Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1932
6 dása szerint: „Non quamdiu in Religione vixeris, sed quam bene in ea vixeris, refert.“ Az Isten előtt nem az számít, hogy meddig, hanem, hogy hogyan éltél ember a Szerzetben. Rövid életet élt. 1906 júl. 5-én született Gyalun, Kolozs megyében, 1922-ben felvette a reverendát, 1933-ban meghalt, keresztanyjánál és nagynénjénél Rákospalotán. 27 évének több mint egy harmadát kizárólag az Isten és Haza szolgálatának szentelte. E két eszme Isten és Haza, oly erősen élt lelkében, hogy tőlük nyugalmat csak a munkában talált. Miután pedig a jó Isten hívására rálépett arra a pályára, amelyen az ifjúság nevelésében néki legmegfelelőbb munkakört megtalálta, oly buzgósággal élt hivatásának, hogy munkájában sem az állandó láz, sem elöljáróinak vagy társainak jóakaratú figyelmeztetése vagy intése, sem orvosainak tanácsa nem tudta mérsékelni. Tűz volt. Lobogni, melegíteni, világítani és gyújtani akart. Tűznek ez a természete! Ki veheti tőle rossz néven, ha nem akar, csak parázs maradni, hanem fellobban és elég. Ő is elégett annak a szolgálatában, akinek egész életét szentelte. Nagyon szerette az ifjúságot. Elementáris erővel égett lelkében minden piaristának az a vágya, hogy tanítványai később maradék és megalkuvás nélküli férfiak legyenek a szó legszigorúbb keresztény és magyar értelmében. Legyenek oly férfiak, akik látják a kötelességeiket és nem szégyenük, hanem égnek a vágytól, hogy azokat teljesítsék. Olyanok, akik ez országot régi fényében nemcsak visszaállítani, hanem abban megtartani is tudják. Ezért volt ő szívvel-lélekkel cserkész. Tudta, hogy, aki a cserkészet iskoláját komolyan végigjárja, az „emberebb ember és magyarabb magyar.“ (Sik S.) Élete célja tisztán állt előtte s elérésére egy utat, a leggyorsabbat választotta nem törődve ez út nehézségeivel. Nem tagadhatjuk, hogy talán nem tudta megérteni azokat,akik e cél felé más úton törekedtek. Ez természetéhez tartozott. Voltak életében pillanatok, midőn talán elkedvetlenedett, de munkakedve nem tört meg. Krisztust akarta mindenben és minél előbb. Krisztus pedig rövid élet után magához szólította katonáját. Mi bízunk benne, hogy megadta néki az örök jutalmat, mert hiszen a Szent írás mondja, „akik sokakat tanítottak az igazságra, fényleni fognak mint a csillagok az örökkévalóságban“. Molnár Sándor.
