Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1940

Zimányi Gyula.

Habemus pontificem, qui potest compati infirmitatibus nostris.

Két emberöltő van mögötte, de az inexhausta pubertas benne. Rendfőnök, de mintha még most is önképzőköri elnök lenne. Kezdeményez, s ebben olyan maradt mint a természet: megújul: modern, szociális, nemzeti és mélyen vallásos. Nem a széthúzásnak, hanem az összetartásnak barátja. Igazi alkotó erő. Erő árad érces hangjából, acélszürke szeméből, kemény kézszorításából, s ez az erő biztat, éleszt, megnyugtat. Barátja a könyv, s ha jó, összehozza vele a fiatalokat. Horizontja széles, mint szőkébb hazája, a Nagyalföld. Hosszú életén át kemény volt, mint az alföldi ákácfa; de olyan is: ahogyan az fogja gyökerével a futóhomokot, mézével a magyar konyhát, fájával a szerszámokat, lombjával a napot, árnyával a fáradtakat: mindenkinek mindene akart és akar lenni. Ezért neki a kisember nem szalmaszál. Megáll az egyéniség előtt. Szikráz- tatja, hogy acél-e? Közvetlen. De közvetlensége nem leereszkedés, hanem az élreállított mélységkutató isteni ambíciója. Nyitott szemmel néz, lát, meglát és belát. Hallgat és meghallgat. Rendi fiataljainknak hosszú évtizedeken át volt fáradhatatlan nevelője s a magyar piarista gondolatnak rendíthetetlen harcosa. Rendfőnöki működése elé mindany- nyian fiúi bizalommal tekintünk. Adja Isten, hogy nemes célkitűzéseit ad maius pietatis incrementum a legteljesebb mértékben megvalósíthassa!