Doctrina et Pietas - Tanulmányok a 70 éves Barcza József tiszteletére (Debrecen-Sárospatak, 2002)

Debrecen - Lenkeyné Semsey Klára: A gyülekezeti tisztségviselők választásának kritériumai

úgy véli, hogy ez a tisztség ekkor még jelentősebb volt a gyülekezetben mint a felügyelői tiszt. 11 A ywT] a feleséget és az asszonyt azonos módon jeleni, itt is így szerepel. Az asszonyok tehát nemcsak úgy jöhetnek számitásba, mint a gyülekezeti szolgálatban lévő férfiak feleségei, hanem úgyis, mint önálló gyülekezeti szolgák. Holtz és mások is megállapítják, hogy az asszonyoknak részük volt a férfiakkal együtt a gyülekezeti, a „lelkészi” szolgálatok ellátásában, amelyhez természetesen nemcsak az igehirdetés, és imádság, hanem a közösség gya­korlása, az úrvacsora, és az un. diakóniai munka nem járulékos elemként, hanem szervesen hozzátartozott, prj öiaßoXou? „nem rágalmazók”. Talán meglepő a SiaßoX.os' fogalmának használata, mivel az a Sátán jelölésére szol­gált általában. Tudnunk kell azonban, hogy funkciót jelölő fogalomról van szó. A Sátán „a rágalmazó”, „a vádoló”. Akik vele azonosulnak, és a tetteik vele összhangban vannak, azokra ugyanúgy érvényes az ő meghatározására használt fogalom. 12 A családi életre vonatkozó követelmény azonos az előző perikópában meg­szólaló igénnyel (ld. 2. 4. v. magyarázatát). Holtz1 ismét megállapítja, hogy ez is annak a bizonyossága, hogy az émcrKOTro? tiszte nem jelentett magasabb rangot, mint a Sidicovog tiszte. 13 paGpó? „fokozat”, „rang” (a ßaivco igéből) hapax legomenon. Termé­szetesen itt nem külső rangról, előrelépésről van szó, hanem belső, Istennek tetsző előbbre jutásról, amint azt az összefüggés is igazolja. Trappriaía „bá­torság”, nyílt, határozott fellépés, vő. IThess 2,2kk. ApCsel 4,13. 29. 2Kor 3,12. 7,4. Filem 8. ApCsel 6,10. Timóteusnak arra kell figyelni, hogy ha ő Efézusban a gyülekezeti viszonyokat rendezi, akkor a megfelelő adottságok­kal rendelkező egyén kerüljön a megfelelő helyre. Az egyház épülésének személyi feltétele is van, amelyet a szolgálatra való kiválasztásnál feltétlenül figyelembe kell venni. A szolgálatra való alkalmasságnak vannak tárgyi fel­tételei. Tartalmi összefoglalás Közismert bevezető formula, esetleg a maga korában sokat idézett és jól is­mert közmondás is lehetett az, amely bevezeti azt a részletet, amelynek témája a gyülekezet vezetőjével, az egyház felügyelőjével szemben támasztott igény. A kegyelem hírnöke, a kegyelem jelzője, szemléltetője a gyülekezet előtt a maga egyéni, személyes és családi életével együtt. A közmondásszerü beve­zető mondat egyik változata a gyülekezetei, illetve gyülekezeteket felügyelő munkájának a hasznát és szépségét, a másik változata a gyötrelmét, a nehéz oldalát látja. A kettő együtt igaz. Jó, értelmes munkára törekszik az, aki a 1 Holtz, i. m. 86. OS 26 80

Next

/
Oldalképek
Tartalom