Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1906
14 cseréptöredékek anyagának a megmunkálásában, az edény készítésében, az alakban, égetésben, sőt a díszítésben is van megegyezés, arra már utaltam. Igaz, hogy vannak különbségek is, de ezeket részben leleteink csekély számának tulajdoníthatjuk. De a telepek rokonságának, sőt egykorúságának az említetteken kívül legalaposabb bizonyítékául azt hozhatjuk fel, hogy a díszítés nélküli töredékek, amilyen a töredékek nagy része, s amelyekről eleddig csupán futólagosán szólottunk, ezek az anyag kidolgozása és az égetés tekintetében teljesen megegyeznek. A két urnatemető és a négy lakóhely egykorúságának igazolására szintén csupán az agyagtárgyak azonos technikája szolgál. Valószínű végkövetkeztetésünk tehát az, hogy a K, e. évezred második felében, azaz amikor hazánk nagy részét a a kelták lakták, a Zempléni-szigethegység Bodrogon túl levő részének északi kiemelkedésein szintén voltak kelta telepek. Tovább folytatva utunkat a Tarbucka felé tartottunk, útközben kutatva és kérdezősködve, de minden eredmény nélkül. De azért fáradtságunkat megjutalmazta az a szép kilátás, amely elénk tárult a Tarbucka csúcsáról. Különösen érdekes volt az ellentét a Bodrog két partkörnyéke között. Amig ugyanis a délin az erős gát által megvédve, minden szépen virult, addig az északin a kiöntés mindent elborítva, egy hatalmas tavat alkotott, amely nyugat felé nagy messzességben terjedt el. Nem kevésbbé érdekes volt a kilátás a nagykövesdi várromra, amely a Tarbucka közvetlen közelében egy meredek dombon épült. A Tarbuckáról lejöve, még felmentünk a kövesdi várromjaihoz. Ezt is átvizsgáltuk épen úgy mint a Bakhegy kelta őstelepét, de mindnyájan éreztük azt, hogy itt a látott tárgyak nem csupán eszünkhöz, hanem érzelmeinkhez is szólnak. Hiszen egy sasfészkének romjait szemlélénk Rákóczi Ferencnek, legideálisabb szabadsághősünknek A Nap már épen lenyugodni készült az Eperjestokaji-hegység meredek kiemelkedései mögé, de mi az omladékokra letelepedve nem ezt szemléltük, hanem messze keletre tekinténk, oda, ahol zászlóit kibontá Rákóczi, hogy harcoljon : az Istenért és szabadságért. Arra tekinténk, ahol a vezérlő fejdelem elbúcsúzott hazájától, amelyet oly igazán szeretett, s amelyért oly önzetlenül küzdött, A romoktól lejöve Kiskövesden keresztül Szerdahely felé tartottunk, majd innen a szerdahelyi állomásra, ahonnan vasúton szerencsésen hazaérkeztünk.
