Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1893
10 Ezenkívül a pálosok, mint föntebb láttuk, tanították ugyan a IV. és V. osztály anyagát, de csak a mint ők maguk kifejezik magukat: circumstantiis temporum ita exigentibus, tehát ha a körülmények úgy követelték, ennélfogva a IV. és V-ik osztály teljes szervezése és berendezése szintén a piaristákra várt. Igaz, hogy erre nézve jött még 1789-ik évben Budáról egy leirat, mely megengedi, hogy az említett osztályok teljes berendezése a tanulmányi alap terhére történhetik'). Azoban ez csak Írott malaszt maradt, mert a pénz nem érkezett! A IV. és V-ik osztály tanárainak ellátásáról és fizetéséről egy szó sincs említve benne. Ez okból Sivulszky, kit Berenes maga helyett ide küldött, a rendkormány beleegyezésével sürgős feliratot intézett a helytartótanácshoz az épület rendbehozása végett. Első sorban elodázhatatlannak tartotta a tető megújítását. E mellett erősen sürgeté az iskola számára kijelölt helyiségek elkészítését és tanári lakások rendbehozását, hogy a tanévet annak idején meg lehessen kezdeni. A legszükségesebb munkálatok elkészítésére alig állván néhány hét az intézők rendelkezésére, a vallásalap számvevője be sem várva a felsőbb rendeletet, jóhiszemüleg a költségvetést az illető iparosokkal elkészítteti és a munkát megkezdeti. Így midőn Berenes Keresztély aug. 18-án Tokajból S.-A.-Ujhelybe jött a lakást megnézendő, már javában folytak a munkálatok. Az igazgató örömmel tér vissza Tokajba, felveszi a tanulmányi alapból a költözködésre utalványozott 200 frt-ot és aug. 30-án a tanári kar kíséretével S.-A.-Újhelybe érkezik, hol szept. elsején megtartották az első ünnepélyes „Veni Sanct.e“-t és 4-én megkezdették Isten segítségével az előadást^). De ezzel még nincs megoldva a kérdés! Mert a magas kormány elfelejté a létfentartásra szükséges segély utalványozását. Ennélfogva nehogy a helyes kerékvágásba terelt iskolaügy fennakadást szenvedjen, a gymn. igazgatója jónak látta a kassai íőigazgatóság közbenjárásával folyamodást nyújtani be a helytartótanácshoz, melyben kérelmezi, hogy a magas kormány a tanárok ellátására szükséges összeget a tanulmányi alapból utalványozza ki (I. II. hum. v. is IV. V). Erre a folyamodásra válasz sem érkezett. *) Hist, domus 2. 2). Hist, domus 3.