Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1937
11 natkozó első zsinati határozatot. Ennek lényege szerint a pápa életében, ennek tudta nélkül egyetlen papnak sem szabad magát a jövő pápaválasztásra lekötnie. S ha a pápa váratlanul, utódjának választására vonatkozó intézkedés nélkül halna meg, a véleményeknek megoszlása esetén a pápaválasztásnál a többség akarata győz. Mit tartsunk az itt említett utódmegjelölés lényegéről, tudományosan eldöntetlen kérdés. A 341. antiochiai zsinat határozata azonban kifejezetten megtiltja az úgynevezett designatio-t, utódkijelölést. Symmachus pápa rendeletében a pars maior et sanior elve jut kifejezésre a választás jogos érvényességénél. A hatodik században a pápaválasztásban még erősebben fokozódnak a pártoskodások. Az arianizmus által megrontott egyházias érzésnek s a népvándorlás barbár törzseinek tömeges megtérései következtében előállott pogány-keresztény gondolkodásnak s erkölcsiségnek következménye ez a tény. E pártoskodások ellensúlyozására az utódkijelölés jogához fordulnak a pápák, mert a pápaválasztásnál az ígéret, a rábeszélés enyhébb esetei mellett a pénz is szerephez jut s a későbbi kor egyik szörnyű bűne, a simonia jelentkezik. Általános szokás csaknem ebben az időben, hogy a római egyház archidiakonusát választják meg pápának. Theodat gót király (536.) kísérletet tett I. Agapetus halála után az új pápa kinevezésére. A királyi rendelkezés ellen azonban a római papság állást foglalt. Justinián császár alatt a megválasztott pápának a császár részéről való megerősítése lép életbe. Ezt a jogot a császár utódai is gyakorolták. Heraklius császár az egyházi ügyek elintézésének kötelességét a megerősítési joggal együtt a ravennai exarchára bízta. A császári gyámkodás alatt a hetedik század vége felé adás-vevés tárgya lett a pápaiszék. A népvándorlás árja a görögök uralmába örökösként a lon- gobardokat veti. Ezek fellépte és támadása ellen északnyugat felé irányítja tekintetét a pápaság s így kerül a Karolingokkal összeköttetésbe. Pipin és N. Károly — bár római patríciusokká keni őket III. István — a pápaválasztásra semmiféle befolyást sem gyakoroltak. A választást tudomásukra adták s ők a megválasztottat elismerték. Nem maradt azonban mentes a pápaiszék a korabeli, különféle pártok hatalmi törekvéseitől sem. Rómának nemescsaládjai a pápaiszék betöltésénél ebben a korban kezdik befolyásukat érvényesíteni. S ezek a törekvések a pápák szabad választását századokra bénítják meg. A pápaságnak szabadságáért a harcot fel kellett vennie a pártos- kodó nemesek ellen, mert e korban századok virradnak, — és ezekre szomorúan tekint az egyháznak minden igaz fia — amelyekben a pápaiszék önző törekvéseknek játéktárgya. Az előző századok pápaválasztásainál küzdő pártok szerepét a nemesség vette át. S ebben a harcban — amelyben az egyház az áldozat, a vesztes — a hatalom birtoklásáért Itália nagy nemes családjai vesznek részt. E harc következtében megváltozik a világ képe, a társadalmi felfogás és a politikai színeződés, s ez a kor a felszabadult szenvedélyek színképét mutatja. Az egyház történetének gvászos korszaka ez az idő, valóban aetas obscura, sötétkor, amint C. Baronius ezt megállapítja, akinek e találó megjegyzését érdemetlenül s meggondolatlanul olyan nagy örömmel általánosították az egész középkorra az egyház ellenségei. Ekkor a pogánysággal kihalt kegyetlenségek ideje újraéledt a tehe
