Doctrina et Pietas - Tanulmányok a 70 éves Barcza József tiszteletére (Debrecen-Sárospatak, 2002)

Debrecen - Győri L. János: Kegyességi sikerkönyv a 17. században

anyagát, az egyes részeket a prédikációkhoz hasonlóan textussal látja el, s az egzegézist teljesen mellőzve, pontokba szedett hasznokat (ususokat) sorakoztat fel. A magános vagy családi használat helyett itt tehát a gyülekezeti használhatóság kerül előtérbe, s Drégelypalánki „documentum"-ai így a prédikáció puritán változatával mutatnak rokonságot, amikor is a „hasznok" kiszorítják a „tudomány"-t, a száraz okfejtést, azaz a bibliai egzegézist. A meglehetősen lazán szerkesztett Bayly — Medgyesi-féle szöveg ezzel feszesebbé, retorikusabbá válik1, de egyúttal el is veszíti közvetlenségét, jó értelemben vett olvasmányos bőbeszédűségét. A Praxis pietatis cotracta tehát leginkább a prédikátortársaknak szánt gyakorlati teológiai kézikönyvnek tekinthető. E kiadvány gyülekezeti jellegét erősíti az is, hogy szerzője elhagyta Medgyesi gyakran hosszadalmas imádságait, s helyükre ő maga írt rövidebbeket. A magyar Praxis pietatis útja tehát a 17. század végére visszakanyarodik ahhoz a prédikáci- ós gyülekezeti háttérhez, amelyből az eredeti Bayly-szöveg is sarjadt.

A 18-19. századból nem tudunk a Praxis pietatis további hazai kiadásairól. Ennek oka azonban nem feltétlenül a kegyességi munkák iránti csökkenő érdeklődéssel magyarázható, hanem inkább azzal az örvendetes ténnyel, hogy a 17. század második felétől megnövekszik az eredeti magyar áhítatos könyvek száma, s ezek lassan háttérbe szorítják Medgyesi munkáját. Ilyen volt t.k. Pápai Páríz Imre Keskeny út (Utrecht, 1647)2 című könyvecskéje, melynek a következő század végéig több mint tíz kiadásáról tudunk; Szatmárnémeti Mihály Mennyei Tárház Kulcsa (Kolozsvár, 1673)3 4 című imakönyve, mely 1710- ig tíz kiadást ért meg, s még később is több ízben megjelentették; majd végül Szikszói György Keresztyéni tanítások és imádságok (Pozsony, 1786) című máig népszerű munkája. Annak vizsgálata, hogy ezekben az áhítatos művekben milyen módon él tovább a Praxis pietatis szellemisége, szétfeszítené e tanulmány kereteit.

Medgyesi munkájának egyetlen újabb kori kiadása az első kiadás 300. évfordulójára készült (Ravasz László előszavával, Budapest, 1936)4, s így érthető, hogy e kötet szerkesztője, Incze Gábor az évforduló ürügyén az 1636-os debreceni kiadást vette alapul. Ma már azonban ez a kötet is könyvritkaságnak

1 Drégelypalánki következetesen él a korabeli egyházi retorikákban a prédikáció műfaja számára előírt hasznokkal (ususokkal): usus informatorius (oktató haszon), usus redargutorius (feddő haszon), usus hortatorius (intő haszon), usus consolatorius (vigasztaló haszon), s ezzel megfegyelmezi Medgyesi szövegét, ami annak nem feltétlenül válik hasznára. Jellemző, hogy a Praxis szellemiségéből következően Drégelypalánki nemigen él a cáfoló (usus refutatorius) és a rettentő (usus admonitorius) haszonnal. Az ususok kérdéséhez lásd: Bartók István, „Sokkal magyarabbúl szólhatnánk és írhatnánk”, Irodalmi gondolkodás Magyarországon 1630 - 1700 között, Budapest, 1998, 228.

2 RMNy 2196

3 RMK I, 1149

4 Medgyesi: i.m.

C3 45 so