Dienes Dénes: A Sárospataki Református Kollégium története (Sárospatak, 2013)
VIRÁGZÁS ÉS SZÉTSZÓRATÁS - A REFORMÁTUS KOLLÉGIUM A 17. SZÁZADBAN - Az iskolai élet
Modern értelemben vett évfolyamokról szó sem volt, az előadott tananyag szerint csoportosultak a diákok, s nem alkottak állandó osztályközösségeket. A legalsó tagozaton anyanyelven olvasást, írást, számolást tanítottak, valamint — ahogy a törvény mondja — „a keresztyén hit egyszerű igazságait”, vagyis a tízparancsolatot, az Ur imádságát, a szentségek szereztetési igéit, az asztali áldásokat, a reggeli és esti imádságokat. A következő fokozaton már a latin nyelv alapjait kellett elsajátítani, ehhez járult az anyanyelven korábban megtanult memoriterek elsajátítása latinul. A harmadik, negyedik és ötödik tagozaton a latin nyelv egyre elmélyültebb és csiszoltabb megismerésére törekedtek. Hosszabb-rövidebb fejezeteket tanultak meg a Bibliából és egyre több szöveget, összefüggő szakaszokat vagy rövidebb szólásokat (frázisokat) klasszikusoktól (Vergilius, Ovidius, Horatius, Ciceró) és Erasmustól. Rendszeres fordítási gyakorlatok és a levélszerkesztés is szerepeltek a teendők között. A poéták tagozatán már nem csak a csiszolt latin beszéd és írás volt követelmény, hanem a klasszikus görög nyelv alapozó ismerete is. Már képesnek kellett lenni egy- egy hittani fogalmazvány elkészítésére, és megjelent az önálló versírás feladata. Ez a tagozat egyben vízválasztónak is számított, mert általában itt befejezte a tanulmányait minden olyan ifjú, aki nem tűzött maga elé magasabb tanulmányi célokat, hanem visszatért a polgári élet keretei közé. A felsőbb gimnáziumi tagozatokon az orátorok, rétorok és logikusok vagy dialektikusok közössége tanult. Ez már előkészület volt a felsőbb teológiai tanulmányokra, ezért felvették a másik bibliai nyelvet, a héber nyelvtant is a tantárgyak közé. Az igazi átmenetet a logika képezte, sőt ez a tantárgy már inkább többé mint kevésbé a legfelsőbb tanulmányok része volt. Nélkülözhetetlen bevezetője a filozófiának és a teológiának. A tanulmányi idő egyáltalán nem volt pontosan rögzített. Az egyéni képességek és anyagi lehetőségek függvénye volt. A legalsó tagozat anyagát általában két esztendő alatt el lehetett sajátítani, s az utána következő grammatikai-poétikai stúdium ideje nagyjából 4-6 év lehetett. A felsőbb gimnáziumi tananyag teljesíthető volt négy, az akadémiai pedig két-három év alatt. Mindez természetesen optimális helyzetben. Volt rá eset, hogy valaki az alsóbb tagozat anyagát rövidebb idő alatt elvégezte s a többivel töltött el hosszabb időt, vagy éppen fordítva. Ami a tankönyveket illeti, a magyar protestantizmusra s annak iskolai életére rendkívüli hatást gyakorló német reformátor, Luther barátja és munkatársa, a fentebb már emlegetett Philip Melanchton művei a pataki iskolából sem hiányoztak. Nyelvtani, retorikai, dialektikai tankönyvei igen népszerűek voltak, „Syntaxis-át és Proso- dia-ját” (Grammatica Latina) Patakon még a 17. században is használták, de egyéb tankönyvei is hatottak áttételesen. A latin nyelvtan oktatása során a Wittenberget is megjárt egykori kolozsvári tanár, Molnár Gergely igen népszerű, sok kiadást megért könyvét is alkalmazták (Elementa grammaticae latinae, 1556). A gyakorlatokra Rotterdami Erasmus Colloquia familiaria című munkáját tartották a legalkalmasabbnak. Ezekkel párhuzamosan használták Aelius Donatus 4. században élt római grammatikus művét. Főként a beszéd nyolc részéről szóló útmutatását alkalmazták, példákkal kibővítve és folyamatosan átdolgozva. Donatistáknak nevezték azokat a kisdiákokat, akik a latin grammatika kezdő részét tanulták. Comenius Janua-ja a kiváló szerző pataki működése előtt már használatban volt. A Janua-t 1638-ban Brassóban kiadták, Szilágyi Benjámin István - 1645-ben pataki tanár - 1643-ban lefordította, s Váradon kinyomtatta. Ez a mű a 17. században nyolc kiadást ért meg. A görög 25 Molnár Gergely latin nyelvtana
