Felsőmagyarországi Hírlap, 1903. január-június (6. évfolyam, 2-51. szám)
1903-04-18 / 31. szám
Hatodik ér 3í. szám. Sátoraljaújhely, 1903. Szombat, ápr 18. ww r POLITIKAI ÚJSÁG. Megjelen minden szerdán és szombaton este Kéziratokat vissza nem adunk Szerkesztőség: Vekerle-tér 502. Felelős szerkesztő: Dr. Búza Barna Előfizetési ár : egész évre 10 korona, félévre 5 koroaa, negyedévre 2 korona 50 fillér. — Egyes szám ára 10 Allé Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál, Wekerle-tér 502. Hirdetéseket a legjutányosabb árban közlünk. fi sötétség földje. Egy tevékeny, lelkes magyar ember hozzáfogott, hogy megmozdítsa Zemplénmegye földjét, hogy Rákóczi szülővármegyéjét visszahódítsa a magyarságnak. Beregszászy István tanfelügyelő volt ez, aki kineveztetése óta becsületes, nemes és lankadatlan igyekezettel dolgozik azon, hogy magyarrá tegye Zemplénvármegye népét. Szakított az eddigi, tétlenségnek is beillő lassúsággal és minden figyelmét és törekvését arra fordítja, hogy minél több állami iskolát állíthasson a nemzetiségi vidékeken. Magasabb szempontból fogja fel’hivatalát, amelynek ezen a vidéken igazán csak mellékes és jelentéktelen része a rendes tanügyi igazgatás, az adminisztráció, hasonlíthatatlanul fontosabb, a magyar nemzet életébe és jövő sorsába mélyen belevágó feladata az iskolák utján való tervszerű, gyors magyarosítás. Beregszászy megértette ezt a hivatást s igyekszik annak lelkiismeretesen és lelkesen megfelelni Nem dicsérjük érte, — az ilyen tettek önmagukat dicsérik. A közigazgatási bizottság J csütörtöki ülésén jelentést tett erről a működéséről is. Amilyen örvendetes, hogy valahára megindult már az akció, amelyet 35 évvel ezelőtt lett volna kötelesség megindítani, olyan elszomorítóak a jelentésnek evvel az akcióval kapcsolatos egyéb adatai. Megtudtuk ezekből, hogy a vármegye felső vidékén — kevés kivételtől eltekintve — vagy egyáltalában nincs népoktatás, vagy a mi van is, semmivel se ér többet, mintha nem volna. 150—200 gyereket tanít egy-egy tanító, ahol épen van iskola, de ezeknek a tanítóknak is nagy része teljesen képzetlen, úgy, hogy van tanitó, aki nem tud irni-olvasni. Ezeken a vidékeken 45 uj állami iskola felállítását tervezi a tanfelügyelő. Ez nagyon sok^t lendítene a dolgon, de még ha mindezeket az iskolákat felállíthatnák, akkor is 66oo tanköteles gyermek maradim mega felvidéken iskola és tanítás nélkül. Ez mutatja, hogy mennyire a kezdet kezdetén vagyunk még. Harminc felsőzempléni iskolát vizsgált meg Beregszászy a múlt hónapban. Mind az eperjesi gör. kath. püspökség alá tartozó felekezeti iskola. A magyar nyelv tanításának egyikben sincs abszolúte semmi nyoma és eredménye. Pedig az eperjesi egyházmegye tisztán a zemplénmegyei iskoláira 38 ezer korona évi segélyt kap a magyar államtól. S ezért a harmincnyolcezer koronáért nem tanulnak meg a tót és ruthén gyerekek 38 magyar szót úgy, hogy minden megtanult magyar szó többe kerül az államnak ezer ko rónánál. Ez mutatja, hogy milyen sürgős szükség ott az állami iskolák felállítása és milyen helyrepótol • hatatlan bűn volt, bogy eddig fel nem állították. Valóban sok vétket vethetünk a szemére az eddigi kormányzatoknak: a korrupciót, a nép erkölcseinek, becsületérzésének szándékos megrontását, — de