Misák Marianna: „Minden oskolába jaro leány gyermektül…” Református nőnevelés a 16 -19. századi Felső-Magyarországon (Sárospatak, 2014)
A puritán mozgalom és hatása a nőnevelésre
nyelvezetük, felfogásuk szerinti lelki olvasmányokat olvashassanak, a hitoktatás ilyen formájában is részesüljenek. A parasztság leányainál a hitoktatás formájában történő oktatás éppen ekkortájt kezdett elterjedni.213 Nagyon lassan, szinte csak akkor kezdték meg a leányoktatást a gyülekezetek lelkészei, mikor kihaltak a puritánok radikális vezető emberei. Tehát részben túlzó az a megállapítás, amit a Pedagógiai lexikon közöl, miszerint a 17. században már mutatkoznak első jelei annak, hogy városi és falusi iskolákban a fiúkkal együtt a leányok is olvasni és írni tanultak, istenes olvasmányokkal foglalkoztak. Olykor külön tanító vezetésével külön leányosztályok is alakultak.214 Ez csak a század második felében, különösen is a 60-as évek elejétől lehetett így. A külön tanító és a külön leányosztály csak abban a formában működött, hogy a lelkész összegyűjtötte a leányokat a parókiára. A későbbi puritanizmus legkiemelkedőbb egyénisége, Apácai Csere János (1625-1659) külföldi útja során látta, hogy a magyar nemzet mennyire nem tud lépést tartani a haladó kor művelődési törekvéseivel és eredményeivel. „Valóban nem igazságtalanul hirdetnek minket a haladók közt a legtudatlanabb és legműveletlenebb, buta és tompa, a gyermekkortól fogva állati tudatlanságra termett népnek”215 - mondta kissé túlzó színezettel. Elismerte, hogy mindig voltak és „most is vannak” jó iskolák, de az egész nemzet, mint ilyen, műveletlen és tudatlan. Honnan ez az elmaradottság? - tette fel Apácai a kérdést. S ő maga meg is válaszolta. „Nem nemzetünk barbár szellemében - van a hiba -, hanem a szerencsétlen közoktatásban.”216 A jobbágyoknak szánt iskolák számát elégtelennek tartotta. Apácai szemében csupán a műveltség tehet egy nemzetet politikailag is naggyá és hatalmassá. A nemzet jóléte és boldogsága egészen a műveltség általánossá és mélyebbé tételétől függ. Ennek azonban egyetlen biztosítéka a nemzeti nyelv, mert a köznevelés legalsó tagozata az anyanyelvi iskola, az egész nép iskolája. Az anyanyelvi iskolában csakis az anyanyelv lehet az oktatás nyelve. Itt sajátíthatják el a nemzet fiai és leányai azokat a készségeket, melyek nélkül sem világosság, sem társas élet, sem kultúra nem lehetséges: az olvasást és írást. Aki nem tud olvasni, nem ismerheti meg jól az Isten Igéjét, a Szentírást, és így könnyen szabad gondolkodóvá és istenttagadóvá vál213 Péter, 2000. 58. 214 Báthory-Falus, 1997. 618. 215 Fináczy Ernő: Apáczai Csere János emlékezete, in: Lukunich Imre (szerk.): Emlékkönyv Dr. Gróf Klebelsberg Kuno negyed százados kultúrpolitikai működésének emlékére, Rákosi Jenő Budapesti Hírlap Újságvállalata Rt., Budapest, 1925. 387-388. 216 Fináczy, 1925. 388. 72
