Dienes Dénes: A Sárospataki Református Kollégium története (Sárospatak, 2013)
SZELLEMISÉG ÉS HANGULAT - Évtizedes küzdelem a jogakadémiáért
FŐGIMNÁZIUM ÉS FŐISKOLA 138 Rácz Lajos ző okozna. Az I. világháború évei azonban alaposan megtizedelték a teológiai tagozatot is. A folyamatos létszámcsökkenés eredményeként 1917-ben már csak 36-an iratkoztak be a négy évfolyamra. Persze tudták az elöljárók, hogy ez csak a háború káros következménye, de a frontszolgálat miatt egyébként is növekvő lelkészhiányt ez az átmeneti csökkenés is fokozta. Ekkor merült fel komolyabban először, hogy női lelkészeket is képezni, majd pedig alkalmazni kellene. A két - egymással szorosan összefonódó - akadémiai szak jellemzőinek áttekintését követően röviden bemutatjuk a legjelentősebb pályát befutó, legismertebb tanárokat. Bátran kijelenthető, hogy Erdélyi János után a legnagyobb bölcsészettanár Patakon Rácz Lajos (1864-1934) volt. O 18 év gimnáziumi szolgálat után jutott magasabbra, hogy aztán még 23 esztendőt szolgáljon az akadémián. Mádon született, apja a helyi lelkész volt. Pataki diák volt, aki két évig a Szepességben tanult, majd végzett teológusként Budapesten két év alatt teljesítette a bölcsészetet. Tanulmányait Lipcsében egészítette ki - méghozzá a híres Wilhelm Wundtnál. Patakon a teológiai ifjúság szellemi vezérévé lett. O volt az egyik alapítója az 1884-ben indult Sárospataki Ifjúsági Közlönynek. Közszeretetnek örvendő tanárként igen komoly tudományos munkásságot is kifejtett. Wundt nyomán Rácz lett a lélektani kutatások egyik legfőbb magyarországi terjesztője. Wundt több művét, továbbá Pascal-, Rousseau- és Leibniz-szövegeket is fordított. Rendszeresen utazott Németországba és Francia- országba, hogy naprakész legyen a szellemi áramlatokat illetően. Fordításai mellett Descartes-ról, Rousseau-ról, Wundtról, Leibnizről, Melanchtonról eredeti műveket is írt. Rousseau-ról szóló kétkötetes monográfiája az Akadémia gondozásában jelent meg. Ezek mellett részletesen feldolgozta Comenius sárospataki működését is. A bölcsészeti tanárok közül Szinyei Gerzsonról (1836-1919) kell még külön szólnunk: az 1902-ig aktív irodalomtörténész tanár számos irodalom- és kollégium történeti, pedagógiai és esztétikai tanulmánnyal, valamint hosszan viselt főkönyvtárosi megbízásával emelkedett ki munkatársai közül. Rövid ideig működött Patakon ifjabb Mitrovics Gyula (1871-1965). A sárospataki születésű Mitrovics Budapesten és Berlinben egészítette ki pataki irodalmi, esztétikai, bölcseleti stúdiumait. Emellett klasszika-filológiai és ókori művészettörténeti előadásokat hallgatott a német fővárosban. 1893-ban doktorált Pesten, majd a pataki gimnázium tanára lett. Némi gyakorlatot szerezve aztán 1895-ben — apjával együtt - a debreceni kollégiumba távozott - nem kis szomorúságot okozva a tehetséges fiatal tanárát veszített sárospatakiaknak. Mitrovicsról e helyen is érdemes megjegyezni, hogy esztétikai munkái mellett egyre fontosabbá vált a pedagógiai érdeklődése. Ennek nyomán ő volt az új debreceni egyetem első pedagógiaprofesszora. Szintén csak néhány esztendeig, 1902-1905 között tanított Sárospatakon a korszak egyik érdekes pályát befutott tudós tanára, Horváth Cyrill (1865-1941). Az eredetileg ciszterci papként felszentelt Horváth áttért a református vallásra, s az irodalomtörténet tanáraként előbb Budapesten, majd Sárospatakon szolgálta új egyházát. Ám hamar visszakerült a fővárosba, ahol iskolaigazgató, majd 1923-tól az egyetem professzora lett. 1912-ben az Akadémia levelező, majd rendes tagjává választották. A teológiai akadémia munkáját meghatározó tanárok közül először két olyanról szólunk, akik az előző korszakból való zökkenőmentes átmenet fő letéteményeseinek bizonyultak. Szeremley Gábor (1807-1867) 1835-ben fejezte be pataki tanulmányait, majd Bécsben és Berlinben töltött egy-egy szemeszternyi időt. Előbb lelkésszé választották Felsőnyárádon (Borsod vm.), majd a máramarosszigeti iskola teológiatanára lett 1839-ben. Két év múlva került a pataki kollégiumba, ahol a reformkor-
