Dienes Dénes: A Sárospataki Református Kollégium története (Sárospatak, 2013)
SZELLEMISÉG ÉS HANGULAT - Hullámvasúton - az intézmény az 1940-es években
KÜZDELEM A PERIFÉRIÁRA SZORULÁS ELLEN 186 Pécsi Sándor (1922-1972) színművész pataki diák volt, szobra az iskolakertben található (Marton László, 1984) HULLÁMVASÚTON - AZ INTÉZMÉNY AZ 1940-ES ÉVEKBEN Bár a front teljesen elkerülte a környéket, a II. világháború közepétől napi szintű problémák jellemezték a főiskola életét. Egy ideig még egyensúlyban maradt az intézmény költségvetése, de egyre gyarapodtak a rendkívüli feladatok és intézkedések, így például a légoltalmi szabályok betartása 100 ezer pengős beruházásra kényszerítette az iskolát. De nem az anyagi nehézségek voltak a legsúlyosabbak, hanem a személyi ügyek: egyre több tanárt, tisztviselőt hívtak be katonai szolgálatra, akiknek pótlására nem volt lehetőség. A tanítóképzőben például a 1942/43-as tanévben a 11 tanár közül négy, két év múlva pedig már hat teljesített katonai szolgálatot. Egy tanár nem is tért vissza a hadifogságból, ketten pedig csak 1947 szeptemberében tudtak ismét katedrára állni. Ködöböcz József kimutatása szerint 1940-1947 között 24-szer kellett megválnia a képzőnek rövidebb-hosszabb időre tanáraitól. A helyettesítést részben a Patakon maradók oldották meg, részben pedig a gimnáziumi tanárok pótolták a kényszerűen kimaradókat. A tanárok mellett a tanulókat is közvetlenül érintették a behívások. Eleinte „csak” az édesapák, nagyobb testvérek frontszolgálata miatt kellett hazamenniük és átvenniük a megélhetéshez szükséges feladatokat, majd 1944-ben már őket is munkaszolgálatra mozgósították. Számos helyiséget is nélkülöznie kellett az iskolának. Egyes internátusi szobák és iskolai tantermek katonai lefoglalása után 1944 áprilisában a következő januárig Sárospatakot haditerületté nyilvánították, s ezért a tanítóképző épületének egészét katonai célokra használták. Ekkoriban az épület állaga súlyosan leromlott, felszerelése eltűnt vagy megsemmisült, jobb esetben csak megrongálódott. A tanév ezekben az esztendőkben végzetesen lerövidült, ami jelentősen rombolta az ifjúság erkölcsi tartását. Meg kellett szervezni a diákok otthoni tanulásának rendjét: mindössze öthónapos tanévre osztott, ideiglenes tantervet készítettek, a fennmaradó időben pedig részletes tanári utasításokat tartalmazó körlevelekkel instruálták a diákokat és szüleiket. A távtanulás e kényszerű, ám mégis igen haladó, nagyfokú rugalmasságot tükröző módja azonban végül nem érvényesülhetett: a hadi helyzet fokozódása nyomán hamar elmaradtak a körlevelek, mivel a feltétlenül szükséges beszámoltatás feltételeit sem lehetett megteremteni. Ekkor már a szokásos tervek megvalósítására sem maradt elég lehetőség. így például az 1942/43-as tanévben hiába készítették el a Péntek Esték programját, a meghívandó híres magyar írók (Erdélyi József, Illyés Gyula, Márai Sándor, Németh László, Szabó Lőrinc, Zilahy Lajos, Tamási Áron) nem vállalták a hosszú utazást, így ismét a helyi tanárok tartottak előadásokat ezeken a találkozókon. Igaz, ekkor még tartotta magát a helyi intelligencia: mindig népes, igényes, értő közönség gyűlt össze a rendezvényekre. A következő két esztendőben aztán már ez a programsorozat is elmaradt. Helyette a gimnáziumi tanárok közművelődési előadásokkal szóltak a tágabb közönséghez. Óriási erőfeszítéseket igényelt a tápintézet fenntartása, mivel a kenyér bérsütése kivitelezhetetlen volt a nagy tüzelőhiány miatt. Az áram szünetelése miatt hordani kellett a vizet, ez pedig megemelte a napszámos-kiadást, s így a konviktusi díjakat. A leányalkalmazottak bérköveteléseit is alig tudták kielégíteni. Az élelmiszereket a főiskolai gazdaság gyengélkedése miatt külső forrásból kellett beszerezni, ami igen drágának bizonyult. A feketepiac, az emberek megbízhatatlansága elképesztő méreteket öltött. Ismét hálát adtak Istennek a patakiak, amiért megtartották és újraindították a györgytarlói és bálványosi birtokot. így még némi dió és alma is jutott
