Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1941

7

Mikor keresi „a turáni nagysági örök, konok magyarjait“ (Tisza szögén), mikor „Túrán után“ dalol: „Néha megcsap, mint napkeleti illat, Fűszeres, álmos, valami vad mámor, Ősi szavak mély zsongása ringat És elcsal innen e fonnyadt világból“ (Túrán után), — lehetetlen ki nem hallani az ősmagyar Gyula önérzetét és magyarsághoz lekötöttségét:

Ha majd az égi mezőkre megyek,

A nagy pusztára, hol a tejút vár rám . . .

. .. Kései tépett igricére várván .. . Megdobban-e a szent rög, a magyar ?

Hisz pogány gyula módjára szerettem Én sírva csókoltam fehér porát . . . Tőle testem és majd ő fog át,

Hisz pogány gyida módjára szerettem.

(Földanyának)

Egy ősmagyar név ily titkokat és ihletéseket, ily eggyéforró, dacos magyarságot tud árasztani, költőbe, nem-költőbe egyaránt, hacsak ráeszmél nevére. Mert hát az is igaz, hogy az a magyarság, melyet a név rejt, mint virágot a mag, nem hajt ki mindig, köves talajba is hullhat. Az újabb magyar történelem tud egypár ősmagyar névről, amely viselőjét mégsem tudta magyarrá tenni!. . .

A családnév sok száz év előtti ősök magyar vagy nem-magyar voltáról regél, a keresztnév a mai állapotról, a fölnevelő családról vall. Vezeték i eveink u. i 1400—1600 közt alakultak ki, a jobbágyságnál még később, sokszor 1700-ig. De mindenkép régi hovátartozást mutatnak. A keresztnév viszont szüléinktől kerül ránk, annak magyar vagy idegen volta közvetlen tanú, milyen légkörben nőttünk föl. A keresztnév nagy árulkodó : „gyermekszobánkról“, otthoni nemzeti nevelésünkről számol be ország-világnak.

Nézzünk szét keresztneveink között, városi művelt osztályunk családi nevelése milyen bizonyítványt ír magáról a magyar névsorokba, a „magyar szellem, magyar lélek“ rovatába! Bizony, nem valami fényes bizonyítvány az! Tudnunk kell, hdgy mai keresztneveink 95 %-a idegenből szakadt. Ezek között találunk jó sokat, akinek arcáról egyáltalán senki sem olvasná le az idegen eredetet, hangzásban tetőtől-talpig magyarrá lettek s ezer év folyamán egybenőttek velünk. Magyar keresztnevek ezek úgy, amennyire magyar a tót származású, de szívvel- lélekkel miénkké vált Petőfi vagy ahogy Gárdonyi, Prohászka, Nagy Lajos király . . . Vannak szavakban is „asszimiláltak“, megmagyaroso- dottak, nemcsak az emberek között.

Ilyen név pl. a János, amelyet a latin Joannesból vettünk át; a latinban sem eredeti, ősi név, az a görögből vette, a görög meg a bibliából. Eredeti formája: Jóchánán, értelme tehát csak a héberben van; azt jelenti: „Isten kegyelme“. Az ilyen nevek nem rínak ki nyelvünkből, mindamellett nemzetköziek. Egyik nyelvből a másikba „lefordíthatok“, v. i. majd minden európai nyelvbe eljutottak s az illető nyelvhez hasonultak. Nagy János tehát egy németül szerkesztett névsorban, ha tetszik neki, ha nem, „Johann Nagy“ lesz, egy szerb névsor