Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1892
26 lasztmánynak julius elején leküldött „az állandó Országos Nemzetőrség zászlóalj parancsnokai számára kiadott rövid utasítás“ szabályozza. Ennek értelmében az összeírás, a földrajzi visszonyok tehát kerületek, községek, útczák és házak sorrendje szerint történik. Minden század a fő (Budapest) és nagyobb városokban 200 főnyi erejű, több községekből álló kerületekben 400 főre is szaporodhatik. Hat század képez egy zászlóaljat és minden század 4 szakaszból áll. Van tehát egy zászlóaljban nagyobb városokban 1200 1600 ember, vidéken pedig 2400 is. Az zászlóalji kar áll egy minisztertől kinevezett őrnagyból s ennek maga mellé választott segédtisztiéből, valamint a zászlóalj által választott 1 zászlótartó, 1 zászlóalji dobos, 1 orvosfőnök és 3 alorvosból. A század tiszteket az őrnagy befolyása mellett maga a század választja; kell pedig minden századhoz: százados, főhadnagy, 2 alhadnagy, 2 őrmester, 12 tizedes és két avagy nagyob terjedelmű széthelyezésnél 4 századdobos. A választási rendszer teljes szabadságát az utasítás csak annyiban óhajtja befolyásolni, hogy figyelmeztet arra, hogy képességükre, valamint a legénység előtt való szeretetre méltóságukra, egy katonai testületnél mulhatlanúl szükséges egység és egyetértés érdekében tekintettel legyenek. A harcztéren azonban már az őrnagy nevezi ki a fő- és altiszteket. Az állandó nemzetőrség begyakorlására minden század, elszórt helyzeteknél pedig már a szakaszok számára is alkalmas tereket jelölnek ki; ép így riadótér jelölendő ki zászlóaljak számára is. A lovasság osztályokban rendeztetett; minden osztály egy őrnagy vezetése alatt áll és két lovasszázadra oszlik, minden század azután négy szakaszra. Egy században van 150 200 ember, tehát egy lovasosztályban 300—400. A lovasosztály élén áll az őrnagy mellette a segédtiszt, egy zászlós, egy trombitás és egy baromorvos. Minden lovasszázad