Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1899

13 vitették. Erről tanúskodnak a különböző helyeken tartott felolvasásai is. Egyik legszebb felolvasását városunkban tar­totta „Kalazancius paedagogiája“ czímen az 1897. év deczem- ber 8-án a kegyesrend 300 éves fennállásának emlékünnepén. Derék tanártársunk hat évig működött Sátoralja-Ujhely- ben. Nemcsak pályatársai és tanítványai, hanem az egész vá­ros művelt társadalma előtt kedvelt egyén volt komoly és udvarias viselkedése miatt. Az 1898/99-iki tanévet befejezte a megboldogult. A szünidőben pihenni tért, hogy azután újult erővel folytathassa áldásos munkáját. Az isteni Gondviselés azonban máskép határozott sorsa felett. A hatalmas testalkatú férfiút erős agyszélhűdés érte az 1899. év július 27-én. Rövid, de kínos haláltusa után, ugyanazon nap estéjén jobb létre szenderült. Hogy mennyire tisztelték és szerették Bauer Lénárdot, az legjobban kitűnt a szomorú temetési actusnál. Szerény szerzetestanár koporsóját ritkán vette körül annyi részvét és szeretet, mint az övét. Ravatalát valóságos virágerdő borítá. A koszorúk szalagján levő felírások minden szónok­latnál fényesebben igazolták, hogy a megboldogult milyen díszes szerepet töltött be a társadalomban. A kegyesrendi társháznak, jó barátainak és tisztelőinek koszorúi mély rész­vétről tanúskodtak; de legszívhezszólóbb volt az 1895. év­ben maturált ifjak koszoruszalagján levő felírás: „Érted ed­dig rajongtunk, ezután imádkozunk — — volt hálás tanít­ványaid.“ Ezen volt hálás tanítványaihoz mi is csatlakozunk, kik tanár­társai és mi is, akik később voltunk tanítványai. A kartársi és a tanítványi szeretet, továbbá a tanítványi hála hármas érzetéből egy hervadhatlan koszorút fonunk és ezzel övezzük a feledhetetlen társ és tanár emlékét! |ÍADADY jGrÉZA. ■ф

Next

/
Oldalképek
Tartalom