Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1913
и a sóbányák megtekintésére. A kisebbek Poor Sándor vezetése' alatt az Apaffi-aknához, a nagyobbak Sauermann József és az én vezetésem alatt a Ferenc-áknához, hol Török főmérnök úr várt ránk. A Ferenc-aknában 120 m. mélységbe ereszkedtünk alá, ahol mint egy 300 munkás villanyfénynél serényen dolgozik. A sóbányászat a leg tisztább bányászat, épzzért látogatásuk nagyon élvezetes. A Ferenc akna óriási terem melléktermekkel, falai, menyezctei tiszta sókristály. Nagyon érdekes a sóbányászat. A bányász először körülréseli a kibányászandó sópadot, azután ékek segítségével a talajtól választja el, majd 45—50 kg.-os darabokra szeli, amelyeket lóréba helyeznek és a lifthez viszik fcvi sótermelés kb. 300 000 q. Megtekintjük a mintegy 50—60 m. magas obeliszket. Rengeteg sok lépcsőn feljutunk a kápolnába, hol az oltáron kívül egy márványlapot és egy sóobeliszket látunk, melyeket a király látogatásának emlékére emeltek, bejövetelünk után sietünk a kijáróhoz, hogy a lift ismét szabad levegőre hozzon Azután elmentünk az Apaffi-aknához, amelyben nem dolgoznak, mert 1766 ban a viz elöntötte. Lépcsőkön megyünk le a 133 ni. mély bányába, melyben 80 m.-es mély viz van. Lemenet gyönyörködtünk két vadászkürtös gyönyörű játékában, kik előbb a bányászdalt, majd a Himnuszt játszottak, azután leérve tutajra ülünk s körüljárjuk a medencét Fényesen kivilágítva látjuk e jelmondatot: Áldás a hazára. Óriási visszhang uralkodik itt, mint valapii ágyudörrenések, úgy hangzanak az evezőcsapások, melyeket ezerszeresen ver vissza a kupola. E tünderi kép sokáig meg fog maradni emlékünkben. Kifáradva értünk a sok lépcsőn felfelé a föld felszínére. Utána a csapat egy része a rónaszéki szabad fürdőbe ment, hol nem egy mulatságos jelenetnek voltunk szemtanúi. Ebéd után a sóvasut Sókamarára vitt, hol a sómalom érdekelt bennünket Sándor és Pálffy urak kalauzoltak bennünket végig. Hengeres fedelű teherkocsikat látunk, amelyekben vízmentesen szállítják le a sót egyrészt a nagy vasúthoz, másrészt a malomba. Lőrék hordják a sót az”egyes etetőkhöz. Innen a pincébe megyünk, hol már látjuk amint a sókockák „sólisztté“ őrlöttek, inig az emeleten a só csomagolását és vasúti kocsikra való szállítását figyeljük meg. Megtekintjük a malomnak azon részét is, hol a marhasót készítik. A törmeléksót, hogy emberek ne használhassák, ártalmatlan festékanyaggal befestik és hidraulikus sajtóval 5—10 kg.-os darabokká préselik. Kétféle alakban fűrészelik a sót; hasáb és sima lap-alakban, amelyeket Afrikába szállítanak és cserekereskedést űznek velük. Sókivitelünk nagyon csekély. Felhasználjuk az alkalmat arra is, hogy betekintsünk a fűtőházba és megnézzük a 400 lóerős lokomobilt, mely az üzemet végzi Innen utunk az Izra partján a máramarosszigeti főgimnáziumhoz visz. Itt az intézet igazgatója a modern intézet minden részét élvezetes magyarázat mellett mutatja be. Büszke is lehet rá ! Csapatunk ezután a Petőfi-ligeten keresztül a Szalavánra vonul, honnan mesés kilátás nyílik Máramarosszigetre. Má/amarossziget, a vármegye székhelye, a Tisza és Iza közt fekszik. Épületei, intézményei mind arról tesznek tanúságot, hogy Máramarossziget fejlődésképes város.