legnagyobb bűne mégis a magyarosítás elmulasztása volt. Mi mindent elérhettek volna 35 év alatt! S gonosz kezek most is akadályokat igyekeznek gördíteni az uj iskolák útjába. A legjobb akadálya pedig a felállításuknak az eperjesi püspökség. Firczák ungvári görög katholi- kus püspök a legszebben, a leghazafiasabban, egy magyar paphoz méltóan viselkedik a zempléni tanfelügyelő akciójával szemben. Készséggel hozzájárul az állami iskolák felállításához, illetve a felekezeti iskolák államosításához, s mindent megtesz, hogy ez sikerüljön. Annál visszataszitóbb és meg- botránkoztatóbb az eperjesi püspökség eljárása, amely valóságos vad gyűlölettel gátolja és akadályozza mindenütt a teljesen értéktelen felekezeti iskolák államosítását A nép minden községben kívánja az állami iskolát. A tanfelügyelő felvilágosításai után mind a 45 község tót és ruthén népe a leglelkesebben szavazta meg az iskolához való hozzájárulást. Kész az iskolaépületet elkészíteni, annak állandó fenntartását s tűzbiztosítását elvállalni, a tanítói nyug- dijjárulékot fizetni, szóval megtesz mindent amit az állam kiván, és magára vesz nagy terheket, csak hogy jó magyar iskolát kapjon. Ellenben a gör. kath. papok — püspöki utasításra — mindenütt teljes erővel ellene szegülnek az állami iskola felállításának. Egyetlenegy derék hazafias pap akadt, aki kimondta, hogy ha meg is bünteti érte a püspök, ő szükségesnek tartja az állami iskolát és hozzájárul Egy másik öreg pap, a lomnai esperes, szintén nem szegült ellene az állami iskolának, s a püspök azonnal elmozdította az esperesi hivataltól. Ilyenek történnek Magyarországon, s egy a magyar király által kinevezett, magyar földből élő püspök igy mer nyílt ellentállást folytatni a magyarosítással szemben Hisszük, hogy az eperjesi püspökség áskálódásai nem fogják visszariasztani Beregszászyt a megkezdett útról. Hiszen ezen az utón lelkesen támogatja őt Hadik főispán és az egész vármegye. De attól félünk, hogy a kormánynál fogja megbénítani ezt a nemes akciót a püspök befolyása Hiszen a magyar kormány a milyen kíméletlen és vakmerő, mikor a magyar fiuk lelkesedését, Kossuth-kultuszát kell vérbefoj- tani, olyan gyenge és engedékeny, mikor a magyarosítás ügyét kellene erélyesen előbbre vinni. S nálunk, a hol Kossuth Lajos hontalanná lett, ahol vasraverik a magyar szóért a katonát, — nálunk püspök és a király belső titkos tanácsosa lehet olyan ember, aki igy gátolja a magyarság terjedését. Ha Vályi János- is igy tesz, mit várhatunk akkor Mangra Vazultól. TÁRCA. Az agglegények. Irta: iksz. Már ötödik esztendeje laktak közös háztartásban Vidacs György és Kelemen Géza, és egymást mégis alig ismerték. Azt tudta Vidacs Kelemenről, hogy középiskolai tanár, Kelemen meg Vidacsról, hogy törvényszéki bird, — de egyebet nem. Ä természetük és kedélyük nagyon összeegyezett, úgy, hogy soha semmiféle súrlódás nem merült fel közöttük. Az igaz, hogy alkalmuk sem lehetett erre, mert az ebéd és vacsora idejét kivéve, alig látták egymást, s ott is a napi események szűkszavú megvitatásán kívül egyébről nem beszéltek. Történt azonban egyszer, hogy Kelemen egy ködös őszi reggelen erős rosszullétről panaszkodott, ugyan nyira, hogy ágyban is maradt. Délben amikor Vidacs ebédelni jött haza, már