Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1913
IBI Tanulmányi kirándulások. Ma midőn a szemléltetés a középiskolai oktatásban oly fontos szerepet játszik, nem hagyhatók figyelmen kivül, mint igen fontos szem- téltető eszköz, a tanulmányi kirándulások. Úgyszólván nincs középiskola, ahol egy két, sőt többnapos tanulmányi kirándulásokat ne tennének. Ezek a kirándulások szeptember, május és június hónapokban történnek. Ilyenkor vidám diákcsapatok járják be az országot. Benépesítik hazánk természeti szépségekben bővelkedő, földrajzi, történelmi stb. szempontból nevezetesebb helyeit. Mig az államvasutak kedvezményekkel mozdítják elő a tanulmányi kirándulásokat, addig a kirándulási alap lehetővé teszi, hogy a hosszabb tanulmányi kirándulásokban több szegényebb, jóviseletű, szorgalmas tanuló vehessen részt. Többnapos tanulmányi kirándulásokba be lehet illeszteni egynapos turista-kirándulást is. Ezáltal megvalósul azon kívánság, hogy a megfigyelés által nyert ismeretszerzés mellett a testedzés és szórakozás is kielégítést nyerjen. A kirándulások a középiskolában szoruljanak a haza egyes részeinek minden lehető szempontból való megismerésére, mert a tanuló csak hazájának helyes megismerése után tudja a párhuzamot megvonni a haza és a külföld között. Amellett, hogy a tanulmányi kirándulások a vezető tanárokra fáradságosak, de kellemesek is, tanár és tanítvány mint jóbarátok vesznek részt bennök A tanár ilyenkor ismerheti meg igazán növendékeit minden oldalról, itt tettetni nem tud a tanuló; de a diákok is közelebb érzik magukat tanáraikhoz, mert azok mint gondos szülők gondoskodnak róluk. A kisebb kirándluások célja legyen a középiskola környékének minden szempontból való tanulmányozása. A tanulmányi kirándulások közt helyet foglalhatnak a mozik látogatása, a színházak, hangversenyek, műtárlatok megtekintése is. Főgimnáziumunk tanári kara is, mérlegelve a hatást, amelyet az ilyen tanulmányi kirándulások a tanuló-ifjúságra tesznek, több kisebb és egy nagyobb kirándulást rendezett. Április 22.-én Szalay József a vármegye déli részében fekvő nagykövesdi várromokba vezette el a III. osztályú tanulókat, akiknek, miután elmondotta a vár történetét, megmagyarázta a még meglevő romokat. nprilis 24. én az igazgató, Füredi Ferencz, Szőllősy Károly, Sauermann József, Suciu László és Vörös János tanárok vezetése alatt megtekintette a