Pataki tanáraink (1931-1952) (Sárospatak, 2005)

Bálint József (1886-1957)

helyre tulajdonképpen későn ment, de ismeretségre, barátokra tett szert, akikkel együtt - botladozva bár - de elindult a művészpályán, csak éppen abból megélni nem lehetett.

Egy évi gyakorló rajztanárkodás (Nagyenyeden) után Nagyváradon kísérletezett ismét az önálló festői léttel. Szülei mind jobban rosszallották e kísérleteket, így végül rajztanári oklevelet szerzett.

Ám közbeszólt az első világháború. 1914-ben az orosz fronton harcolt, cselekvő részese volt a sok szenvedésnek, brutalitásnak, esztelen rombolásnak. 1916 elején hadifogságba esett. Szibériában végigszenvedte a mindennapos, embert nyomorító eseményeket a táborban. Ha tehette, rajzolt, ez volt a lelki mentsvára. (Rajzai egy részét sikerült hazahoznia).

A fronton és a fogolytáborban eltöltött hosszú esztendők megtörték Bálint Józsefet. Magába roskadt, meghasonlott lélek látta meg ismét Patakot, ahová pihenni, erőt gyűjteni tért vissza. A családi kör úgy-ahogy talpra állította, s az 1920-as években ismét ceruzát fogott, ecsetet vett kézbe, s munkáival több társas kiállításon szerepelt. E másodvirágzás azonban a létbizonytalanság talaján jött létre. Testvérei sorra családot alapítottak, a pataki társadalom megbecsült tagjává váltak, ő továbbra is szüleire támaszkodva, kilá- tástalanságban élt.

Kapóra jött Deák Geyza betegsége. A család, barátok, ismerősök „lobbizása” nyomán őt bízták meg a helyettesítéssel, majd Deák Geyza 1931. évi halála után rajztanára örökébe lépett. Nem szívesen vállalta; érezte, hogy tanártársai kifogásolják italozó, a polgári normáktól eltérő életmódját. Az aggályok miatt csak 1934-ben tartotta meg a Patakon hagyományos székfoglalóját „A forma és ennek rögzítése” címmel. Tömören, szűkszavúan, de korszerű művészetelméleti ismérvek alapján fejtegette az ábrázolás kifejező lehetőségeit.

A foglakozás kényszerű vállalása elkeserítette. Művészi ábrándjairól lemondott s egyre inkább elmagányosodott. Újszászy Kálmán pártoló magatartása még hozzásegítette, hogy 1938-ban megrendezhette az Országos Református Kiállítást. De ez volt a hattyúdala; élete széthullott. Fizetését szinte azonnal elitta, úgy kerítette elő a mindennapi ital árát, hogy kiárusította magát. Először képeit, rajzait, majd ruháit, sőt ágyneműjét is. Nehezen húzta ki 1947. évi nyugdíjazásáig, s utána még 10 évig modellt ülhetett volna egy Mednyánszky vázlathoz. Ez a vigasztalan kép sejlik az emlékezetben, pedig...

Születésének centenáriuma alkalmából a pataki Művelődési Házban rendezett emlékkiállításon kiderült, hogy „kiváló rajzkészséggel, finom színkultúrával, gazdag formavilággal olyan század eleji sárospataki panorámát hagyott ránk, amelyre sok város büszke lehetne” (Dankó Imre). Az alkoholizmus poklában is maradt annyi lelki ereje, hogy tanítványai között felismerte a tehetség jeleit, hogy irányítsa őket a sóvárgott művészpálya felé (Vágfalvy Ottó, 1934-1942; Molnár Mátyás, Seres Imre, 1939-1947). 1987-ben, halálának 40. évfordulóján, a pataki kollégium kopjafát állított „Jofi bácsi” sírjára.

23