Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1874
6 jelenkori nemzetek s azok államai egymáshoz való viszonyaiban tökéletes tájékozottságot szerezzen magának az ifjúság. Itt szabad legyen megémlekeznlink azon körülményről is, hogy némely történelemtanár rendes s rendszeres előadást nem tartván, a kézikönyvből vagy csak kijelöli, vagy a legjobb esetben valamely tanuló által felolvastatja a megtanulandókat. Mit kell ilyen eljárásról tartanunk, avval azon haza, amely ilyen egyéneket a történelem tanításával az iskolákban megbízott, régen tisztában vagyon. Az eredmény pedig nagyon sokszor az ifjúság zúgolódásában tör magának utat. Itt csak annyi megjegyzendő, hogy az ifjúság lelkes oktatója száján testestül lelkestül csiigg, s hogy a legtöbb esetben a lelkes tanár ajkairól ömledező szavak, intések, tanulságok sokkal becsesebb s hat- hatósb nyomot hagynak hátra az ifjúság szivében, mint akármily kitűnő könyvek olvasása vagy beemlézése. A betű holt valami, a tanár arra való, hogy életet leheljen belé! Különben a tanárnak előadásában mindig többet kell mondania, mint amennyi a kézikönyvben foglaltatik. Ha az ifjúság csak azért járna iskolába, hogy ott a beemlézetteket tanárának elmondhassa, akkor az iskola czélját tökéletesen tévesztené. A történelem tanításánál, mint láttuk, a legfőbb gondot arra kell lorditani, hogy a tanuló a történeti eseményeket helyi és idői viszonyaiban pontosan megismerje, s hogy a tanultakon okuljon. Hogy ezen czélt minél biztosabban elérhesse a tanár, nagyon szükséges, hogy nemcsak feleltesse lehető leggyakrabban tanítványait, hanem e tekintetben igen czélszerünek mutatkozik a történeti gyakorlatok életbeléptetése is. A többi gymnasiumi tanulmányoknál divatos otthoni és iskolai gyakorlatok czélja a gyakorlás, azaz, hogy láthassa az oktató, mennyire képes tanítványa az előadott szabályokat, az iskolában több gyakorlati példa feldolgozása után, önállóan gyakorlatilag alkalmazni. Miért ne lehessen ugyanezt tenni a történet és történelem tanításánál is? Bizonyosan egy hónapban két gyakorlat semmi esetre sem ártana. Csak az a kérdés merül fel; milyenek legyenek e gyakorlatok ? miután sem a történet, sem pedig a történelem nem hasonlít úgy nem a nyelvészethez, mint nem az úgynevezett reáltudományokhoz? Itt szemelött kell tartani a gyakorlást, mely e föladványok czélja. Mihelyest tehát a történet vagy a történelem valamely szakat előadtuk, kötelességünk megtudni, mily tájékozottságot szereztek maguknak a tanítványok a tárgyalt szakaszban. A tanulóknak tehát ugyanabból a szakaszból gyakorlatot feladván, az összes osztály mintegy egyszerre felel. Természetes, hogy különösen az iskolai gyakorlatoknál a kézikönyv használata nem volna megengedhető. A tanulóknak ily feladványoknál kötelességük volna fejből az illető szakasz eseményeit természetes egymásutánságukban, mindig tekintettel a helyi és idői meghatározásra, leírni, s amennyire lehet, a kijelölt eseményeknél erkölcsi s a felsőbb osztályokban egyéb tekintetbeni tanulságokat is följegyezni. Czélszerünek pedig, a mondottak mellett, ezen eljárás még következőknél fogva is mutatkozik : i) A tanuló kénytelen lesz tanulni és az előadást az iskolában figyelemmel kisérni, mert másként lehetetlen volna kellő ellenőrzés mellett a gyakorlatot megírnia. 2) Az írás által jobban bevésődik a történelmi esemény az ifjú elméjébe. 3) A hanyag tanuló is az otthoni dolgozatok írásánál használván a kézikönyvet, kénytelen az illető szakaszt átolvasni, hogy csak gyakorlatát benyújthassa. Ily módon minden hanyagság daczára is kénytelen lesz annyit amennyit tanulni. 4) Gyakorolja az emlékező és ítélő tehetséget. 5) Az ifjú hozzászokik az önálló fogalmazáshoz. 6) A tanárnak a kikérdezést megkönnyíti ; mert mindig láthatja a gyakorlatokból, mely tanítvány tett kisebb s melyik nagyobb előmenetelt. 7) Beszüntetik e gyakorlatok, különösen ahol az osztály ifjúságának száma nagyobb, azon körülményt, hogy valamely tanuló sokszor egész éven át csak egyszer juthat feleléshez. 8) A netalán valamely tanítványban rejlő történetirási hajlam ezáltal nagyban elömozdittatik és sok tápanyagot kap. Az igaz, hogy e gyakorlatok a történelem tanárának talán több munkát adnának, de ezen munka mindig felér azon haszonnal, amely belőle háramlik a tanítványokra. Különben a lelkes oktató nem talál semmi munkát oly nagynak, amelyet ö hivatásának minél sikeresebb teljesítése czél- jából elvállalni ne tudna! Krcsméry Atli. Szilveszter, a történelem oklev. tanára.
