Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1875
6 üdvéért. — midőn pedig néhai Perger János e megye katholikus hiveinek főpásztora, tudomány és jótékonysági buzgalomtól lángoló lelkét visszaadá teremtőjének — e gyászünnepélyek — a tanári testület az igazgató — a kegyesrendet pedig ft. Gyalókay Ferencz k. r. ház főnök és tanár ur képviselte. Vallási kötelmeinek eleget tett az ifjúság, midőn a mindennapi, vasár- és ünnepnapi sz. miséken és letenyéken megjelent, sz. gyónását és áldozását az évtolytán négyszer elvégezé és az egyház sz. körmenetem részt vett. A törvények olvasása ez évben is kétszer történt. Midőn egyik alkalommal az igazgató emlékezteié az ifjúságot Isten, maguk, szülőik, s minden ember iránti kötelmeire. Ez évben a tanintézet a történelmi társulat tagjai közé iratá magát, számítván az 1875-ik évtől. Aláirt a természettudományi társulat és magy. tudós társaság kiadványaira is, stb. Ez évben a tanári könyvtár átszállittatott a terményrajzi múzeumba s a benne foglalt szépirodalmi művek jutányos áron az iíjusági könyvtárnak engedtettek át. Végre a selyemtermesztésre felhivatván Soóváry Soós Sándor, abauj-, torna- és zemplénmegyei kir. selyemtermelési m. k. főfelügyelő által, 70 ifjú vállalkozott hazánknak e dús jövedelmeket Ígérő házi ipar üzé- sére, kik mindnyájan ingyen kaptak selymér petéket.