Pocsainé Eperjesi Eszter: Református egyházlátogatási jegyzőkönyvek néprajzi vonatkozásai - 16-17. század Tiszán inneni egyházvidék (Sárospatak, 2007)
Egyházfegyelem
A középkori egyház egyre távolabb került a fegyelmezés terén az isteni kijelentéstől. Nem a vétkező és bűnbánó bűnös leikével törődött igazából, hanem annak pénzével, az anyagi haszonnal. Mindezek a dolgok a bűnbocsátó cédulák árusításában teremtettek leheteden helyzetet. Az emberi életnek nem kellő tisztelete vezetett el a reformációhoz. Református hitvallásunk szerint el kell fogadnunk Kálvin Jánosnak az útmutatását. Kálvin szerint a fegyelem annyira szükséges: „Hogyha egyetlen társadalom, sőt egyetlen hajlék, ha még kis család lakik is benne, normális állapotában fegyelem nélkül nem tartható meg, mennyire inkább szükséges ez az egyházban, amelynek állapotához a legnagyobb rend illik.”296 Máté evangéliuma 18,15-18 alapján Kálvin a fegyelmezésnek három módját különbözteti meg: Az első cél az. hogy Isten gyalázására a keresztyének közé ne számiáltassanak azok, akik vétkes életet élnek, mintha maga az egyház istentelen és bűnös emberek közössége lenne. Kálvin tanításaiban hangsúlyozta az úrvacsora fontosságát, a fegyelem alatt állóknak ettől való eltiltását. A másik cél, hogy a jók meg ne romoljanak a gonoszok romlott és istentelen magatartása miatt. Mivel akkora hajlandóság van az emberben a tévelygésre, hogy semmi sem könnyebb, mint az, hogy rossz példákkal a helyes ösvényről letérítsenek. A harmadik cél az, hogy a fegyelemben részesült emberek megbánják bűneiket, és bűnbánatot tartsanak. Mert csak így válik hasznukra nekik is a fegyelem gyakorlása. Fontos, hogy mindenkor különbség legyen a más és más bűnöket elkövetők között. Egyformán nem lehet büntetni.297 Az egyházlátogatási jegyzőkönyvek beszámolnak a gyülekezetek mindennapos életéről, fegyelmi ügyekről, a hívek társas összejöveteleiről, az Isten iránti engedetlenségekről és hűdenségekről. Az egyházi büntetések egyik leggyakoribb formája az eklézsiakövetés. A bűn felfedése és a vizitátorok elé való terjesztése az egyháztanácsra tartozott (később presbitérium). A büntetés jellegét az egyházi törvényszék jelenlévő tagjai határozták meg. Ha vizsgálódásra volt szükség, 296 Institutio IV. 12,6. 297 Comenius, Johannes Amos: Orbis Sensualium Pictus. Lőcse 1685. RMK.I. 1338. 256. 132
