Felsőmagyarországi Hírlap, 1903. január-június (6. évfolyam, 2-51. szám)
1903-03-21 / 23. szám
Hatodik év 23. -szám. Sátoraljaujholy, 1903. Szombat, márcz. 21. POLITIKAI ÚJSÁG. Megjelen minden szerdán és szombaton este Kéziratokat vissza nem adunk Szerkesztőség: Vekerle-tér 502. Felelős szerkesztő: Dr. Búza Barna Előfizetési ár : egész évre 10 korona, félévre 5 korona, negyedévre 2 korona 50 fillér. — Egyes szám ára 10 Allé Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál, Wekerle-tér 502. Hirdetéseket a legjutányosabb árban közlünk. Intő-szó. »Igen nagy a nyomorúságunk, és a függetlenségi párttól várjuk, hogy segítsen rajta. De a segítség jöjjön minél előbb, mert nem birjuk sokáig, és ha nem könnyi- tenek a sorsunkon, előbb-utóbb vagy mind kivándorol a nép, vagy a szociábstákboz csatlakozik.« Körülbelül ezeket mondotta a függetlenségi-kör március tizen- ötödiki bankettjén egy igen de rék. és okos borsii gazdaember. Elmondta, hogy paraszt felfogás szerint ő jómódú ember, mert hiszen ötven hold földje van, S mégis, ha megszámolja magát az év végén, kisül, hogy az egész jövedelem rámegy a munkára, adóra, meg egyéb közterhekre, úgy' hogy a maga és családja élelmére alig marad valami. — Hogy igaz, a mit. elmondott, annak keserűen élénk illusztrációja a kivándorlási statisztika. Mert beszélhet nekem akárki akármit, bizony csak nem hiszem én, hogy csupa passzióból fogja magát ezer meg ezer ember s elhagyva a megszokott otthont, neki vágjon egy ismeretlen idegen világnak. Nyomorúság van itt, igen nagy nyomorúság. A harmincöt év óta következetesen és szándékosan ;e- nyésztett gazdasági romlás most tör ki egész iszonyatosságával. Lesz-é annyi belátásuk és józan felfogásuk az ország vezetőinek, mint a mennyi a borsii gazdának van, aki nemcsak az alkalom kedvéért találta ki, de a saját sorsa felett való aggodalomban eltöltött álmatlan éjszakák töprengése közben bizonyosodott meg róla, hogy csak a függetlenségi párt programmja és iránya mentheti még meg ezt a népet az elpusztulástól ? S bizony szomorúan igaz, amit ez a gazda ember mondott, hogy a pusztulás nyomorúságában, ha az ország vezetőinek megszólalt lelkiismerete jobb irányba nem tereli a nép sorsát, — meg íog j tántorodni ez a nép? a kétségbeesés elveszi józan belátását, s a modern Dózsa Györgyök, a szo- ciálista izgatók karjaiba kergeti. És ha lángba borul akkor az ország, azért minden igazságos ember előtl nem az a reményét vesztett, félrevezetett szegény nép lesz felelős, hanem egyedül azok akik jólétének előmozditására voltak hivatva, s ahelyett az osztrák érdeket szolgáló eengedelmessé- gükkel koldusbotra juttatták. Csuda-é ha elkeseredik a nép, mikor látnia kell, hogy üldözik azért, mert azt a pártot követi, amelytől boldogulását várja ? Hogy nem kap szavazati jogot, mert a múlt esztendőben az ellenzékkel szavazott. Csuda-é, ha elkeseredik, mikor látja, hogy ugyanazok a képviselők, akik a választás előtt terhei könnyítését ígérték neki, most oktalanul, céltalanul, igazságtalanul, pusztán csak az osztrák ellentmondást nem tűrő parancsára készek még több milliónyi szükségtelen terhet, még nagyobb fölösleges véradót a vállára rakni, pedig jól tudhatják, hogy ez az újabb megterhelés a nyomorúságot végromlássá fogja fokozni. S csuda-é, ha elkeseredésében végső kétségbeesésében megtán- torodik n lelke, hallgat azokra, a kik az egész társadalmi és gazdasági rend felforgatását hirdetik és elfelejti azt a szent igét, hogy : hazádnak rendületlenül légy hive ó magyar!, — meg azt a másikat is, hogy. a nagy világon e kívül nincsen számodra hely! Bizony mondom, hogy igen nagy bölcsesség van annak a borsii paraszt embernek a szavaiban s igen hatalmas, súlyos figyelmeztetés amit megkellene hallgatnia mindazoknak, akik részt vesznek a nép sorsának intézésében. Mert nem lehet azt örökké úgy folytatni, hogy öt évről öt évre becsapják a népet hamis ígéretekkel, amiknek ép az ellenkezőjét tartják meg,— hogy öt éven- kint egyszer elkábitják őt pálinkával, erőszakkal, ígérettel, s azután öt évig megint ronthatják s szegényithetik az osztrák javára. A szegénység nagy kerítő az keríti meg mindig a többséget a kormánypárt számara. Dq a szegénység nagy kijózanító is. És ha egyszer a nyomorúság kínjaitól kijózanodik ez a nép, ha öntudatára kél annak a gonosz játéknak, amit vele űztek, ha végig ; látja a pusztulásnak azt a hosszú útját, amelyen ez az áiliberális s álhatvanhetes rendszer bekötött szemmel végig vezette: akkor magára vessen ez a kormányzat mindazért, ami bajt, ami szerencsétlenséget fog teremni az ilyen retenetes öntudatra ébredés okozta elkeseredés. Most még lehet talán segíteni, de ki tudja, holnap nem lesz-é már késő minden segítség? Választók névjegyzéke. Az országgyűlési képviselők választóinak 1904. évre szóló összeírását Sátoraljaújhely r. t. városra vonatkozólag a városházánál április hó 2. j. p és esetleg következő napjain. 