Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1938
4 Ez a hatalom nem engedte, hogy az élet csak önzés, a jog pedig csak erőszak legyen s az emberszeretet zárt érdekszövetkezetté szorulva, megakadályozzon minden tisztultabb emberi haladást. Nekünk, magyaroknak történelmi örökségünk a pápasággal való gyermeki kapcsolatunk. Ezt a tényt bizonyítja történelmi múltúnk. Súlyos életünk s jelenünk láza és kérdései igaz megoldásukban mind onnan várnak döntő Ítéletet a jog és az erkölcs nevében, amelynek őrzője és egyetlen letéteményese e chaotikus világban a pápaság. A jelen legnagyobb veszedelme, hogy kanyargó és kalandos utakon jár az emberiség nagy része, elvek, irányok és érdekek szaggatják szét moralis egységét. Ezért önti el a földet a bajok özönvize. Ez ellen csak egy menedék lehet, hallgatni a történelmi Krisztus szavát s menekülni minden földrengés elől a kősziklára, amelyen a történelem tanúsága szerint a pokol kapui sohasem vesznek erőt. Mielőtt a pápaválasztással kapcsolatban néhány jogtörténeti reflexiónkat sorraíűznénk, adjunk helyt a közelmúlt pápaválasztás két mozzanatának, XL Pius halálának s XII. Plus megválasztásának fiúi megemlékezésével. * * Február 10-én virradóra a Vatikánban egy nyolcvankétesztendős aggastyán örök álomra hunyta le szemeit. A szent palota praeíectusa kamarásoktól környezve jelentette a római szentegyház camerlengo- biborosának, hogy a Vatikán ura, a római szentegyház feje, dogmatikusan a történeti Krisztus helytartója, a kereszténység atyja, XI. Pius pápa meghalt. A camerlengobiboros az elhunyt pápa teteméhez siet a palota majordomusától s a valóságos kamarásoktól kisérve s évszázados szokás megismétlésével szólította keresztnevén Ratti Achillest, XI. Piust. Miután választ nem kapott, a halál beálltáról meggyőződött, a jelenlevők képviseletében a világnak jelentette — a pápa valóban meghalt. A hirt rádió hullámai pillanatok alatt vitték szét a világ minden tájára — az első pápa, akinek haláláról ily sebességei értesült a világ! — a tudósítók és a rotációs gépek ezrei mind e hir szolgálatába állottak s az öntésben kattogó ólombetűk a föld minden nyelvén közölték: meghalt a pápa. Ez a halál több az élet megszűnéseinek mindennapos ismétlődésénél, az emberi utolsó sóhajok gyakori elszállásánál. Ez egy darab világtörténelem, egy uralkodói élet epilógusa, akinek országa nem e világról való, hanem a lelkek birodalma. Foliánsok telnek majd meg XI. Pius élettörténetének adataival. Ódái szárnyalással a humanizmus és renaissance kegyeletétől és hódolatától áthatott költemények zengik korunk e kiváló humanistájának szellemi nagyságát, amely előtt a szellemtörténetének hódolói hajolnak meg. Az emberiség nagy családja azonban még mást is sirathat XI. Piusban, — a szív emberét, a világbéke igazi apostolát, az igazság bátorlelkü harcosát, az emberiség boldogságáért életét felajánló áldozatos lelket. Élete szemléletén örvend a jó ember, intézkedéseinek valósulását várja a szociális élet sok nyomorultja, kultúránk megőrzésének fájó törekvésében vele-imádkozik a kulturember s az istenfélelemnek a hitetlenség durva kinövései felett való általános uralmáért vele sír az Ég felé minden hivő lélek. Ennél a ravatalnál nem egy hatalom megszűnését, egy
