Dienes Dénes: A Sárospataki Református Kollégium története (Sárospatak, 2013)
VIRÁGZÁS ÉS SZÉTSZÓRATÁS - A REFORMÁTUS KOLLÉGIUM A 17. SZÁZADBAN - Feszültségek és robbanások az iskola életében - a diáklázadások
A REFORMÁTUS KOLLÉGIUM A 17. SZÁZADBAN 42 Református lelkész ábrázolása a 17. században. A kollégiumi professzorok öltözete sem sokban térhetett el A tanárok anyagi helyzetének javítása során Lorántffy Zsuzsanna beleegyezésével - hogy a természetbeni javadalom készpénzre váltását segítsék - 1659-ben lehetővé tették, hogy az iskola kocsmájában a nekik járó bort kimérjék. A diákság most is azonnal tiltakozott, az iskola törvényeinek és a coetus jogainak sérelmét látva az intézkedésben. Egyházi- és világi elöljárók egyaránt igyekeztek érvényt szerezni a döntésnek az ifjúság lecsendesítésével. Úgy vélték, hogy a régi törvények már nem felelnek meg az új helyzetnek, ezért megbízták Medgyesi Pál udvari prédikátort az új rendszabályok és törvények megszerkesztésével. A döntés elhibázottnak bizonyult, mert nem vette figyelembe, hogy Medgyesi egyáltalán nem volt népszerű Patakon, ráadásul az udvari lelkész elkövette azt a taktikai hibát is, hogy nem vonta be az iskola egyházi elöljáróit a szerkesztésbe, sőt a törvény kihirdetéséről sem értesítette őket. Az ifjúság ki is használta a helyzetet, az új törvényt nem volt hajlandó elfogadni, Medgyesit pedig egyszerűen kigúnyolta. Végső tiltakozásul pedig testületileg elhagyta az iskolát és áttelepült Tállyára majd Göncre. Hogy milyen jelentőséget tulajdonítottak az ifjúság lázadásának az iskola környezetében lévő kortársak, azt jól érzékelteti az a tény, hogy az udvari emberek Lorántffy Zsuzsanna 1660 tavaszán bekövetkezett halálának közvetlen okaként a zendülést emlegették: „ Ah átkozott deákok! ti öltétek ezt meg, ti fosztátok meg a szegény magyar nemzetet e drága kincstül” - fogalmazta meg Zákány András udvari ember a közvélekedést. Engemet, seniort, halálra való betegülése előtt mintegy hatod nappalfelhívatván magához méltóságos Lorántffy Zsuzsánna és házában csak magammal beszélgetvén, mintegy két óráig, beszédi közt ottan-ottan sírásra fakadóit ki s ily szókat is szólott: »Idvözült Urammal ifjúságomtól fogva istenesen élvén, de sem annak sem édes kedves fiamnak, Rákóczi Zsigmondnak halálán annyit nem sírtam, keseregtem, mint az ifjúságnak ez rajtam tett méltatlan cselekedetin. Te látod Istenem! mint az édes anya magzatit, az dajka az ő kicsinydedit, úgy igyekeztem nevelni Istennek és szegény hazánknak szolgálatára, de sok dajkálkodásimat ím mivelfizetik.« (Tarcali Pál zempléni esperes feljegyzése.) A legnagyobb vihar 1667-ben tört ki, s már meg sem lepődünk azon, hogy ismételten a „korcsmáltatás jogának” kérdése okán. Az ifjúság most is igen sérelmesnek érezte, hogy a tanárok is élnek az eredetileg a coetusnak adott privilégiummal. Lorántffy Zsuzsanna halálát követően Báthory Zsófia és I. Rákóczi Ferenc katoli- zált, 1663-ban Patakra telepítették a jezsuitákat, az iskola anyagi támogatását pedig 1666-ban megvonták. A felső-magyarországi református nemesség és a gyülekezetek igyekeztek pótolni a kiesett jövedelmet, de a tanári fizetésnek csak kisebb hányadát tudták készpénzben nyújtani. A tanároknak szükségük volt arra, hogy a javadalomként kapott jelentős mennyiségű bort eladhassák, készpénzzé tegyék. Miután ahhoz a kollégium gondnoksága, élén Bocskay István zempléni főispánnal, hozzájárult, hogy ez a coetus kocsmájában történjen meg, az ifjúság olyan erőteljes tiltakozásba kezdett, hogy még a fegyverek is előkerültek. A diákság joggal érezte, hogy ha a bormérés ügyében enged, más előjogai is veszélybe kerülnek. S igazolva is láthatta feltételezését, mert az elöljáróság az engedetlen primariusok - tehát az ifjúság vezető testületét alkotó első diákok - egyszerű félretételével akart úrrá lenni a helyzeten. A terv az