2. A ladtnóczi körjegyzőséghez tartozó Csarnahó, Kis- Bári, Nagy-Bári, Ladmócz, Szől- lőske, Zemplén községekre vonatkozólag Ladmóczon a körjegyzői hivatalban márczius hó 26 és eset leg következő napjain. 3. A sátoraljaújhelyi vidéki körjegyzőséghez tartozó : Rudabányács- ka, Borsi, Hosszuláz községekre vonatkozólag Sátoraljaújhelyben a körjegyzőség hivatalos helyiségében március hó 30 és 31 napjain eszközlendi a kiküldött bizottság. A névjegyzékek kiigazítása a fentebb kitűzött napokon délelőtt 9 órakor veendi kezdetét, mikor is mindenki megjelenhetik és ha a megfelelő adót fizeti, de a névjegyzékből kimaradt, kívánhatja, hogy abba felvegyék TÁRCA. 1903. márczius 15-én a s. a-újhelyi Xossuth-ház emléktáblájánál. Irta: Bajusz József. Mint hajdan atyáink Jártak szent sírjához Az üdvezitőnek Végső hajlékához, Olyan e kegyelet, És olyan érzés ez,- Mi ide vezetett, Kossuth emlékéhez ! Itt, e házban lakott A népszabadságnak Vezére, jó atyja A magyar hazának. Innen repült tovább . . . A ti szivetekbe, Az ő — lángszavával — Igaz magyar lelke ! Megértette e nép . . . Most is megértené, Ha, ő feltámadna, És reá öntené A honfiúi bánat Könnyeit a népre . . . Ez a jó magyar nép Ma is felébredne ! A hűbér lánczait, A rab bilincseket Kossuth oldozta fel, És szabad nemzetet Alkotott a népből. Ma ötvenöt éve! Feljött a szivárvány*) Magyarok! az égre. . . . Március tizenöt És a Kossuth neve Egy fogalom, mert () Hítta azt életre. Hogy mi fegyvert fogtunk Hazánk védelmére, Annak a fénye is Átszáll emlékére ! Mert ő volt á szellem, E szellem vezetett Minket csatáinkban . . . Még ma is ő vezet, Vezeti a Honért Küzdő nagy lelkeket, Akik jogainkért Még ma is küzdenek . . A népszabadságnak Eme nagy ünnepén, Erősbödjék szivünk, A Kossuth nagy nevén. *) 1848. március 15-én Pozsonyban, amikor az országgyűlés küldöttsége — gőz- hajén — indult Bécsbe, a szentesítendő' törvényekkel, az égen szivárvány volt. Tegyünk itt fogadást Hogy: „a Honnak élünk, Övé az életünk, Utolsó csepp vérünk!“ Ez a kis emlék meg Hirdesse a népnek Ujhely hódolatáj, A Kossuth nevének ! A mi megtörtént Irta: Torna István. Este volt. A kályhában pattogott a tűz, künt gyors léptekkel menekültek a hideg elől. Alkonyaikor havazni kezdett, a feltámadt szél szétüzte a fellegeket, s a hold bevi- lágitá a fehér éjszakát. Emlékszik mindenki egy-egy napjára, a melyen végtelen egyhangúság lepte el a lelkét, s úgy érezte, mintha valami érthetetlen súly nehezednék ágyára. Menekülni akar ebből az állapotból és nem tud; a jövő útjait akarja járni képzeletével és a jelen, a környezete érdességei ingerlik. A szék vagy körevet, amelyen ülünk, kényelmetlen, a könyv, amely az asztalon fekszik, izgat, tízszer is megigazgatjuk és mégis uj helyre rakjuk; nem tetszik a szoba berendezése, rossz, bántó minden ami körülöttünk van. Menekülni akarunk és félünk átlépni a szoba küszöbén, mert az utcát a mulató helyeket is az a békétlen, kiálhatat- lan hangulat önti el, ami a szobában nyugtalanít. Egy pár hasáb fát dobtam a tűzre és lefeküdtem a puha, pelyhes ágy- p árnák közzé. Alom nem jött a szememre, de megnyugodtam. A kandalló világa bizonytalan fénynyel szórta teli a szobát, s ebben a vöröses félhomályban mintha elveszett volna a tárgyak bántó érdessége, a bútoroknak haragra ingerlő formája, — megbékéltem önmagámmal és mindennel. A szivarka füstje lassú gomolygás- sal szállongott, formálódott körülöttem, s'a szoba misztikus világában meleg vöröses levegőjében ismerős arcok, régi képek hullámoztak elő. Némelyiket alig ismertem, egyikre- másikra alig emlékeztem. A fura, bántó közömbös figurák forgatagából. mint egy bájos jelenség, elém- tünt a kedves kis Erzsiké képe. A kis Erzsikéé ! . . , Jóformán baba. Hat éves kis leány az én játszótársam. Piros-pozsgás az arca, az ajkai mosolyra állók. Kék szemecs- kéivel mindig megbékített, ha játék közben megharagudtam rá. Egyszer nem akarta ideadni bábuját, felingerültem és meg akartam ütni. A falhoz húzódva a kebelére ölelte a len- haju babát és sírásra álló arczczal, kék szemeiben végtelen rémülettel nézett reám. Remegett a kis teste, Lapunk 8 Oldal.
