Doctrina et Pietas - Tanulmányok a 70 éves Barcza József tiszteletére (Debrecen-Sárospatak, 2002)

Horváth Erzsébet: A Sárospataki Református Kollégium mint a magyar népfőiskolái mozgalom otthonteremtője

soroknak nem sok foganatja lett, nem Szabó Imrén múlott; Kiss Roland nem ezzel a feladattal - „küldetéssel” — emeltetett, erőszakoltatott a dunamelléki (majd zsinati) világi elnöki székbe. Ezután áldatlan állapotok következnek. Kiss Roland rendszeresen küld vaskos jelentéseket Rákosi számára. A helyzet már mind az AEH, mind Rá­kosi számára kezd kellemetlenné válni. Félre is állítják, pontosabban mellő­zik. Erre hivatkozik, felpanaszolja 1956. október 31-i „lemondó levelében”, majd még részletesebb fejtegeti december 8-i, Horváth Jánosnak írt levelé­ben. Kiss Roland „párthűségéről” számos jellemző esetet lehetne említeni az 1950-es évekből csakúgy, mint 1956, főleg 1957-ből. Ezek egy része össze­gyűjtve, feldolgozás alatt vannak. Publikálásuk egyelőre többszörösen sértené a személyiségi jogok védelméről szóló törvényt - bizonyos, egyoldalú, túlér- zékeny értelmezésben, hiszen mindenütt közéleti tevékenységről van szó — ugyanis eseteket mond el az AEH elnökének olyan emberekről, akik még élnek, hozzátartozóik pedig még - emberi számítások szerint - szintén sokáig élni fognak. Szorítkozzunk most - a kétségtelenül érdekesebb történeteket feltáró levéltári anyag mellőzésével - saját önéletrajzi állításaira: „A felszabadulás utáni időkben még elnöke voltam a VI. kerületi szociál­demokrata-pártszervezetnek. Nem véletlen tehát, hogy ebben a kerületben tökéletes volt az együttműködés a két munkás-párt között: hiszen az egyesülés híve és propagátora voltam. Magas hivatali állásaim mellett is állandóan részt vettem a lakóhelyem pártéletében és tömegmozgalmaiban. Ezt a példamuta­tást közérdekű szolgálatnak tartottam. így történt, hogy 1954. október 8-án egy VI. kerületi békegyűlésen - beugrásra vállalt - beszédem végén agyvér­zés ért, amellyel két hónapig feküdtem a Kútvölgyi úti kórházban. Azóta kí­méletre és állandó orvosi felügyeletre van szükségem. Ennek ellenére 1956. novemberében (feleségemmel együtt) jelentkeztem az alakuló MSzMP-ba tagul. 1957. januárban pártszervezetem vezetőségi tagja lettem és oktatási szereted az eklézsia rendjét, szabadságszeretetét, a benne rejlő szociális lelki isme­retet és a gyengének és az erőtlennek pártjára álló, a krisztianizmusból származó lovagiasságot. Mi imádkoztunk többször is négyszemközt, ezért elvárhatod tőlem, hogy nem a kon­venciók szerint üdvözöljelek. Sok kísértésekkel megnehezített hely lesz a főgondnoki szék ebben az időszakban. Köszöntelek, mint barátod, lelkipásztorod, s a szolgálatban legidősebb esperes, az­zal az Igével, melyet levelem írása előtt nyitottam fel a Szentírásból: „Imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited. " Lukács ev. 22,32. Vigye békességre általad is az Úr egyházunknak szolgálatát az új magyar jövő kiala­kításában, hogy Krisztus igájában egymás mellett együtt járjunk és együtt húzzunk. Kedves feleségednek nagy tiszteletem nyilvánításával kezeit csókolom, baráti szívvel ölel Szabó Imre. " Cg207so

Next

/
Oldalképek
Tartalom