Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1893
ί)1 kassai tankerület ns. Főigazgatója által velem közlött kegyes intézvé- nyét a tanodái épület s tantermek tisztántartása, czélszerü elrendesése s szellőztetése ügyében hódoló tisztelettel fogadá és üdvözlé a s.-a.- újhelyi gymn. igazgatósága; mert az ezen k. intézvényben foglalt bölcs nézeteket és elveket már rég óta hordja kebelében s szent meggyőződése, hogy a tanodái épületnek, mint a múzsák templomának csinossága és czélszerü berendezése, a fogékony ifjakba örökké maradandó jó ízlést, tisztaság iránti szeretetet s így a tudomány iránt is kegyeletet kell beoltania. Ezen bölcs intézvényt tehát újabb iránytűül használván, a s.-a.- újhelyi kath. nagygymnasiuin igazgatósága, szoros kötelességének tartja tanodái épületének külső helyzetét őszintén s tüzetesen rajzolva Nagyméltóságodnak már csak azért is mély tisztelettel fölterjeszteni, mivel több intézkedést talál szükségesnek, mintsem azt a tanoda pénztára megbírná. Tanodái épületünk t. i. bold, emlékezetű I. Fercncz király által 1820-ban lön befejezve. Nem csoda ■ tehát, hogy sok javítást igényel 59 év lefolyása után. Már pedig annak háztartására a nm. magy. kir, vallás és közokt. ügyi minisztérium 1870. okt. 23-án 23.609, sz. alatt kelt k. intézvényében 260 frtot méltóztatott állandósítani. Ebből az igazgatóság 1) 100 frtot számít faszerzésre s vágatásra, s igy alig képes 6—7 öl fát venni 14 írtjával, mi hogy 6 tanterem s 2 muzeum — hová főleg a tanintézetbe jövő világi tanárok órák között gyülekezni szoktak — fűtésére elégtelen: könynyü eltalálni. Szerencsére a város e szükségletet 5 öl fával pótolja 2) 50 frtot számít a fűtőszolgának fizetésére, mi csodálatos csekélység, s tulajdonképen csak úgy lehetséges, — hogy a kegyrend házfőnöksége élelmiszerekkel s lakással látja el a neki is tett szolgálatért. 3) 60 irtot számít a tantermek s folyosókat tisztogató úgynevezett curatorokra. Valódi csoda, hogy a legszegényebb tanulók is 1 frtnyi havidíjért e munkára vállalkoznak, kiktől különben sem lehet valami sok, azaz kellő szolgálatot követelni. — Marad a tantermek, folyosók meszelésére, súrolására, ajtók, padok s lépcsők javítására 50 frt o. é. Innét javítandók a lakatok, kályhák is. — Hogy ily csekélységből mily mérvben eszközölhető ez mind, igen könyű elgondolni. Ennélfogva, de a szükség által is ösztönöztetve, az alulírott igazgatóság bátorkodik a nm. magy. kir. vallás s közokt. ügyi Minisztériumhoz folyamodni, miszerint vagy a háztartási átalányt megkettőztetni méltóztassék, vagy pedig egy rendes tanodái szolgaállomást szervezni, ki a gymnasium körül a felügyeletet vinni, a tisztaságról gondoskodni s a postára való járást elvégezni tartozzék, szóval az igazgatónak mindenben segítségére legyen, ki a gondokért úgy sem kap a szerzet részéről semmi tiszteletdíjt s idejét gyakran önfeláldozással kell ott töltenie. Ámde e tanintézetben, hogy a fennérinlett miniszteri kegyes rendeletnek elég tétessék még nagyobb javítások eszközlendők. Ugyanis : 1) Az épület külseje bemeszelendő s alapfalainál körülbelül 1—2 méternyire a vakolat igazítandó, az ajtók befestendők. 2) A padok oly rósz karban vannak, hogy legalább évenkint egy-egy osztályban újakkal felcserélendők,