Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1872

ti. Elemi tanodák. A városi figyerinekek oktatása a felekezeti iskolákban történik, a) A kath. ifjak három egyén által oktattatnak. Az 1. és 2-ik tanfolyamban ti- és leánytanonczok együtt járnak. E bárom egyike kegyesrendi tag, ki az intézetnek nemcsak igazgatója, hanem közoktatója is. A többi hitfelekezeteknek is vannak elemi iskolái, melyek az 1 s5H. évi iskolatörvénynek nagy­részt megfelelnek. Hl. Leánynöveldék. Városunk ilyent hármat számit ugyan, de mind magánjellegnek lévén, senkinek felügyelete alatt nincsenek. Egy nyilvános leánynövelde most épül. Befejezése ezen igazán csinos és tágas épületnek f. évi augusztushóban, megnyitása pedig októberhóban okvetlenül várható. A tanítást sz. Vinczéről nevezett irgalmas szüzek vezetendik, kik magánnevelésre is fogadnak be növendékeket. Kezdeményezője ezen inté­zetnek a helybeli jótékony nőegylet. Főalapitókként tündökölnek: Bretzenheim Karolina lierczegnő ő magassága, és néhai Fábry Ignácz volt — végre Perger János jelenlegi kassai püspök Ömél­tóságáik. Ez intézet megnyitásával városunkban sőt megyénkben is a leánynevelés uj aerába lépend, mely­hez kisdedovóda is lesz csatolva. A közművelődés mozzanatául városunkról még följegyezhetjük: 1- ör: hogy Fekete Hedvig asszonyságnak vau egy magán gyermekkertje, mely f. évben nyilt meg­2- or: hogy egy alapítandó alreáliskola számára egy helybeli pénzintézet inár 1000 frtnyi tőkét kamatoztat; 3- or: hogy a kassai iparkamara fölszólitására városunkban tervben van egy ipariskolának föl­állítása, melyben előadásokra vállalkoztak minden felekezetbeli tanárok. Helyiségül fel van ajánlva ideig­lenesen a kath. elemi tanoda két tanterme, sőt a gymn. természettani szerek használata is megengedtetik, mig e tantárgyat egy gymnasiumi tanár kezelendi. — Megnyitása ezen iparos ifjú nemzedékünk képzésére ' kikerülhetlenül szükséges intézetnek pénz hiányában hogy meddig késend, nem tudjuk. IV. Egyéb művelődési intézetek. A közműveltséget városunkban terjeszteni hivatva vannak: 1 -ör: a z e m p 1 é n m e g у e i cassino; 2- or: egy női olvasó-egylet, melynek elnöke Mudry Pálkuthy Janka. Részletfizetések által több száz darabból álló könyvtára van. melyből a részvényesek ingyen, mások csekély díj mellett kaphatnak könyveket olvasásra; * 3- or: Lővy Adolf könyvkereskedése és kölcsön-könyvtára, mely eléggé jól van fölszerelve: 4- er: Borúth Elemér jól fölszerelt nyomdája és „Zemplén“ cziinü heti lapja, mely minden politikát kizár, és a város s a vidék érdekeinek szószólója; 5- ör: a torna-egylet. Elnökei: Matolay Etele és Farkas Lajos. Jegyzője Meczner Gyula. Külön álló torna-épületét az egylet épité, mely azt, fel is szereié és főn is tartja. Egy a magyar kir. kor­mánynyal kötött egyezmény folytán a torna tanár tőle fizetést húz, ki köteles a gymnasiumi ifjúságot a torná­szaiban oktatni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom