Dienes Dénes: A Sárospataki Református Kollégium története (Sárospatak, 2013)

Dienes Dénes: PROTESTÁNS ISKOLA A 16. SZÁZADBAN - Melanchthon szellemében, 1558-1576

lentősebb mezővárosi protestáns-humanista iskolák sorába emelkedett. Fia, Thúri György, kiváló latin költő, csak elbeszélés alapján ismerhette, mert apja már nem élte meg születését. Erre utal emlékét idéző verse, utalással a kiváló tanári teljesítményre: Áldjon az Isten, szent hamu, drága Atyám maradéka, Mit maga hűség rejt sírnak a hantja alá. S emlegető köteles kegyelet véd és a dicsőség, S a haza dísze sirat s templom, az iskola áld. Az meg, aki most kései sarjként búgva siratgat, Ily nagy gyász folytán élni se, halni se tud. Thúri Farkas Pál utóda az iskola élén olyan személyiség lett, aki rövid megszakí­tástól eltekintve egész életét Sárospatakon ebben a hivatásban töltötte. Nem véletlen, hogy ezekben az években az iskola megerősödött s kollégiummá fejlődött. Olyan intézménnyé, amely a humanista műveltség mellett filozófiai és teológiai ismereteket is nyújtott, s a hazai protestáns lelkészképzés egyik legjelentősebb fellegvárává emel­kedett. Szikszai Fabricius Balázs (1530P-1576) tanulmányútja azért fontos számunkra, mert bizonyosan befolyásolta a pataki iskola formálódását mindaz a tapasztalat, amit ennek során szerzett. Már szülővároskájában, Szikszón is elég jó iskola működött, innen ment Kassára az 1540-es évek végén, ahol görö­göt kezdett tanulni. 1550-től a közeli Nagyidán tanított, ahol alapfokú iskola lehetett. Itt lett nevelőjévé a földesúr fiainak, s az idősebbet, Perényi Jánost magántanítóként elkísérte a bártfai gimnáziumba, ahol Stöckel Lénárd volt a rektor, aki a 16. század legkiválóbb, erős witten­bergi hatásokat magán hordozó iskoláját szervezte meg. Itt bizonyára megtanult németül, hiszen tanítványát el­sősorban ebből a célból vitte Bártfára, de az is lehetséges, hogy már Kassán elsajátította a német nyelvet. 1555- ben a szikszóihoz hasonló színvonalú mezővárosi iskola rektora lett Sajószentpéteren. Innen ment a wittenbergi egyetemre 1558 legelején, elsősorban lelkipásztora, Ka­kas György tanácsára, aki azelőtt, krakkói tanulmányok után, nem kevesebb, mint 19 évet töltött Luther városá­ban. Szikszai itt Melanchthon legkedvesebb tanítványai közé tartozott. Érdekesség, hogy Melanchthon nem ja­vasolta számára a lelkészi pályát, s a tanítvány ezt meg is fogadta, élete végéig tanár maradt. Művei igen színvo­nalas humanista műveltséget, kiváló szónoki képességet tükröznek. Amikor Szikszai Fabricius Balázs 1562-ben a pataki iskola rektora lett, nem csak komoly tudományos felké­szültséggel, de már többéves hazai tanári tapasztalattal is rendelkezett. Kassán, feltehetőleg Bártfán egészen bi­zonyosan megfigyelhette, hogy miként lehet átültetni a hazai viszonyok közé a wittenbergi iskolai-pedagógiai törekvéseket. Ugyanakkor megkérdőjelezhetetlen, hogy Szikszai - Nomenclatura ifi. M. DC. XIX. m

Next

/
Oldalképek
Tartalom