félre beszélt. Erős tüdő- gyuladásba esett. Vidacs aznap a hivatalból kijőve, szokása (llenére nem a kaszinóba, hanem egyenesen haza ment ,és lakótársát gondosan ápolta. Ez igy ment napról-napra. A válság napján pedig egyáltalán hivatalba sem ment, hanem a legnagyobb aggódással leste a válság kimenetelét s csak mikor az orvos biztosította, hogy a beteg túl van minden veszélyen, nyugodott meg kissé. Mikor Kelemen egészen magához tért már, úgy hogy csak napok kérdése volt, hogy az ágyát elhagyhassa, Vidacs még akkor is egyenesen haza tartott hivatalából és minden idejét odahaza töltötte. Egy napon azt kérdi Kelemen Vidacstól : — Mondja csak kedves biró ur, mi az oka annak, hogy most egyenesen haza jön a hivatalból, holott ezelőtt tudtommal csak enni s aludni járt haza ? — Tudja Isten, már unom egy kissé azt az egyhangú kaszinói életet — mondá zavartan Vidacs — meg aztán illik azt hiszem idehaza lennem, ha Ön beteg. — Úgy éreztem lázas álmaimban, hogy ilyenkor este valaki más ápol, aki nagy gyöngédséggel és szeretettel rakta rám a vizes borogatásokat és úgy tűnt fel nekem, mintha az Ön lett volna. — Igen, ilyenkor este felé segítettem egy kicsit az ápolónőnek. — Köszönöm biró ur, nagyon hálás leszek érte. — Szót sem érdemel, hiszen kötelességem volt. — Nem, kötelessége nem volt és én éreztem, hogy ez több volt a kötelességnél. Ez az önzetlen gondos szeretet, a mivel ön ápolt, mentett meg az életnek, mert a lelkemet is gyógyította. És szükségem is volt rá, hiszen senkim sincs, aki csak egy kis önzetlen szeretettel közeledne hozzám. Lehet, hogy Önnek ez a szeretetteljes közeledése csak ösz- tönszerli volt, ami egészen természetes is, mert jóllehet 5 esztendeje lakunk együtt, de még nem ismerjük egymást alaposabban. — Igaza van tanár ur, öt esztendeje lakunk együtt, de még nem ismerjük egymást alaposabban és hogy összetartozunk, azt is csak akkor tudjuk meg, ha baj környezi valamelyikünket. Alig ösmerjük egymást és ón, bevallom, annyira aggódtam Ön miatt egész betegsége alatt, a hogy csak szülő gyermeke, férj szerető hitvese, vagy az ember legkedvesebb barátja miatt aggódhatik. A hivatalban egy csepp munkakedvem sem volt, nem ettem, aludni sem voltam képes. Miért? Nem tudom, hiszen teljesen idegenek voltunk egymással szemben. Hihetetlennek tartanám ezt az állapotot, ha nem velem esett volna meg. Lehet, hogy az idő hozza ezt igy magával. En azonban inkább a szeretet hiányának tudom be. Ha volna aki szeret, vagy legalább akiről azt hisszük, hogy szeret bennünket, nem óreziiők egyik vagy másik megpóbáltatást kétszeres erővel, de igy a mikor egészen egyedül állunk, már a megszokás is annyira uralkodik rajtunk, hogy még talán az életünknél is jobban ragaszkodunk hozzá. — Oly jól esik ezt hallanom, mert most tudom már, hogy van ember, akit legalább némi lelki kapocs köt hozzám. Ha szabad tudnom, hány éves Ön biró ur? — Én 49 éves vagyok. — Én 51. Megengedi ugyebár, hogy ezek után arra kérhessem: legyünk bizalmasabb barátok ? Szervusz. — Szervusi. És a két lakótárs a legigazabb szeretettel fogott baráti kezet. —• Hidd el kedves barátom, nem tudom az idejét, mikor éreztem magam ilyen jól, mint most. Úgy érzem, mintha a lelkemben levő ür egy kissé be lenne töltv^, mintha Lapunk 8 Oldal.
