Doctrina et Pietas - Tanulmányok a 70 éves Barcza József tiszteletére (Debrecen-Sárospatak, 2002)

Debrecen - Lenkeyné Semsey Klára: A gyülekezeti tisztségviselők választásának kritériumai

amely tipikus sátáni bűn. A gőg démoni dolog. Az apostol ezzel a kifejezéssel azt érzékelteti, hogy akit a Sátán indulata fűt, az vele azonos ítéletben része­sül. Ha és amennyiben egy ember a sátáni indulat megtestesítőjévé válik, ak­kor ugyanúgy elveszi az ítéletet mint az (lKor 6,19. 5,12. Kol 4,5. IThess 4,12). 8k SiaKÓvou? taaauTUJS' Pálnál más helyen is egymás mellett találjuk az eTTÍcncoTTOs mellett a Siáicovos meghatározást (Fii 1,1 vő. Rm 16,1). Holtz1 szerint a kettő sorrendjéből elhibázott dolog volna méltóságbeli különbségre következtetni és alá-, illetve fölérendeltségről beszélni. Az ősegyház korában ezek között a tisztségek között nem lehet éles és merev határvonalat húzni. Az apostoli levelek sem mindig ugyanebben a sorrendben említik őket. A Rm 12,6k a diakóniát a prófécia után az első helyen említi, az elöljáró az utolsó helyen szerepel. A sorrend sem itt, sem másutt nem jelent értékrendet. A diakon...a fogalma Jézus szóhasználatában nyerte el jelentéstartalmának a teljes mélységét, és gazdagságát. O ugyanis a maga tisztének, munkájának a jelölésére egy olyan fogalmat választott, amelyet sem a görög, sem a zsidó nem használt tisztség jelölésére, a környező hellenista világ ilyen értelemben nem használta a Slókovo? fogalmát. Jézus viszont a maga munkáját, szolgá­latát, a Sicucovía fogalmával illeti (Mk 10,45): „én olyan vagyok közietek mint aki szolgál” (Lk 22,27. Jn 13,4k. 12kk). Az egyházi szolgálatok, a gyü­lekezeti tisztségek megosztása az egyház növekedésével függött össze. Az ApCsel 6 és következő részei azonban azt mutatják, hogy az asztalok körüli szolgálatok mellett az ige szolgái is voltak azok, akik az apostolok mellé ke­rültek munkatársként. A velük szemben támasztott igény ugyanaz lényegében, mint ami más egyházi tisztségviselővel szemben is megnyilvánult. A részletes ismertetést azért mellőzi nyilván az apostol, mert az előzőek során ez meg­történt, csupán a lényeget emeli ki. aepvoús „tiszták”, „tiszteletre méltóak”, „szentek”. A Pásztori leveleken kívül a Fii 4,8-ban is szerepel ez a fogalom. A szolga méltóságát, a szolgálatra méltóságát jelenti, amely egész magatartását jellemzi, pp SiAóyous' „nem kétnyelvű”, „nem kétszínű” nem beszél kétféle­képpen. pp olvcű TToXXio TrpooéxovTe? „nem sok borivás rabja”. Ez a kritéri­um, ha nem is egészen azonos módon, mint az előző részletben, de a lényeget illetően ugyanúgy szerepel. Arról van szó, hogy az úrvacsora meglehetősen gyakori volt, és ahhoz borra volt szükség, utána esetleg maradt meg bor, így a szolgálattevők hivatásukból adódóan foglalkoztak borral. A Siókovos sok családot látogatott és ez is magában hordozta a borivás kísértését. A követke­ző szempont, amelyre ügyelni kell a választás esetén az, hogy ne legyen pénz- sóvár. Ez is összefüggésben van a szolgálatból adódó kísértéssel. Arról van szó itt ugyanis, hogy az adományok kezelése, összegyűjtése és szétosztása, amit a szegényeknek, betegeknek, elesetteknek kellett eljuttatni, alkalom, ' Holtz, i. m. 82. cg 24 go

Next

/
Oldalképek
Tartalom