utálnia ezt az ő né­pét, amely elnyomóinak, üldözői­nek, hóhérainak himnuszát zeng­ve imádkozik hozzá. Az ilyenimád­ság nem imádkozás, de káromko­dás ! S elfogadjátok-é, helyeslitek-é ti azt, hogy három jó magyar fiú­nak tönkretegyék a pályáját, a jö­vőjét, az életét azért, mert nem tudták elfelejteni, amire apáik ta­nították, mert nem tudták megta­gadni az érzelmeket, amiket édes anyjuk tejéből, magyar hazájuk levegőjéből szíttak magukba ? Szörnyűség az ! Hát van ma­gyar apa, aki meg nem tanítja a fiát arra, hogy nekünk csak egy szent himnuszunk van : Isten áldd meg a magyart ! — s hogy van egy átkozott nóta, amely a szol­gaság hirdetője, amely mikor meg- zendült, mindig vér, könny, bilincs és nyomorúság járt a nyomában, amelynek hangjától irtózik a ma­gyar, mint a halálmadár sivitásá-1 tói, mint a rabláncz csörgésétől; s ez a Gotterhalte. S aztán büszke reménynyel adja be az apa honvédnek a fiát. Hon­védnek, abba a mi magyar had­seregünkbe, a melyre a szabadság- harc félisteneinek, a honvédeknek nevét olyan hivő, remélő szere­tettel bizta a magyar. S ott, a magyar honvéd ruhában arra kényszerítik a magyar fiút, hogy azt a nótát énekelje, amely­től nemzete irtózik és borzad. S ha nem énekli, kicsapják, meg­rontják egész életére. Egy hitvány nóta miatt egy be­csületes magyar íiut! Akárjátok, helyeslitek ezt, vá­lasztó polgárok ? Mert lássátok, az akit felküldtetek az ország gyű­lésébe, hogy ott a ti akaratoto­kat képviselje, az helyesli, az meg­szavazza. S ez annyit jelent, mint­ha ti szavaztátok volna meg. Egy százhuszonnegyed részben most már ti is részesei vagytok a há­rom ártatlan, hazaszerető magyar fiú tönkretételének, élete megron­tásának. Három magyar család igazságtalanul összetört reményé­nek a bűne ilyen részben a ti leketeket terheli: mert ilyen rész­ben járult hozzá a ti szavazato­tok. így akarjátok, igy kívánjátok, ez a ti meggyőződésetek ? Ezért, erre választottátok a képviselőtö­ket? Nem hisszük, nem tudjuk el­hinni! Nem! Hazugság már ez a szó: népképviselet. Nem a népet, nem a választói akaratát képviseli az a képviselő, aki igy szavaz! Emlékezzetek erre a szavazásra, választópolgárok. Emlékezzetek rá majd ha újra eljön a választás napja, s bizalmatokat fogja kérni újra a képviselőtök ! h A kivándorlásról. Jámbor örömmel veszi tudomásul a közigazgatási bizottság mindeuik ülésében, hogy milyen örvendetesen csökken az Amerikába kivándorlók száma a megyében. íme, március hó­ban is mindössze 313 ember ment ki és visszajött 177. Hisz ez jóformán semmi. Es még sincs már ember a faluk­ban, s munkáskéz hiánya miatt par­lagon maradnak a földek ! Hogy lehet ez? Hát csak úgy, hogy az egész hivatalos kimutatás értéktelen, meg se közelíti a valót. Hiszen már az útlevél statisztika is rendesen még eg, szer annyi út­levél kiadását mutatja ki egy-egy hónapra, mint amennyi kivándorló­ról ad számot az alispáni jelentés. Es bizonyos, hogy kétszer-háromszor annyian mennek ki a vármegyéből havonkint, mint ahány útlevelet ki­adnak. Mert a kótharmadrósze a ki­vándorlóknak útlevél nélkül megy ! ki. Botrányos dolgokat hallottam e felől Homonnán. Vannak egyének többen, akik köz­tudomás szerint útlevél nélküli ki­vándorlók szállításából élnek. Pénzt keresnek, vagyont szereznek belőle. Egy-egy nagy hajószállitási vállalat­tal vannak összekötetésben, annak részére szállítják az embereket. — Szörnyen ügyesek az ellenőrzés ki­játszásában. A jelentkező tótot elő­ször felöltöztetik rendes európai ru­hába, úgy ültetik vonatra. 5—6—10 emberrel indulnak egyszerre. Nem ülnek sohase egy kupéba az embe­reikkel, hogy ha baj van elillanhas­sanak. Homonnáról indulnak, hol Mezőlaborc, hol Budapest felé. Ha felfelé mennek, a vidrányi állomá­son rendesen kiszállanak, s gyalog mennek át a határon, hogy a ha­tárállomáson a csendőrök meg ne csípjék őket. Az első osztrák állo­máson aztán újra jegyet váltanak, s nyugodtan mennek tovább. Ep úgy tesznek Ujhelynól is. A csörgői ál­lomáson leszállnak, s gyalog mennek Sárospatakig, ott felülnek újra. A német határon aztán átadják az em­bereiket a társaság ügynökeinek, és jönnek vissza uj szállítmányért. Jól jövedelmez ez a mesterség. 160 forintot fizet minden utazó. Eb­ből 80 frtot átadnak a hajótársaság­nak ; azért viszik Amerikába. 20 forintbakerül a jegy a német határig és egyéb 60 forint marad a szál­lító urnák. Két hét alatt gyönyö­rűen megjárja az utat oda-vissza. Ha 5 embert szállít is csak, már 300 forintot keres. — Mégis gazda­godnak hamar. Mindezt úgy beszélték nekem Ho­monnán, mint közismeretü dolgokat. A neveiket is említették a szállító uraknak, azt is, hogy melyik milyen vagyont szerzett már ebből a szép mesterségből. Beszéltek egyről, aki tavaly ép szállítás közben meghalt Budapesten, s igen szép vagyon ma­radt utána. Egy pár ügyes stiklit is halottam felőlük. így pl. vannak, akik szállí­tás alkalmával megzsarolják őket: pénzt követelnek tőlük, mert külön­ben feljelentik őket a csendőröknek. A megszorult szállítók fizetnek. Ha­nem egy ilyen emberrel csúnyán ki­Lapunk A- oldal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom