Dienes Dénes: A Sárospataki Református Kollégium története (Sárospatak, 2013)
SZELLEMISÉG ÉS HANGULAT - A tantestület összetétele
könyvsorozat miatt. Ahogyan a tudományos életből, úgy az iskola irányításából sem vették ki a részüket. Ezek alapján kijelenthetjük, hogy működésüknek alig maradt írásos nyoma. Ennek ellenére megjelenésük és hosszú távon is megszilárduló alkalmazásuk nehezen túlbecsülhető fejleménye a pataki kollégium történetének. Általuk ugyanis nemcsak a helyi szakszerű középiskolai képzés alapjai teremtődtek meg, hanem a középiskolai tanári szakma, egy új hivatás kialakulása is fontos ösztönzést kapott. A Patakon oktatással foglalkozók harmadik nagy csoportját a diáktanítók, azaz a praeceptorok alkották. Szerepük mindvégig meghatározó maradt, hisz az alsóbb négy classisban kizárólag ők foglalkoztak a gyerekekkel, s a magasabb osztályokban is fontos feladatokat láttak el. A diáktanítókat funkciójuk szerint tovább csoportosíthatjuk. Egy-egy osztálytanító, classis-praeceptor tevékenykedett eleinte minden gimnáziumi csoportban, a humaniorum professzorok munkába állása után pedig csak az alsóbb négy évfolyamon. Az akadémiai tagozaton a professzorok tanársegédeiként öregdiákok, praesesek működtek közre a héber és a görög nyelv begyakoroltatásában, s az énekkar vezetésében. A magántanítók, a privatus praeceptorok korrepetálási és egyfajta mentori feladatokat láttak el: a lecke kikérdezése és begyakoroltatása mellett a tőlük általában jóval fiatalabb tanítványok szabadidejét is felügyelték, s vigyáztak a kisebbekre. A collaboratorok, a segédtanítók pedig csoportfelügyelői és tanárhelyettesítési funkciókat töltöttek be. A diáktanítói állás odaítélésénél nemcsak a tanuló erkölcsét és tanulmányi eredményeit, hanem anyagi helyzetét is megvizsgálták — ezzel is igyekeztek a diákok szociális helyzetén javítani. Az alsóbb osztályokban a praeceptorokra 1792-től a felnőtt pedagogiarcha, a felsőbb osztályokban pedig a professzorok felügyeltek. Újabb előrelépést jelentett az 1818. évi tanterv, amelyben bevezették a diáktanítók felvezető rendszerű működését - ezután a tanítók évekig kísérték tanítványaikat a következő osztályokba. A tantestület negyedik, speciálisan változékony csoportját azok a felnőttek és időnként öregdiákok alkották, akik egy-egy, önálló katedrával nem rendelkező, ám mégis kiemelten oktatandó tárgy tanítására kaptak megbízást. Ezek a törekvések jelzik, hogy a kollégiumi elöljárók (főgondnok, szuperintendens, professzorok) milyen irányban kívánták elősegíteni a kollégium fejlődését, milyen készségek vagy ismeretek elsajátíttatását tartották fontosnak. Ide tartoztak azok a tanárok, akiket a némettanítás meghonosításának jegyében alkalmaztak Patakon. így például 1771 őszén érkezett Patakra Johann Aufsprung. Az ő feladata ráadásul a tanulók francia nyelv tanításával és a természetrajzi szertár fölötti gondnoksággal is kiegészült volna. De a megbízott már néhány hónap múlva fizetése miatt panaszkodott, s nem sokkal később valóban anyagi okokból is hagyta el Patakot. Helyére rendre olyanok kerültek, akik mindössze néhány évig vállalták a feladatot - a 19. század legelején hét évig Patakon dolgozó Nitsch Károly már szinte az állandóság szimbólumává vált ezen a poszton. Az 1810. évi tanterv ugyan ismét visszaállította a classisták kötelező némettanulását harmadiktól nyolcadik osztályig, a személyi feltételek továbbra sem szilárdultak meg. A természetrajzi szertár gondozásával mechanikust bíztak meg. Tudjuk, Barcza- falvi Szabó Dávid nem kevesebbet szeretett volna elérni, mint a világhírű göttingai egyetem fizikai múzeuma inspektorának, Johann Saydénak a Bodrog partjára hívását. A kiszemelt szakember hajlandónak is mutatkozott a felkérés elfogadására, s hiába kért mindössze évi 150 RFt-ot és egy „holtig használható” lakóházat, végül anyagi 95 Fogarasi János (1801-1878) nyelvtudóst, jogászt, zeneszerzőt, néprajzkutatót a pataki iskola nevelte sokoldalú tudóssá
