Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1937

klérusnak s a nép előkelőinek a választásban való részvételi jogát kétségbevonná. Amennyiben 1. Miklós rendelete IV. István idézett határozatával szemben a nemesség részvételét a választáson jogosultnak mondja ki, ez a rendelet egyházjogi szempontból visszafejlődést mutat. Az egyház szempontjából ugyanis az az egyedüli helyes felfogás, hogy az egyház fejét a klérus válassza. Ez volt a szokás az egyház őskorában. Csak századok viszontagsága s a hívekben a hit fegyelmének lazulása hozta létre azt az állapotot, hogy a pápaválasztásban a hívek is részt vehettek. Az esetleges zavargásoknak éppen ez a részvétel volt a forrása, mert a különböző felfogású és érzésű elemek a választás küzdelmébe az egyház érdekeinek rovására a saját érdeküket belevitték. Az egyház törekvése tehát természetesnek tekinthető, hogy e visszás helyzeten segíteni akart s a választásban való részvételnek jogosultságát minél szükebb körre szorította. A következő választásoknál ezért nem hívják meg a császár követeit, ámbár a választásról a császárnak jelentést küldenek. Ezután hiába a császár minden igyekezete (Vastag Károly esete), hogy megerősítési jogát érvényesítse, mert az idő folyása a pápaválasztásoknál más irányt vett.

887-ben a Karolingok uralma megszűnt.

Az egyetemes birodalom darabokrahullásával az itáliai nemes családoknak a pápaiszék betöltésére irányuló törekvései — hiszen azok már egy százada kisértettek — bilincseikből felszabadultak. Az egyháztörténelemnek ismét azzal a szomorú korszakával találkozunk, amelyről kevéssel előbb szóltunk.

A császári koronáért folytatott harcokban — Guido és Berengár küzdelme — a küzdő felek a pápai széket sem hagyták ki számításaikból. Ez a tény magyarázza, hogy a tizedik század pápái csaknem mindannyian e politikai törekvések áldozataiként múltak ki. Ez a korszak a pápaiszék tekintélyének újabb s talán legnagyobb megpróbáltatása.

Többen a pápák közül alig uralkodtak néhány napig. Megválasztatásuk és haláluk egyaránt erőszakos.

Szörnyű idők e század évei a pápaválasztást illetőleg. A felszabadult szenvedélyes párttusák küzdelmében az isteni intézményű pápaság a hatalomra való törekvések eszköze, labdája és áldozata. Ekkor a főhatalommal Rómában Theodora és leányai, Marozia és II. Theodora bírnak s ezeknek félreértett uralmából fakadt a Johanna papisszamonda.

Alig félszázad leforgása alatt húsz pápa uralmának ideje pergett le az idő orsóján. A források tanúságtétele szerint nagy részüknél a rátermettség és a kánoni minősítés is hiányzott. E korszakhoz fűződik a pápa megkoronázásának első emléke.

N. Ottó 962-ben a nyugatrómai császárságot visszaállítja. Lothár Contitutio-ja újabb megerősítést nyer. Ottó erőszakoskodása azonban a pápát tőle elidegeníti. Ennek következménye, hogy Ottó Rómában megjelenik, a pápát leteszi s a még világi Leót ülteti Sz. Péter trónjára s a rómaiak esküjét veszi, hogy beleegyezése nélkül sohasem fognak pápát választani.

A tizedik század végéig különböző események zavarják a pápa- választások nyugodt menetét és szabadságát. A Crescentius-ok hatalmi törekvése nyugtalanítja ez időtájt az egyház békéjét. Pártjukból három pápa került a trónra.

II. Henrik diplomája N, Ottó rendelkezéseit újítja fel, de ez csak