Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1906
18 történt, azt a pontos párhuzamosság nyilván igazolja. A bekarcolások egyenesek vagy görbék. A görbék kör és ellipszis ívdarabjainak felelnek meg. A díszítetlen cserép töredékek között volt két talpcsöves edény töredéke is. Talpcsöves edény alatt olyan edényt értünk, amelynek alsó része henger alakú, s a hengerre tál-féle van ráhelyezve. Az edénynek t. k. használati része a tál. Ez edény sok őskorú telepen előfordul és a fő jellemvonása az, hogy a talpcső a régibb időben majdnem szabályos henger alakú és magas, mig a későbbi időből származók alsó része inkább domború oldalú csonka kúpra emlékeztet és igen alacsony. A sátoraljaújhelyi őstelepen egész talpcsöves edényt nem találtam, de a talált töredékek is világosan mutatják azt, hogy a talpcsőves edények későbbi típusához tartoznak. A két talált töredék az alsó és felső rész érintkezésétől van. Anyaguk iszapolt agyag s égetésük oly gyönge, hogy körömmel vájható. A két rész érintkezésénél a kerület vagy 30 cm., ami azt igazolja, hogy kisebb-féle edények voltak. Az összegyütött obszidiánok között volt több 4-6 cm. hosszúságú igen éles és tompa penge, két nyíl s egy dárdahegy, egy kicsi és egy nagy magkő. Mielőtt azonban ezeket részletesebben leírnám, szükségesnek tartom a kőeszközök készítéséről általában megemlékezni. Az életfentartás ösztöne vezette az ősembert arra, hogy az állatokkal szemben való védekezése közben s a gyöngyébb állatok elejtésénél a kezeügyébe került kődarabot használta fel ütésének hatályosabbá tétele végett. Az ősembernek ezen eljárása eleinte nem előre megállapított terv szerint, hanem a pillanat hatása alatt mintegy önkénytelenül történt s így t. k. eszközről ekkor még szó sem lehet. Igazi eszközről akkor beszélhetünk, amikor az ősember a védekezésnél és a támadásnál előre megállapított terv szerint használt egyes kődarabokat. De csakhamar tapasztalnia kellett azt, hogy a kődarabok, úgy amint azok a természetben előfordulnak, nem igen alkalmas eszközök s ekkor feltámadt lelkében az a gondolat, hogy maga fogja azokat alkalmasabbakká tenni. A kődarabnak a fogásra, nem különben az ütésre szolgáló részét megfelelőleg átalakította. E munkája közben vette észre azt, hogy egyes kődarabokból olyan kisebb vékony darabkákat, azaz szilánkokat tör, illet, pattint le, amelyeket élességüknél fogva vágó és szúró eszköz gyanánt is használhat. Ezután az ily sajátságú
