Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1899
21 német császárnak a magyar királyné azért siet köszönetét mondani, hogy oly gyönyörű és szivhez szóló felköszöntőben emlékezett meg az ő szeretett magyar nemzetéről? S hogy ennek a hatása alatt a király 10 nagy magyarnak, köztük Bocskaynak és Bethlennek is, szobrot emeltet? És ki hitte volna, hogy a nemzetnek oly hamar, alig egy év lefolyása alatt, már a tizeuegyedik szoborról kell gondoskodni s emléket állítani annak a királynénak, kinél nagyobb és a nemzet hálájára méltóbb küldetést alig teljesített halandó teremtmény; ki a nemzetet önmagának s világtörténeti küldetésének visszaadni segített; kinek a törvénykönyv már is ércz- nél maradandóbb emléket állított? Ily nagy és sok érdem a haza körül ércznél maradandóbb emlék lesz a késő magyar nemzedék szívében, a mely mindenkor hangosabban fog megdobbanni késő századok múltával is, ha a történetírók és költők ajkáról Erzsébet királyné nevét hallja említeni. Mindenkor fogja hirdetni a háládatos magyar nép, hogy e nagy királyné szeretni merte a magyart nyomorúságában, elhagyatottságában és rabságában, a mikor ezt a vérig gyötrött nemzetet szeretni bűn, gyűlölni és üldözni pedig érdem volt. . . És ha majdan a fájó hazafiui érzés márványba véseti a vértanúhalált szenvedett Nagyasszonyunk dicső alakját; ha majdan állni fog már a szobor, méltó a nemzet szeretetéhez: akkor néma ajakkal is beszélni fog arról az idők végeiglen, hogy milyen volt a magyar királyné, milyen hálás a nemzet és milyen ki nem mondható és csak is egy, századokkal daczoló monumentális alkotással volt kifejezhető annak a nemzedéknek gyásza, mely Erzsébetet élni, jót tenni és gyilkos kéztől elbukni látta! ! Kedves Ifjak! Araszszátok el szereteteknek melegségével azt a koporsót, mely a bécsi kapuczinusok templomában örökre magába zárja felséges Asszonyunknak, Erzsébet királynénak egy nemzet által áldott és megsiratott tetemét; vigyétek el gondolatban és tegyétek le a sírra lelketek, szívetek legnemesebb virágait; ápoljátok szivetekben és adjátok át késő utódaitoknak is ezeket, hogy hálásan emlékezzetek meg minden idők rendjén Erzsébet királynénk nagyságáról. Áldott lelke, szelleme itt van, itt él mi közöttünk, az a mienk, egészen a mienk. Emlékezetét szívünkbe zárjuk és szent örökség gyanánt hagyjuk utódainkra, hogy e hazában nemzedékről nemzedékre szálljon a mi mártiromsá2
