Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1939
46 lenni. Ifjúsági egyesületekben számtalanszor kitűnt, hogy zajtalanul, feltűnés nélkül és egyedül végezhető munkát bízva rájuk, egy kis bátorítással és egy-egy dicsérő szóval könnyen elérhető, hogy a legmegbízhatóbb és legönzetlenebb munkásai lesznek a közületnek. Épen ez az az út, amelyen a szülő vagy nevelő belekapcsolódhat az ilyenek életének irányításába: megmutatni a teret, ahol érvényesülhetnek s így ráébresztve használhatóságukra, több önbizalmat önteni beléjük. Egyebekben a módszer ugyanaz, mint amit a pajtáskodásnál a fokozatos edzésről mondottunk. Ha ezeket elmulasztjuk, magukra maradva kesernyés, kiábrándult, vadgesztenye-lelkekké válhatnak (a vadgesztenye kívül szúrós, belül kesernyés) vagy pedig az első szeretetet és meg értést mímelő szélhámos hálójába menthetetlenül beleakadnak, mint számos fiú érettségi utáni és nem egy ember házassági tragédiája mutatja. Éles szem kell ahhoz, hogy ettől a mimóza-természettől meg tudjuk különböztetni a magánosán járók másik fajtáját, a szándékosan nyakig gombolkozó embereket, akiknek társtalansága nem az önbizalom hiányára, hanem ellenkezőjére, az önfejűségre vezethető vissza. A külső szimptómák körülbelül ugyanazok, mint az előbbieknél: érzéketlenség, a reakció teljes hiánya („mint egy íatuskó“), modortalanság, néha durvaság. Az azonos külső mögé rejtett belső különbözőség azonnal kitűnik, amikor a közösségért végzendő munkáról van szó. Ilyenkor az előbbi azonnal jelentkezik, ha csak attól nem fél, hogy strébernek tartják, az utóbbi mindig mereven elzárkózik, vagy ha vállalja, ellenszolgáltatást igényel. Az előbbinél épen ezért az önérzet és önértékelés fölébresztése, az utóbbinál a meglevő önérzet helyes irányba való terelése, az egoizmusról, önzésről való leszoktatás a nevelés célja. Ez a második cél vezesse a szülőt azoknál is, akiket átmeneti típusnak lehet számítani a barátkozó és barátságtalan fiúk között. Rendszerint megnyerő modorú, rokonszenves fellépésű fiúk, akiknek „barátságossága“ azonban nem igen megy túl az ú. n. ■ látszat-barátságok határán és sohasem lesz a költők által annyiszor megénekelt őszinte barát- kozássá. Az igazi barátkozás két pilléren nyugszik: egyéni erőforrás és a közösség szolgálata. Ha valamelyik a kettő közül hiányzik, akkor nem barátságról, hanem klikkről, érdekszövetségről vagy bandáról kell beszélnünk. Az érdekszövetséget talán nem kell jellemeznem. Egyik formája, a pusztán „üzleti“ alapon való szövetkezés (bélyegcsere, füzetkölcsönzések, közös szórakozás vagy játék), elég ritka valami és sohasem tartós, előbb-utóbb vagy felbomlik vagy más forma barátkozássá lesz. Veszedelmesebb a másik megjelenési forma, a „cimboraság“, a romlott társ (rendszerint nagyobb fiú) és a tapasztalatlan „áldozat“ barátkozása, amely az utóbbi menthetetlen leromlásával végződik. Minden szülő jól ismeri és óvják is tőle fiaikat, sajnos, nem mindig teljes eredménnyel. Kevesebben veszik észre, hogy milyen káros hatással lehet gyermekükre, ha az egy ú. n. klikkbe sodródik. Klikk: a kiválasztottak szűk baráti köre. Négy-öt folyton együtt lógó diák. Ha más is csatlakozik hozzájuk, azonnal abbamarad a társalgás, megmerevednek és udvariasan, de érthetően tudtára adják az illetőnek, hogy nem közéjük való. Lehet ez egy mesterségesen felvett álarc: lépten-nyomon találkozunk rosszul neveit módosabb fiukkal, akik rögtön elfintorítják orrukat, ha egy szegényesebb ruhájú társuk halad el mellettük; de rosszul nevelt
