Pataki tanáraink (1931-1952) (Sárospatak, 2005)

Dávid Zoltán (1882-1952)

Dávid Zoltán (1882-1952) Drávapalkonyán (Baranya m.) született 1882. január 12-én. A kecskeméti református főgimná­ziumban érettségizett 1902-ben. A budapesti Ma­gyar Királyi Tudományegyetemen szerzett ma­gyar-latin középiskolai tanári oklevelet 1908-ban. Tanári személyi adatlapján ez olvasható: „Taní­tott bölcsészeti előtant, vallástant, természetrajzot (mindezeket hosszabb-rövidebb helyettesítéskép­pen). Tudna ezeken kívül tanítani főként történe­tet, görögöt, németet, stb.” A nyelvismeret rovat­ba pedig ez került: „latinul tökéletesen, németül elég jól, ógörög kevéssé, olaszul kevéssé.” Egyetemi éveinek befejezése után 1906-ban helyettes tanárként került Sá­rospatakra, s az igazgatótanács javaslatára az egyházkerületi közgyűlés 1908-tól magyar-latin szakos rendes tanárrá választotta. A főiskola elöljárósága szinte azonnal felismerte a fiatal tanár nevelői elhi­vatottságát. Még helyettes tanár korában megbízta az akkori internátus fel­ügyeletével, s ezt a tisztséget utóbb is éveken át viselte nagy buzgalommal és hozzáértéssel. A gimnázium önképzőkörének két ízben is több éven át volt tanárelnöke, a gazdasági választmánynak előbb szavazó, majd - mint a nyomda és könyvkereskedés felügyelője - hosszú éveken át tanácskozó tag­ja. Később az igazgatótanácsnak is tagjává lett. Közben a tanári gyűléseken a pedagógiai értekezések egész sorát olvasta fel, bemutató tanításokat tartott, számos cikket írt szakfolyóiratokban, az Egyetemes Konvent megbízásából tankönyveket bírált. Pedagógiai munkássága elismeréséül Magyarország kormányzója Gim­náziumi Igazgató címmel tüntette ki, a kultuszminiszter pedig középiskolai tanulmányi felügyelővé nevezte ki. Egész életében befelé élő ember volt; az ifjúság és a Főiskola iránti szere- tetét mindig tettekkel és eredményekkel bizonyította. A munkát soha nem saját céljai érdekében, hanem lelki szükségletből vállalta. Tanári pályája során a nevelői szempontokat elsőrendűnek tartotta az oktatással szemben. A pataki Főiskola életében oly fontos tehetségkutató munka egyik kezde­ményezője és mindvégig fő-fő oszlopa volt. Az ő véleménye rendszerint döntő volt a tehetségkutató bizottság értekezletein, s azt a későbbi évek mindig igazolták. Az utóbbi évtizedek számos kiválósága neki köszönheti karrierjét. 1941-ben nyugalomba vonult, de óraadóként még évekig a főiskola ren­delkezésére állt. Önzetlen munkaszeretetére jellemző, hogy a háború utáni tanár-inséges időkben (a tanári kar számos tagja hadifogságba került) az 1947-48-as tanévben magyar-latin szakos tanárként számolás és mérés-t 39

Next

/
Oldalképek
Tartalom